A Kútvölgyi kórházban még ma is emlékeznek a színészre, aki nagybetegen is képes volt végigkergetni az épületen egy pszichológusnőt, mert leült az ágya szélére, hogy elemezze, mi a baj vele. Nem kapok levegőt, az a baj, üvöltötte a művész, és szerencséje volt a pszichológusnak, hogy lépcsőn felfelé jobban bírta, mint a betege.

Sokan vágnák most a cipőjüket azok után, akik látnak hasznosat is a bajban. Analizálják.

Most nincs külföldi elemző, aki tárgyilagosan meg ne állapítaná, hogy előre ittunk a medve bőrére, bajunk a túlfogyasztás, az ezzel járó valutaeladósodás, emiatt riadt most a tekintetünk, s keresi, ki adna még kölcsön. Bezzeg Szlovákia! Nem teszik hozzá, mert miért is tennék, nem rájuk tartozik, hogy Szlovákia: gulyáskommunista előzmények nélkül, persze. És bezzeg Csehország! Olyan kemény szocializmus után, mint amilyet ők kaptak a nyakukba. De nálunk? Ki adta volna el az embereknek, épp húsz éve, hogy megjött a fogyasztói társadalom, így mostantól kezdve fogyunk, mert nincs mit enni? Nem a szegénység miatt, hanem azért, mert komoly ember nem költi ételre a pénzt, inkább forgatja, befekteti. Mint a hollandok meg a németek. Ezt a mi torkunkon nem lehetett idáig lenyomni.

Most viszont? A tegnap megjelent cseh Hospodárské Noviny azt írta rólunk, hogy "mint a Szegények bankjának megszervezője, Nobel-díjat érdemelne az, aki anélkül húzza ki Magyarországot a válságból, hogy utcai zavargások törnének ki, hogy éhínség keletkezne, vagy hogy az ország még inkább eladósodna". Az IMF-vezér Strauss-Kahn szerint pedig 2010-re vége a válságnak, ha a végrehajtásban következetesek a kormányok.

Elnézve a Fidesz kivonulása után zárt kapus futballmeccs lelátójára emlékeztető hétfői ellenzéki parlamenti térfelet, erre kevés az esély. 2010-re a jelenlegi politikai állás szerint szinte mindent kidobnak, amit most elhatároztak.

Pedig, ha maga a teljes Fidesz kergetné is végig a Kútvölgyin a doktornőt, a kényszer mégiscsak kínált a válságcsomaggal egy esélyt, hogy ne érezze magát hülyének, aki legális munkát vállal, és az se baleknak, aki felveszi őt, hogy a vállalkozások ne legyenek eleve hátrányban a térség más országainak cégeihez képest, hogy a fogyasztást úgy próbálják megfogni, hogy ezzel ne szárítsák még jobban ki a gazdaságot (bár ez tűnik a legnehezebben kiegyensúlyozható kötéltánc-produkciónak). Kényesebb a 13. havi nyugdíj jövőre vonatkozó megszüntetése azzal az üzenettel, hogy mindenki próbálja meg aktív évei alatt összerakni magának a plusz egy hónapot, ebben már ne számítson a többiekre. Ha akarom, polgári üzenet, ha akarom, önző. A szociális segélyek rászorultsági alapra helyezése értelmezi a kérdést: ne kapjon, aki ennek híján nem kerül válságos helyzetbe. Erős érv ez ellen, hogy a mindenkinek azonos mértékben járó segítségek, mint például a családi pótlék, láthatatlan szálakkal, erősen összekötik az embereket. Vagy immár gúzsba?