Az LB döntését boncolják a kórházak

Milliárdos kárpótlást és a kórházi kapacitások újraosztását követeli a Békés megyei közgyűlés elnöke az egészségügyi minisztertől egy decemberi legfelsőbb bírósági ítéletre hivatkozva, ami egy ágyszámcsökkentő miniszteri döntést helyezett hatályon kívül.

Két és fél milliárd forint kárpótlást és a kórházi kapacitások újraosztását követeli Domonkos László, a Békés megyei önkormányzat fideszes elnöke, miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Molnár Lajos egykori miniszter 2007-es döntését a kórházi ágyszám-csökkentésről. Az ítélettel kapcsolatos teendőkről a politikus megbeszélést kezdeményez Székely Tamás egészségügyi miniszterrel. A tárca nem látja, miről tudnának tárgyalni.

A kórházi kapacitástörvény alapján 15 ezerrel csökkent a kórházi ágyak száma országszerte, ennek arányában az erre a célra fordítható pénz is. A Regionális Egészségügyi Tanácsok nem tudtak egyezségre jutni arról, hogy az adott területen hogyan osszák el a veszteséget, Molnár Lajos döntött. Erre a törvény hatalmazta fel a minisztert. A Békés megyeiek esetében a Pándy Kálmán súlyponti kórház lehetőségeit a törvény, és nem a miniszteri határozat rögzítette: aszerint a korábbi 1045 aktív ágyból 815 maradt.
A Tüdőkórház 125 ágyából 49.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi következik a Legfelsőbb Bíróság döntéséből. Domonkos László szerint újabb kórházi ágyszámosztás és kárpótlás illeti meg a megyei önkormányzatot, mert kevesebb pénzt kaptak az OEP-től, mint amennyi a törvénytelennek minősített határozat hiányában járt volna. A leépítés is sok pénzbe került.

A szaktárca közleményben vitatja a követelést. Az LB-döntés indoklását még nem ismerik, de tény, hogy a sérelmezett Molnár-féle kórháztörvényt az Alkotmánybíróság útmutatása alapján a jogalkotók átírták, a módosított változat tavaly év végén hatályba lépett. Tehát a Legfelsőbb Bíróság már a nem létező jogszabályról alkotott ítéletet. A tárca vitatja, hogy az eredeti állapot visszaállítható lenne, mint azt a Fidesz kéri, hiszen az Alkotmánybíróság nyári döntése visszamenőleges hatályú rendelkezést nem tartalmazott. A már elosztott kapacitások arányát nem érintette. Állítják, hogy az LB-döntés sem kötelezi a minisztert új eljárásra.

A lapunk által megkérdezett civil szakemberek - így Baraczka Mariann, a HealthCapital vezérigazgatója, a tárca korábbi szakállamtitkára, az ítélet indoklásának ismerete nélkül - nem tudtak állást foglalni. Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter elhárította az LB-döntés kommentálását. Kökény Mihály (MSZP) az Országgyűlés szakbizottságának elnöke nem érti, hogy a Fidesz miért most állt elő, egy tavalyi Legfelsőbb Bírósági döntéssel, amely még azelőtt született, hogy az Alkotmánybíróság útmutatásai szerint a kórháztörvényt módosították. A miniszternek ugyanis attól a pillanattól, hogy az új jogszabály megjelent, nincs jogköre a kapacitásokon változtatni. Erre a régiókban van csak lehetőség, csakis az adott területen belüli átcsoportosítással.

Székely Tamás egészségügyi miniszter és Becsei László főigazgató-főorvos 2008. októberében, a békéscsabai kórházban
Székely Tamás egészségügyi miniszter és Becsei László főigazgató-főorvos 2008. októberében, a békéscsabai kórházban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.