Az Algopyrin továbbra is a toplista élén

Beindult a gyógyszerpiac. A korábbi évek után tavaly a lakosság ismét többet költött orvosságokra - ez derül ki a Szinapszis Kft. gyógyszerpiaci elemzéséből. A fogyasztói toplista élén az Algopyrin van.

A három éve végrehajtott reformintézkedések hatására a múlt évig folyamatosan csökkent a kiváltott gyógyszerek aránya. Tavaly viszont már csaknem tízezer dobozzal több készítményt vettek a betegek, mint 2007-ben. Átlagon fölül tudták növelni eladásaikat a patikán kívül forgalmazó drogériák, benzinkutak. Egy átlagos magyar állampolgár - az egészségbiztosítóval közösen - öszszesen 52 ezer forintot költött orvosságokra, és ebből 31,7 doboz orvosság jutott fejenként.

A recept nélküli szerekből több fogyott a patikákban, mint a vényköteles termékekből. Az előbbiek forgalmának harmada láz- és fájdalomcsillapító, illetve megfázás elleni szer volt. Népszerűek az emésztésre, a gyomorpanaszokra ható készítmények is. A Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint a családi kasszákból 13,8 százalékkal költöttek többet a reklámokból ismert, szabadon megvásárolható orvosságokra, mint egy évvel korábban. A vényköteles szerek piacán is megfordult a trend, ami a két éve életbe lépett gyógyszertörvény nyomán bontakozott ki. Akkor több mint négy százalékkal szűkült a piac. Több dobozzal váltottak ki a betegek a szív- és érrendszerre ható szerekből, a daganatos betegségekkel kapcsolatos terápiákból. A gyógyszertörvény bevezetésekor vénykötelessé tették az Algopyrint, amely a fogyasztási toplistán továbbra is toronymagasan vezet. Bár csak recept ellenében kapható, tavaly is több mint 7,1 millió doboz fogyott, kétszer annyi, mint a vényesek listájának második helyén álló infúziós sóoldatból.

Kiss Katalin piackutató elmondta: bár az orvost köti az OEP takarékosságra ösztönző vényíró programja, a tájékozottabb betegek általában ragaszkodnak a már bevált szerekhez még akkor is, ha az drágább. A fájdalomcsillapítás vagy a nőgyógyászati szerek piacán egyértelműen a páciens "diktál", hogy melyik szer kerüljön a vényre. A bonyolult betegségek terápiái kevésbé ismertek, így a daganatellenes, illetve az ideggyógyászati szerek esetében elfogadják az orvos döntését.

A gyógyszerforgalmi adatok ötéves összevetéséből kiderül, hogy 2003-hoz képest az eladott orvosságok dobozszáma 3,4 százalékkal kevesebb, ugyanakkor a gyógyszerekre költött összeg 43,6 százalékkal nőtt: 364 milliárd forintról 523,5 milliárdra.

Az öt legnépszerűbb, vényre kapható termék:

 

Algopyrin láz- és fájdalomcsillapító, 7,1 millió doboz

Salsol A infúziós oldat, 3,9 millió darab

Nutridink daganatos terápiában használatos készítmény, 3,1 millió adag

Syncumar véralvadásgátló, 2,8 millió doboz

Betaloc ZOK vérnyomáscsökkentő, 2,7 millió doboz

Az öt legnépszerűbb, vény nélküli gyógyszer:

 

Algoflex fájdalomcsillapító, 3,3 millió doboz

Quamatel emésztésre ható, 2,7 millió doboz

Aspirin Protect vérrögoldó, lázcsillapító, 2,6 millió doboz

Astrix keringésre ható, vérhígító, 2,3 millió doboz

Aspirin láz- és fájdalomcsillapító, 2,2 millió doboz

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.