A Fidesz 500 milliárdot spórolna a bürokrácia finanszírozásán

Lehet-e az államon, a kormányzaton spórolni? Sárközy Tamás szerint a kormányzati struktúrán belüli fogyókúra már lezajlott. A Fidesz máshol spórolna: megfontolná a bürokráciafinanszírozás 500 milliárdos csökkentését.

Az állami működési kiadásoknál a szükségesnél 550 milliárddal többet költenek most - tartalmazza a a Reformszövetség által nyilvánosságra hozott "akcióterv". A tanulmány szerint a közszférában 70-80 ezer fős leépítésre, bértömeg-gazdálkodás bevezetésére, a kiszervezések korlátok között tartására és a dologi kiadások megkurtítására lenne szükség. Az önkormányzati szférában pedig tízmilliárdos spórolás lenne célszerű a Reformszövetség szerint.

- A kormányzati szektor fogyókúrája 2006 és 2008 között lényegében lezajlott, és úgy gondolom, hogy a csökkentésnek most már inkább más államhatalmi ágaknál kell megjelennie, például az önkormányzatoknál, lásd a főváros és a kerületek felduzzasztott apparátusát - nyilatkozta Sárközy Tamás. A jogászprofesszort annak kapcsán is kerestük meg, hogy a Financial Timesnak Orbán Viktor a reformterveiről szólva az elsők között említette meg, hogy a közkiadások visszafogását "a bürokrácia lefaragásával" képzeli el. A Fidesz elnöke a múlt héten a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által ismertetett válságkezelési terv kapcsán is visszatért a bürokrácia leépítésére, "kitörési iránynak" nevezve azt.

Sárközy Tamás - aki a 2006-os választások előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére a kormányzati szervezeti és hatásköri modernizálás kormánybiztosa volt - emlékeztetett: az Állami Számvevőszék 2008. decemberi jelentése szerint összességében majdnem egyharmados szervezetcsökkentés történt, több mint 20 ezer köztisztviselővel lett kevesebb, és 2007-ben a kormányzati szféra működési kiadása a GDP 1,3 százalékával csökkent.

Lapunk kérdésére, hogy mindamellett lehet-e még spórolni e téren, Sárközy Tamás úgy válaszolt: ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kormányzati szférában a kiadáscsökkentésnek nincsenek tartalékai. Még mindig van pazarlás; különösen a minisztériumok területi, úgynevezett dekoncentrált szervei szorulnak további integrációra. - A minisztériumi háttértársaságok Nemzeti Vagyonkezelő Rt.-hez való átszervezése is sok lehetőséget ad az ésszerűsítésre - tette hozzá. Az pedig a jogászprofesszor szerint szinte magától értetődő, hogy ha a választások után új kormány alakul, akkor az a kormányprogramhoz igazítja a minisztériumi szervezetet.

- Nem az a lényeg, hogy egy állami tulajdonú társaságnál hány tagja van az igazgatóságnak és a felügyelőbizottságnak - állapította meg Sárközy Tamás (Répássy Róbert fideszes frakcióigazgató kezdeményezett törvénymódosítást ezzel kapcsolatosan - A szerk.). - Voltaképp lehet, hogy egy kisebb vállalatnál elég egy egyszemélyes igazgatóság de egy stratégiai nagyvállalatnál akár hat főre is szükség lehet. A lényeg, hogy a köztulajdon alapján működő társaságoknál az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagság ellátása ingyenes legyen. Az állami vezetőknél a külön jutalmazási-premizálási rendszert pedig már rég meg kellett volna szüntetni - véli a Sárközy Tamás, aki azt is jónak látná, hogy a közalapítvány kuratóriumi tagságáért se járjon külön tiszteletdíj. Közfeladatot ugyanis nem kötelező vállalni, aki vállalja, tekintse megtiszteltetésnek és nem jövedelemkiegészítésnek.

Arról, hogy a kormányzati struktúrán belüli változtatások milyen nagyságrendű megtakarítással járnának, Sárközy Tamás azt gondolja, hogy csekélylyel, de nem is ez a lényeg, a változtatások erkölcsi hatása a fontos.

Arról, hogy a Fidesz hogyan szűkítené az állami bürokráciát, viszonylag kevés konkrétum került nyilvánosságra. Az ellenzéki párt - egy világbanki jelentés alapján - megfontolná, hogy GDP-arányosan a mostani 8 százalékosról 6 százalékos uniós átlagra csökkentse a bürokráciafinanszírozást - ez több mint 500 milliárdos költségcsökkentést jelentene. A brit üzleti lapnak, a Financial Timesnak e reformmal kapcsolatosan Orbán Viktor annyit mondott: "Magyarországon jelenleg negyven főhatóság működik, és a pártprogram ezeket egyetlen szervezetbe egységesítené." Fideszes forrásaink a pártelnök nyilatkozatát úgy értelmezték, hogy "súlyos tízmilliárdokat" tudnának megspórolni a büdzsé számára, ha a dekoncentrált állami szerveket egységesítenék megyei szinten. Vagyis: a tárcák külön megyei hivatalai - munkaügyi hivatal, környezetvédelni hivatal stb. - egy-egy megyében egy szervvé állnának össze.

Azt már a 2006-os választások előtt tudatta a Fidesz, hogy tíznél kevesebb minisztériumot hozna létre. A kormányzati luxus- és pr-kiadásokon pedig 40-60 milliárd forintos spórolással kalkulálnak.

A Fidesz megtakarítási lehetőséget lát abban is, hogy - a Répássy Róbert nevével fémjelzett törvénymódosítás szerint - a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok maximum három-három fős igazgatótanáccsal, illetve felügyelőbizottságokkal működhetnének. A tisztségviselők honoráriumát a "nemzetgazdasági bruttó átlagbérnek" megfelelően maximálnák. A javaslatot már tárgyalja az Országgyűlés, várhatóan ma is napirenden lesz. Van olyan fideszes javaslat is jelenleg, hogy a miniszterek és államtitkárok fizetését csökkentsék a 2002-es szintre.

A Fidesz többször tudatta, hogy csak akkor áll elő konkrét, programszerű válságkezelési tervvel, ha kormányra kerül. Annyit azonban már elmondtak, hogy radikális, 1200-1300 milliárdos adócsökkentést terveznek; ehhez kapcsolódóan valószínűleg 10 százalékpontos járulékcsökkentést; az szja-kulcsot jó pár százalékkal levinnék. Varga Mihály nyilatkozott arról, hogy felülvizsgálnák a 15-20 évre kötött PPP-s szerződéseket és az állami beruházásokat. (Korábban, az emlékezetes Kéri-esten a megvizsgálandó presztízsberuházások közt a 4-es metrót és az autópálya-szerződéseket említette Orbán Viktor.) Azt is megvizsgálnák, a kormány milyen kötelezettségeket vállalt "privatizációs ügyletek kapcsán"; a MÁV Cargo és a Ferihegyi reptér is szerepel ezen a Fidesz-listán. Az Országgyűlés létszámát már régóta 200 fősre csökkentenék, és a Fidesz megfelezné az önkormányzati képviselő-testületeket is.

Sárközy Tamás jogászprofesszor, szakértő
Sárközy Tamás jogászprofesszor, szakértő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.