Szigetvár bérbe akarja adni kórházát

Elhalasztották a szigetvári kórház bérbeadási pályázatának értékelését. A Fidesz aláírásokat gyűjt a funkcionális privatizáció ellen, a városi közgyűlést irányító MSZP- frakció azonban elszánta magát a bérbeadásra.

Szigetvár üzemeltető cégre bízná 410 ágyas kórházát. A város vezetése azért szánta el magát a település és körzete 50 ezer lakosát gyógyító kórház 25 évre szóló bérbeadására, mert nem tudja finanszírozni az évente kétmilliárd forintból gazdálkodó intézmény veszteségeit és fejlesztési igényeit. A város azt várja az üzemeltetőtől, hogy fizessen a vagyonhasználati jogért százmillió forintot, vállalja át a kórház - kötvénykibocsátásból, szállítói tartozásból és műhibaperekből eredő - 700-800 milliós adósságállományát, emellett évente 100 milliót fordítson az intézmény nullára amortizálódott műszer- és gépparkjának korszerűsítésére. Az üzemeltető kiválasztására a közgyűlés pályázatot írt ki, s ennek értékelését e hét csütörtökén tervezte befejezni a testület. A döntést - egy pénzügyi részletkérdés tisztázása miatt - egy héttel elhalasztották.

A csütörtöki ülésen felszólaló városatyák többsége elégedett volt a tenderre jelentkező két cég, a Relevans Kft. és a Medical Investments Zrt. pályamunkájával. A testület bizottságai az utóbbi cég elképzeléseit minősítették jobbnak. Paizs József, Szigetvár szocialista polgármestere biztos abban, hogy a közgyűlés jövő héten megszavazza a bérbeadást. Az MSZP-nek többsége van a 18 tagú testületben, s a csütörtöki hozzászólások arról vallottak, hogy nemcsak a frakció tagjai támogatják a bérbeadást.

A közgyűlés Fidesz-frakciója februárban aláírásgyűjtést indított Szigetvár körzetében a kórház funkcionális privatizációja ellen. Ezzel a közgyűlést szeretné befolyásolni a frakció. Pichler Imre, a háromtagú frakció vezetője tudósítónknak elmondta, hogy eddig több ezer szignót gyűjtöttek össze, s a megkérdezett emberek 98 százaléka ellenzi a bérbeadást. A Fidesz azonban nem akar helyi népszavazást kierőltetni, mivel azt már csak a kórház bérbeadása után lehetne kiírni.

Paizs József szerint a Fidesz által mozgósított aláírók nincsenek tisztában a város és a kórház szorongató gazdasági helyzetével, s azzal, hogy a leendő üzemeltető nem veszi meg a kórházat, viszont jelentős fejlesztéseket valósít meg. A 460 dolgozót foglalkoztató kórház dolgozói eddig nem tiltakoztak a városvezetés tervei ellen, bár tudják, hogy mindkét pályázó arra készül: az intézmény egyes tevékenységeit kiszervezik, ami öt-tíz százalékos leépítéssel jár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.