Száz igazoltatásra jut egy elfogás

Tízből nyolcszor feleslegesen igazoltatnak a rendőrök - derült ki egy vizsgálat során. A fiatalok és a romák lényegesen gyakrabban keltik fel a járőrök figyelmét, ám több jogsértőt közöttük sem találnak.

A rendőrök 1,4 millió embert igazoltatnak évente, és mivel általában ketten intézkednek, ez több mint 233 ezer munkaórát, azaz mintegy 29 ezer munkanapot vesz igénybe. Az átlagosan havi bruttó 242 ezer forintos fizetésre figyelemmel, az igazoltatásokra fordított idő egy-egy esztendőben 335 millió forintba kerül. Ha ezt összevetjük a húszszázalékos "találati aránnyal" - tehát amikor a személyazonosság megállapításán túl valamilyen érdemi intézkedés is történik -, kiderül, hogy a tömeges igazoltatás nem igazán hatékony felhasználása a rendőrség anyagi és emberi erőforrásainak.

Nem elég hatékony a rendőrség erőforrásainak felhasználása
Nem elég hatékony a rendőrség erőforrásainak felhasználása

Az esetek zömében legfeljebb szabálysértést állapítanak meg, és a rendőri beavatkozások csupán egy százalékát követi elfogás. Vagyis: egy-egy körözött vagy bűncselekményen ért személy lefülelése több mint hárommillió forintba kerül - derül ki a Szigorúan ellenőrzött iratok című, hamarosan könyv formájában megjelenő kutatási jelentésből. A vizsgálatot a rendőrség közreműködésével a Magyar Helsinki Bizottság folytatta le, az anyagi forrásokat az Európai Unió Bizottsága és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet biztosította.

A 2007 szeptemberétől a főváros VI. kerületében, Kaposvárott, illetve Szegeden hat hónapon át tartó program legfontosabb célja az volt, hogy megállapítsák, az etnikai profilalkotás mennyire terjedt el a rendőri gyakorlatban. A kutatók tehát arra kerestek választ, hogy milyen mértékben befolyásolja a járőrök tevékenységét az ellenőrzés alá vont személyek vélelmezett faji hovatartozása. Emellett a jelentésben elemezték az ilyen intézkedések hatékonyságát is.

Kaposvárott a kutatási időszakban némileg több embert ellenőriztek, mint egy évvel korábban, ezzel szemben negyven százalékkal kevesebbet fogtak el, és harminc százalékkal csökkent az előállítások száma is. Szegeden viszont azt tapasztalták, hogy miközben némileg mérséklődött az igazoltatási kedv, valamennyivel több embert fogtak el. Budapest VI. kerületében pedig negyedére csökkent az intézkedések száma - helyi rendőri vezetők szerint nem kis részben a vizsgálat hatására -, ennek ellenére két és félszer több szabálysértési eljárás indult. Igaz, az elfogások száma tíz százalékkal kevesebb lett, de az intézkedések hatékonysága ennek ellenére is jelentősen javult.

A "találati arány" általában rossznak tűnik. A három helyszínen a fél év alatt a rendőrök 37 ezer személyt igazoltattak, és százból egy intézkedés vezetett elfogáshoz, két százalék előállításhoz. Szabálysértési eljárás nem egészen minden ötödik esetben indult. Ezzel szemben Angliában a rendőri ellenőrzések több mint tíz százaléka végződik letartóztatással, bár ott ezer lakosra nem egészen hatvan igazoltatás jut. Nálunk például Kaposvárott meghaladta a háromszázat.

A 14 és 24 év közötti fiataloknak az átlagosnál kétszer nagyobb esélyük van arra, hogy igazoltassák őket. Akit a rendőrök romának vélnek, az háromszoros valószínűséggel lesz intézkedés alanya. A 14-18 éves korosztályban pedig az igazoltatás során cigány származásúként azonosítottak aránya eléri a harminc százalékot, így - figyelemmel a korcsoporton belüli arányukra - négyszeres esélyük van rá, hogy felkeltik a rendőrök figyelmét. Egyébként a romának látszó személyeknek Budapesten van a legnagyobb esélyük az igazoltatásra: a VI. kerületben minden harmadik intézkedést velük szemben kezdeményezték.

Ugyanakkor az intézkedések a roma és a nem roma személyek esetében hajszálra ugyanúgy végződnek. A rendőri fellépés az előbbi csoportnál 78, a többieknél 79 százalékban bizonyul feleslegesnek. Budapesten a nem romákkal szemben kezdeményezett intézkedések negyven százalékában megállapítottak valamilyen jogsértést, míg a romák körében ez az arány csupán húsz százalék volt.

Az igazoltatások etnikai arányai kapitányságok szerint (%)

Kapitányság Romák Nem romák
Budapest VI. kerület 33 67
Szeged 7 93
Kaposvár 29 71

Forrás: Magyar Helsinki Bizottság

A bűncselekmény gyanúja miatt kezdeményezett igazoltatások eredménye etnikai hovatartozás szerint (%)

Elfogás Előállítás Szabálysértési eljárás Nincs intézkedés
Nem roma 30 40 5 25
Roma 20 30 13 37

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.