A garázdaságot kiáltókat vették őrizetbe Enyingen

Szombat este Enyingen össze-tűzésbe keveredett két nagyobb társaság, amelynek következtében a rendőrség hét személyt csoportos garázdaság gyanújával őrizetbe vett - tudtuk meg Németh-Kész Mónikától, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A történteket rögzítette a Hír Televízió egyik stábja, amely véletlenül éppen akkor bűnügyi riportot forgatott a Fejér megyei kisvárosban.

A rendőrség lefoglalta a felvételeket, és azok elemzése alapján próbálják rekonstruálni a történteket. Az már tényként rögzíthető, hogy az enyingi Agip benzinkúton szombat este egy 20-30 fős csoport tartózkodott. A rendőrségi szóvivő nem kommentálta azt az értesülésünket, hogy egy jórészt roma fiatalokból álló társaságról van szó, amelynek tagjai egyikük születésnapját ünnepelték. Azt viszont Németh-Kész Mónika megerősítette, hogy a rendőrségi bejelentést ennek a csoportnak a tagjai tették, mégpedig arra hivatkozva, hogy a töltőállomásra egy hat-hét autóból álló konvoj érkezett, és a járművek utasai rájuk támadtak.

A televíziós felvételen azonban ennek éppen az ellenkezője látszik. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az enyingi csoport tagjai a töltőállomás shopjából üvegeket tulajdonítottak el, majd azokkal minden ok nélkül megdobálták a benzinkútra érkezők autóit, akik annyira megrémültek, hogy ki sem mertek szállni a járművekből. A felvételek alapján bizonyosnak látszik, hogy személyi sérülés nem történt, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy az autókban keletkezett-e anyagi kár, ugyanis a sértettek valósággal elmenekültek a helyszínről, és később sem tettek feljelentést. Németh-Kész Mónika elmondta, a tévéfelvételen látható rendszámok alapján megpróbálják azonosítani a sértetteket.

A szóvivő nem kívánta kommentálni azt az értesülésünket, hogy a romák azért támadtak rá a később érkezőkre, mert szerbeknek vélték őket, és attól tartottak, hogy esetleg azok a szerb fegyveresek érkezhettek Enyingre, akikről számos híradás jelent meg az elmúlt héten a veszprémi merénylet kapcsán. Németh-Kész Mónika csupán azt erősítette meg, hogy a megtámadottak egyik autóján valóban szerb rendszám volt. A szóvivő hozzátette: a felvételek elemzése alapján a garázda csoport tagjai közül valószínűleg további személyeket is őrizetbe vesznek majd.

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték szombaton az enyingi Sztojka Ivánt, akit a rendőrség a veszprémi gyilkosságban való részvétellel, társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó testi sértéssel és súlyos testi sértéssel gyanúsított meg. Sztojkához hamarosan csatlakozhat a jelenleg még Ausztriában fogva tartott sárbogárdi Raffael Sándor és a budapesti Németh Győző.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.