Apák, haza!

Próbálják ki az apák is a gyest, vagy gyedet pár hónapra - még az is felmerült bizonyos uniós országokban, hogy ezt tegyék kötelezővé. Ha így lenne, mi sem térhetnénk ki ez elől, mondta Szűcs Erika szociális miniszter.

Megtörténhet, hogy az Európai Unió kötelező irányelvei közé veszi, vagyis előírja, hogy a gyes, vagy gyed idejéből néhány hónapot az apa vegyen igénybe. Ebben az esetben mi sem térhetünk ki ez elől. Erről Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter beszélt tegnap, újságírók előtt. Ami a közvetlen lehetőségeket illeti, hangsúlyozta: a gyermekintézmények, főleg a családi napközik fejlesztése is azt szolgálja, hogy az anyai szerep és a munkavállalás összehangolható legyen a nők számára. Ami az apák esetleges gyesre kötelezését illeti, egyelőre még az uniós elképzelések részleteiről nincs bővebb információ. Az tudható, hogy Izlandon az első 9 hónapra fizeti az állam a gyermeknevelést, ebből három az anyát, három az apát illeti, az utolsó háromról maguk dönthetnek. Hasonló rendszer működik több skandináv országban.

- Ha a család férfi tagja nem marad otthon, elveszítik a rá jutó, harmadnyi ellátást - mondja Balogh Lídia, a MONA alapítvány munkatársa, aki szerint csakis így kezdődhet valami komoly változás. - A beteg gyerekek ápolásába is ugyanilyen alapon vonják be az apákat - mondja a szakember, aki szerint ezek a kapcsolatok stabilabbak, s nem utolsó szempont, hogy megszűnik az automatizmus, amely szerint a nő "kockázatosabb" munkaerő.

Igaz, a nálunk most gyesen lévő nők negyedének soha nem is volt állása, újabb kétnegyedük munkája társadalmilag kevésbé megbecsült. Balogh Lídia szerint egy-egy ilyen lépés hatása konkrét esetekben nem megjósolható, de a társadalom számára mindenképpen fontos üzenete van.

Pongrácz Tiborné demográfus viszont kicsit borúsabban látja a kérdést. Érzékeli, hogy ma már az apák a korábbinál nagyobb szerepet vállalnak a gyereknevelésből, bár a magyar társadalom konzervatív.

- Ez az idő ahhoz túl kevés, hogy az anyák munkahelyi helyzetén, foglalkoztatásán bármit is változtasson, ahhoz viszont már elegendő, hogy az apák is elveszítsék biztos állásukat - mondja a demográfus. Szerinte azért az anya marad gyeden, gyesen is, mert az apa általában lényegesen jobban keres. A családoknak csak az 5-6 százaléka dönt úgy, hogy nem az anya marad otthon a gyerekkel. Apaként akkor éri meg a gyed, ha a férfi munkanélküli, vagy a feleség jóval többet keres, erre azonban nem nagyon van példa.

És néhány további nemzetközi példa: Svédországban 60 napot kifejezetten az apáknak tartanak fenn, akik ezalatt fizetésük 80 százalékát kapják. Finnországban 12 napot kapnak az "erősebb nem" tagjai a fizetés 66 százaléka mellett. Ausztriában és Olaszországban a "gyes" idejének egy részét ugyancsak apáknak tartják fenn, igaz, alacsonyabb pénzbeli juttatással. Németországban ebben az évben módosítottak a gyermektámogatási rendszeren. Csak akkor kapható támogatás a teljes, 14 hónapos időszakon át, ha ebből 2 hónapot az apa használ ki.

Svédországban már működik a rendszer
Svédországban már működik a rendszer
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.