Nem építik újjá a körmendi sajtgyárat

Már bizonyosnak látszik, hogy nem építik újjá a körmendi sajtgyárat, amely 2007. április végén porig égett. A város határában csaknem két éve üresen álló telket néhány napja eladásra hirdetik, telefonszámmal.

A csaknem két évvel ezelőtt leégett sajtgyárat üzemeltető kft. a cégbejegyzés szerint a tűzeset után áttette székhelyét Körmendről Szombathelyre. Előbb megpróbáltuk felhívni az üzem hajdani területére kihelyezett táblán lévő telefonszámot, de senki sem vette fel a kagylót. A szombathelyi Mátyás király utcai irodát zárva találtuk. A szomszéd üzlet tulajdonosa azt mondta: valaki bejár napi négy órában, sőt szombatonként takarítás is van. Korábban az egyik alkalmazottól azt hallotta: tőkehiány miatt nem építik újjá a gyárat.

Pedig Körmend városvezetői abban reménykedtek, hogy a holland World Protein Kft. tulajdonosai a hárommilliárd forintra becsült tűzkárt követően - a biztosítási összeg kifizetése után - újraindítják a harminc alkalmazottat foglalkoztató sajtgyárat. Bebes István polgármester azt mondta: az évi tízmillió forint iparűzésiadó-bevétel hiányzik az önkormányzat hárommilliárdos költségvetéséből, ugyanakkor szükség lenne a sajtgyári munkahelyekre is. A polgármestertől megtudtuk: a hollandok vele nem közölték a további terveiket a város szélén lévő két, összesen mintegy öthektáros építési telkükkel.

Lenkei Anikó, az Allianz Hungária marketing- és kommunikácós igazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta: a cégnek érvényes biztosítása volt. E szerint a többmilliárdos kár után kifizették a szerző-dés szerint járó kártérítési összeget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.