Tüntettek a bojkott ellen

Árpádsávos zászlók is feltűntek tegnap a Kossuth téren, ahol úgy kétezren a Magyar Hírlap elleni bojkott ellen tiltakoztak. A lap hétfőn közölte Bayer Zsolt írását a veszprémi kézilabdásokat ért gyilkos támadásról "Betelt a pohár" címmel. Másnap a kormányszóvivő közleményben tudatta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kéri valamennyi állami intézményt és állami tulajdonú vállalatot, hogy szüntesse meg a lap előfizetését.

Széles Gábor, a napilap tulajdonosa a tüntetésen kijelentette: Gyurcsány Ferenc alkalmatlan miniszterelnöknek, nagyobb károkozóként fog a történelembe bevonulni, mint Rákosi Mátyás. Farkas Félix a Lungo Drom képviseletében arról beszélt, hogy Bayer Zsolt írása nem sértő a cigányság számára. Szerinte Gyurcsány Ferenc a cigányság mögé bújva sértette meg a sajtó- és véleményszabadságot azáltal, hogy bojkottot hirdetett a Magyar Hírlap ellen. A Lungo Drom nevében lemondásra szólította fel a miniszterelnököt és kormányát. Stefka István, a lap főszerkesztője szerint Gyurcsány Ferenc átlépett egy határt: a rákosi-kádári időket idézve akarják "befogni a lap száját". A tüntetésen megjelent Morvai Krisztina, a Jobbik európai választási listavezetője is, aki "hibbant Nérónak" nevezte a kormányfőt, aki szerinte ezzel a lépésével ismét összehozta az embereket.

Bayer Zsolt közíró kifejtette: Magyarországon a bajok akkor kezdődtek, amikor kitalálták azt, hogy a tolvajokat nem tolvajoknak, hanem megélhetési bűnözőknek kell hívni. Magyarországon már 700 éve cigánynak nevezik a cigányt, ennek így is kell maradnia, "ők a barátaink". Ugyanakkor a tanárokra támadókat, a gyilkosokat, a rablókat, a tolvajokat, akik adott esetben cigányok, cigányoknak is kell nevezni.

Miközben tartott a tüntetés, Daróczi Dávid kormányszóvivő újságíróknak azt mondta: helyes döntés volt a Magyar Hírlap elleni bojkott, a megmozdulás hangneme, az, ahogyan az ott jelen lévők beszéltek a magyar közállapotokról, ezt támasztja alá.

Széles Gábor Rákosi Mátyást fedezte fel a miniszterelnökben
Széles Gábor Rákosi Mátyást fedezte fel a miniszterelnökben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.