Pénzügyi visszaéléssel vádolják a szaktárca egyik főosztályát

Az oktatási miniszterhez címzett nyílt levelében a szaktárca egyik főosztályát vádolja a Katapult Mentorprogram bukásával Nagy Attila volt programigazgató. A minisztérium a vizsgálat lezárultáig nem közöl információkat.

Pénzügyi visszaélésekbe keveredhetett az oktatási tárca esélyegyenlőségi főosztályának vezetője, Borovszky Tímea. Egyebek mellett ezt állítja a Magyar Távirati Irodához is eljuttatott nyílt levelében Nagy Attila, a Katapult program egykori igazgatója. A programot 2005-ben indította a szakminisztérium azzal a céllal, hogy segítse felsőfokú tanulmányaikban a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat. A mentorprogramot - egészen annak februári megszűnéséig - a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány működtette. Utóbbinak volt vezetője Nagy Attila, aki most kijelentette: az általa megismert dokumentumokból akár arra is lehet következtetni, hogy a főigazgatóság "megbízásonként a díj 11-12 százalékát saját érdekeltségébe tartozó cégek, alapítványok közbeiktatásával, teljesítés nélküli kifizetésekkel igyekszik jogosulatlanul felhasználni".

Borovszky Tímea - belekeveredhetett
Borovszky Tímea - belekeveredhetett

A vita a szaktárca főosztálya, illetve annak vezetője, Borovszky Tímea és a programot működtető alapítvány között februárban robbant ki. Az alapítvány azt közölte: az idei évre megajánlott harmincmillió forintból nem lehet megoldani 1500-2000 tanuló támogatását, ezért nem írják alá az idei szerződést. A minisztérium ekkor "tudomásul vette a program egyoldalú felmondásáról szóló bejelentést".

Nagy Attila azonban már a tegnapi nyilvános megszólalása előtt is lépett: február 12-én közérdekű bejelentésben tájékoztatta az oktatási minisztériumot a programra vonatkozó szabályok általa vélelmezett megsértéséről. A két héttel ezelőtti elektronikus levél tartalmáról az oktatási tárca azt közölte: abban Nagy Attila a tárca több munkatársát és saját személyét is érintő pénzügyi-jogi szabálytalanságokra hívta föl a figyelmet. A bejelentés tartalmát külön egyeztetésen pontosították, február 16-án. Ezzel párhuzamosan a Nagy Attila levelében érintett köztisztviselők a cselekmények tisztázását kérték a minisztérium ellenőrzési főosztályától.

Hiller István tárcavezető 17-én szabályossági ellenőrzést, 18-án az "egyik köztisztviselő esetében" fegyelmi eljárást rendelt el. Utóbbi eredményétől teszik függővé, szükség van-e további lépésekre - mondták a minisztériumban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.