Felháborodás és elszántság a Sándor-palotától a Parlamentig és azon túl

Az államfő és a kormányfő is megdöbbenését fejezte ki a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság miatt. Sólyom László kívánatosnak tartja, hogy a cigányok elleni támadások esetén a közvélemény minél hamarabb megismerhesse a bűncselekmények indítékát. Rendőrségi információink szerint feltűnően sok a hasonlóság a hétfői, illetve a korábbi, cigányok ellen elkövetett bűncselekmények között.

Értetlenül állnak a töltényhüvelyek előtt
Értetlenül állnak a töltényhüvelyek előtt

Sólyom László köztársasági elnök tegnap megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság és gyújtogatás miatt, amelynek kapcsán tájékoztató megbeszélésre kérte hivatalába Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, Bencze József országos rendőrfőkapitányt, valamint - külön találkozón - Belovics Ervint, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettesét.

Az államfő a részletes beszámolók alapján reményét fejezte ki, hogy a bűncselekmények elkövetőit minél gyorsabban azonosítják és bíróság elé állítják. Sólyom László valamennyi tárgyalópartnerének jelezte: fontosnak tartja, hogy a cigányok elleni támadások esetén a közvélemény minél hamarabb megismerhesse a bűncselekmények indítékait.

A Brüsszelben tartózkodó Gyurcsány Ferenc kormányfő újságírók előtt azt mondta: megdöbbentette az eset, és elítéli a "megrázó, felzaklató" cselekményt, de a részletek ismerete nélkül mást csak hazaérkezése után tud mondani.

- A politikusok azonnal dolgozzanak ki etnikai béketervet - kérte Kállai Ernő kisebbségi ombudsman kedden az napirend előtti felszólalásában. Hozzátette, hogy ne semmitmondó nyilatkozatokat, hanem azonnal megvalósítható, az egész társadalom számára érthető, konkrét intézkedési terveket készítsenek.

Természetesen a Sándor-palotán és a Parlamenten túl is nagy visszhangja van a kettős gyilkosságnak. Szerdára közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre kérte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke Magyarország minden jóérzésű állampolgárát és cigány kisebbségi önkormányzati vezetőjét. A Roma Polgárjogi Alapítvány pedig kedden kora estére Tatárszentgyörgyre hívta néma megemlékezésre az ügyükkel rokonszenvezőket.

Az OCÖ elnöke, Kolompár Orbán arra kéri a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetőit és az erőszakot elutasító, jóérzésű állampolgárokat, hogy településükön, az érdekképviseletek irodái előtt ma délután négykor gyújtsanak gyertyát, és mondjanak imát a támadásban életét vesztett kisfiú és édesapja emlékére, és emlékezzenek meg a tavaly novemberi nagycsécsi és pécsi támadás roma áldozatairól is. Kolompár Orbán közölte: az OCÖ saját halottjának tekinti a tatárszentgyörgyi támadás áldozatait.

Visszatérve a Parlamentbe: "Nincs rendőrség", mondta a tegnap délelőtt Kállai Ernő után felszólaló fideszes Farkas Flórián. Kórozs Lajos államtitkár neki válaszolva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz volt az, amely állásfoglalást fogadott el a "cigánybűnözésről", és amely támogatja Bayer Zsoltot és a hozzá hasonló szellemben író embereket, így nincs joguk most bárkit hibáztatni.

Gulyás József (SZDSZ) szerint, ami Tatárszentgyörgyön történt, nem közbiztonsági gyökerű. Hozzátette: az országnak vállalnia kell a romák integrálódásának terheit, mert az eddig járt úton csak a katasztrófa felé lehet tovább menetelni. Herényi Károly (MDF) szerint a pártok soraikban "egy-egy díszcigánnyal" semmire sem fognak menni.

Az MSZP közleményt adott ki, amely szerint döbbenten és értetlenül állnak a brutális bűncselekmény előtt. Ez az eset a szocialisták szerint határvonalat jelent. Innentől kezdve egyetlen politikai erőnek sem lehet célja és eszköze az etnikai feszültségek és a szélsőjobboldali indulatok szítása.

Az Európa Tanács fajgyűlölet- és intoleranciaellenes bizottsága kedden tette közzé jelentését, amely szerint Magyarországon lehetetlenné teszi a rasszista megnyilvánulásokkal szemben hatékony jogszabályok életbe léptetését az, hogy magas a véleményszabadság alkotmányos védelmének foka. - Demokráciában mindenkinek joga van megszólalni, ám ha olyan megnyilvánulásokat hallunk, aminek lényege a bűnbakképzés, akkor látható, hogy fontos lenne a gyűlöletbeszéd elleni törvény - közölte Teleki László szocialista politikus, romaügyekért felelős biztos.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, a Népszabadság értesülése szerint már tudják, hogy ugyanakkora kaliberű vadászfegyverrel lőttek Tatárszentgyörgyön, mint november 3-án, a Borsod megyei Nagycsécsen. Erről azonban senki nem akart nyilatkozni. Bencze József országos rendőrfőkapitány csak annyit mondott, hogy számos kriminalisztikai hasonlóság látszik. A korábbi esetekben - csakúgy, mint most, Tatárszentgyörgyön - a támadók a települést övező erdős-bozótos terület felől támadtak a telep utolsó házára. Feltehetőleg nagy, sötét terepjáróval közlekedtek, s a támadás után azonnal elmenekültek.

Rendőrségi források szerint két-háromfős csoportot keresnek. Vagy fanatikus szélsőségesekről, esetleg "elmebetegekről" van szó, akik személyes bosszúból vagy politikai szándékkal követik el bűntetteiket. Felmerült, hogy uzsorások bérgyilkosairól van szó, akiknek egyetlen célja a cigányság megfélemlítése. Ez utóbbi verziónak azonban ellentmond, hogy korábban az M3-as mentén hajtották végre támadásaikat, most azonban az M5-ös körzetében csaptak le.

Információink szerint a rendőrség, akárcsak korábban, most is bekéri az autópályák forgalomfigyelő kameráinak és a sztrádák mentén lévő benzinkutak kameráinak felvételeit.

Mindent elrontottak, amit csak lehetett a tatárszentgyörgyi Csorba család lángoló házához riasztott tűzoltók, rendőrök, legalábbis nyugdíjas és ma is aktív nyomozók, független bűnügyi szakértők egybehangzóan állítják: óriási betli történt. A névtelenséget kérve nyilatkozó rendőrök szerint a tűzhöz riasztott kollégáik túlságosan gyorsan fogadták el, hogy elektromos zárlat miatt történt a tragédia. A rendőrség reggel hat órakor levonult a helyszínről, ez egy "kéthalottas helyszín esetében" súlyos hiba volt. A helyi romák ugyanis már a tűz oltása közben is "fegyveres támadásról beszéltek". Ki kellett volna hallgatni őket, és biztosítani a helyszínt mindaddig, amíg a helyszínelők át nem fésülik a környéket.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy reggel nyolckor, amikor a holttestek soron kívül elrendelt boncolása még tartott, miért vonult fel újra a Pest megyei rendőrség a helyszínre. Információink szerint csupán annyi történt, hogy az már a boncolás előkészületekor kiderült, hogy mindkét áldozat testén lőtt sebek láthatók.

Ekkorra a támadás helyszínén már értékelhetetlenné és rögzíthetetlenné váltak a tűzoltás és a mentés után még megmaradt nyomok. Így, ha a rendőrségnek sikerülne is elfogni az elkövetőket, azok jó eséllyel védekezhetnek azzal, hogy a benzines kannát, a lőszerhüvelyeket később tették oda.

Ármós Sándor Pest megyei rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy miért nem kezelték már a kezdetektől bűnügyi helyszínként a dabasi rendőrök a leégett ház környékét, ahol magas beosztású rendőrök is megfordultak a tűz után. Tehát nem, vagy nem csak a rutintalan járőrök szúrták el az ügyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.