A média-nagykoalíciók rejtélye
Nem tudja a bal kéz, mit akar a bal? A jobb meg nagyon is tudja? Az utóbbi idők fontos médiaügyeit rendre az ellenzék vezető pártja uralja, olykor meg is nyeri. Az új médiatörvény ügyében harmadjára is olyan munkaanyag született az ötpárti szakértői bizottságban, amely nyers és közvetlen kormányirányításnak vetné alá a közszolgálati médiumokat. A konstrukció - névtelenséget kérő szakértők szerint - a Fidesz agytrösztjében született. Ami logikusan hangzik, hiszen a dolgok mai állása szerint az ellenzéki pártszövetség készülhet a kormányzásra. Magának készít be pozíciókat.
De miért segítenek ebben a szocialista párt szakértői? A bizottságban az MSZP-t képviselő Jánosi György? Ők jónak tarthatják azt a jogi felépítményt, amelyben kormánypárt(ok) saját képükre és hasonlatosságukra formálhatnak köztévét, közrádiót? Miért támogatták ezt a koncepciót októberben a szabad demokraták (akik most - legalábbis frakciószinten - kihátrálni látszanak mögüle)? Vagy "vakságból", vagy szakmai meggyőződésből állhatnak a centralizáló elképzelés mögé. A vakság az itt szerepet játszó, évtizedes szakmai múltú politikusoknál kevéssé hihető. Maradjunk annyiban: nem értjük.
A Fidesz képviselője látványosan aktivizálta magát a Sláger és a Danubius Rádió frekvenciapályázatának ügyében is. Tavaly decemberben az MDF kivételével mindegyik parlamenti frakció megszavazta a médiatörvény módosítását. Ez tette volna lehetővé, hogy új pályáztatás, tehát esetleges versenytársaknak adott esély nélkül, újabb öt évre meghosszabbítsák két országos kereskedelmi rádió, a Sláger és a Danubius ősszel lejáró sugárzási engedélyét. A tervet Sólyom László megvétózta, a módosítást - főként a versenyt korlátozó volta miatt - az Alkotmánybíróság (AB) elé utalta.
A "küzdelem" az Országos Rádió és Televízió Testületben folytatódott. Itt a médiahatóság fideszes tagja, Szalai Annamária kardoskodott amellett, hogy - az Alkotmánybíróság döntéséig - ne pályáztassák a kereskedelmi rádiók frekvenciáit. Mindezt jogi érvekbe csomagolta, amelyeket kevesen osztottak a szakértők között. Többen egyszerű időhúzást láttak a fideszes javaslatban, ami a rádiók érdekeit szolgálta volna. Tény, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a konfliktus egy pontján látványosan aktivizálta magát. Élére állt egy sokak által antidemokratikusnak, protekcionistának és versenyellenesnek minősített akciónak. A médiahatóság szocialista tagjai január elején támogatták Szalai ötletét, ami így kétharmados többséget szerzett. Január végére viszont - az előbbihez hasonlóan rejtélyes módon - az MSZP-sek kihátráltak az "alkalmi koalícióból". Ezzel úgy tűnik, pont kerül az ügy végére. A pályáztatás előkészületei megkezdődtek.
És végül ott van a Magyar Televízió lassan egy éve húzódó elnökválasztási procedúrája, amelynek a közelmúltban zajlott le egy újabb eredménytelen fordulója. Pedig a szocialisták végre találtak olyan jelöltet - a kívülről érkezett Sztaricskai Tamás személyében -, aki elfogadhatónak látszott valamennyi "oldal", így a Fidesz-KDNP kurátorai számára is. S bár a tévét felügyelő közalapítvány pártjelöltekből álló elnökségében "átment", a civilekkel kiegészült nagykuratórium nem választotta elnökké Sztaricskait.
Nem titok, hogy a kuratórium mostani civil tagjait zömmel a jobboldallal szimpatizáló szervezetek adják. Ezért is lehet hitelt adni azoknak az értesüléseknek, miszerint a Fidesz "beszélte volna le" a civileket Sztaricskairól. A vezető ellenzéki pártnak érdekében állhatnak a sorozatos fiaskók. Egyfelől: közömbös számára, hogy elnökkel vagy a nélkül működik-e a köztévé; nem ő van kormányon, nem őt terheli a politikai felelősség. Másfelől, a tévé pénzügyi megsegítését kormányzati részről egy átlátható gazdálkodási tervet kidolgozó elnökhöz kötik. Addig marad a mostani "haldoklás". A Fidesz-KDNP szövetség pedig elmondhatja: lám, itt sem mennek jól a dolgok, a kormány(párt) a tévében sem képes "rendet teremteni".
