Etnikai béketerv igénye

Az államfőtől a kisebbségi biztoson keresztül a miniszterelnökig a közélet legfontosabb szereplői közül sokan fejezték ki megrendülésüket tegnap a Tatárszentgyörgyön hétfőn elkövetett kettős gyilkosság miatt. De nem csak a felháborodásnak ez a szintje jelzi, hogy a Pest megyei településen nem egyszerű bűncselekmény történt.

Az államfő tegnap magához kérette Draskovics Tibor rendészeti minisztert, illetve Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy informálódjon a történtekről és a rendőrség által tett intézkedésekről, majd kijelentette, nagyon fontosnak tartja, hogy a cigányok ellen elkövetett bűncselekmények indítékairól olyan gyorsan tájékoztassák a közvéleményt, amilyen gyorsan csak lehet.

A Brüsszelben tárgyaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ügy részleteinek ismerete nélkül egyelőre csak megrendülését fejezte ki, s annyit közölt: amire szükség lenne, az "kevesebb előítélet, kevesebb vádaskodás, még sokkal kevesebb olyan megalapozatlan megjegyzés, amely magyarokat magyarokkal szembefordít, sokkal több nyitott párbeszéd és kézfogás".

A parlamentben napirend előtt felszólaló kisebbségi biztos, Kállai Ernő felszólította a politikusokat, hogy hangzatos deklarációk helyett alkossanak megvalósítható etnikai béketervet.

A véletlen úgy hozta, hogy az Európa Tanács fajgyűlölet- és intoleranciaellenes bizottsága tegnap hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint lehetetlenné teszi hatékony jogszabályok életbeléptetését a rasszista megnyilvánulásokkal szemben Magyarországon a véleményszabadság alkotmányos védelmének magas foka.

A rendőrség a tatárszentgyörgyi ügy vizsgálata során az első órákban saját megítélése szerint is sokat hibázott. Tegnapi információk szerint viszont immár egyre több bizonyítékuk szól amellett, hogy azonos kör követhetett el több olyan bűncselekményt, amelynek áldozatai mindannyiszor cigány emberek voltak.

Az igazságügy-miniszter és a rendőrfőkapitány Sólyom Lászlónál
Az igazságügy-miniszter és a rendőrfőkapitány Sólyom Lászlónál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.