Konfliktus, rasszizmus, erőszak

"A toleranciát hirdető kampányoknak nincs sok értelmük." "A szélsőjobb által vallott cigányellenes nézeteket a lakosság nagy része is osztja." Válogatás egy konferencián elhangzott megállapításokból.

A nagy érdeklődés miatt a szervezőknek a Közép-európai Egyetemen új termet kellett keresniük a "Konfliktus, rasszizmus, erőszak" konferencia számára. Azok, akik megtöltötték a főépület auditóriumát, feltehetőleg abban a reményben érkeztek, hogy válaszfélét találnak arra, mit lehet tenni a forrpontig jutott cigányellenesség visszaszorítására. Az egyik szervező be is jelentette, hogy - megtörve a tanácskozások hagyományait - a rövid előadásokat hosszú viták követik. De pont a fordítottja történt: a hosszúra nyúlt előadások alig engedtek időt a vitára.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy nem "íróasztalok megoldására" van szükség, a civil szervezeteknek és szakértőknek nyomást kell gyakorolniuk az államra, hogy változtasson "kegyosztó, jozefinista" magatartásán. Vajda Róza arról beszélt, hogy esetenként még a jó szándékú megközelítések is rasszista tendenciákat tükröznek a tudományban. Több előadó is felmérések számsoraival igazolta azt, ami a jelenlévőket aligha érte meglepetésként: erős az elutasítás a romákkal szemben. A Fidesz és az MSZP szavazói közt e szempontból nincs lényeges különbség - jegyezte meg a "Kárpát-medencei előítélet-térképet" megrajzoló Papp Z. Attila.

Miközben egyre többen döntöttek úgy, hogy a folyosón várják ki a szünetet, Pap András László felpezsdítette a tanácskozást. Az MTA Jogtudományi Intézetének főmunkatársa szerint a rasszista bűncselekmények és a diszkrimináció elleni eredményes fellépés érdekében az etnikai adatkezelést többé nem szabad tabunak tekinteni. Az etnikai hovatartozásra vonatkozó adatoknak azonban nemcsak akkor kell megjelenniük a jogalkalmazásban, ha áldozatokról, hanem akkor is, ha elkövetőkről van szó.

A magyarországi közgondolkodásban a cigányokat elítélő vélekedéseket nem pusztán a szélsőjobb, hanem a társadalom nagy része is osztja - derült ki Tamás Pál szociológus szavaiból. Az ország egyfajta "mentálisan összecementezett ideológiai felhőben" él, amit főként a média és a kulturális hagyományok alakítottak ki. A személyes tapasztalatok másodlagosak - mondta. Lőrincz Marcell, az Antiraszszista.hu oldalt működtető alapítvány vezetője megállapította, hogy a toleranciakampányok hatásfoka csekély. A szélsőjobbon úgy lehet fogást találni, ha minél szélesebb körben megcáfoljuk az alaptalan állításokat vagy a nyilvánvaló, sokak számára mégis hitelesnek tűnő hazugságokat.

A konferenciának folytatása következik. Az egyik hozzászóló kifogásolta, hogy a párbeszéd olyan emberek közt zajlik, akik a legtöbb kérdésben egyetértenek egymással.

Horváth: A Nefelejcs utcai ház bérlet

Lapunk korábban beszámolt arról, hogy a VII. kerületi képviselő-testület legutóbbi ülésén az MDF-es Simon Péter a testület önfeloszlatását kezdeményezte, s ehhez már csak egy aláírás hiányzott. Hahn György (MSZP) úgy reagált, akkor írja alá, ha a Nefelejcs utcai házat visszaszerzik Horváth Aladártól! Az érintett, Horváth Aladár ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben az áll: a "Nefelejcs utcai ház" nem az ő tulajdona, hanem három civil szervezet központja. Értelmezhetetlen számára, miért kellene az MDF-es vagy bármely más képviselőcsoportnak "visszaszerezni" a roma központot, amikor azt a kerületi balliberális és jobboldali képviselők többségének szavazata alapján kapták bérletbe 2000-ben, igaz Hahn képviselő akkor is nemmel szavazott.

A nagy érdeklődés miatt új termet kellett keresni
A nagy érdeklődés miatt új termet kellett keresni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.