Manapság van perspektívája a népszerű toxikológiának. A klasszikus mérgezéseken kívül ide tartoznak a sürgősségi orvoslás kevéssé elegáns esetei: a tablettanyelők, az eszméletlen részegek, a belőttek, meg - ahogy a doktor mondja: szokásjog alapján - az önakasztók, a megfagyottak, a vízbe fúltak. Nem olyan páciensi kör, akik közé egy orvosdinasztia sarja készülne.

Zacher Gábor baleseti sebésznek készült, de a sors kisszerű tréfája megcsavarta a dolgok menetét, hirtelen jött allergiája miatt nem volt képes többé tartósan gumikesztyűt viselni.

Miután a krach beütött, adódott a lehetőség, hogy a Honvéd Kórház sürgősségi osztályáról átszerződjön a Korányiba, ahogy a szakmában annak idején nem nagy megbecsüléssel emlegették, az "öngyilkosok kórházába". Nem tűnt nagy karriernek baleseti sebész helyett "hánytatóorvosnak" állni. Ebből a lesajnált részlegből lett mostanra a Péterfy rangos toxikológiai osztálya.

Ehhez viszont Zacher doktornak kellett néhány szokatlan lépést tennie. Az elsők közt engedte be a sajtót az addig zárt ajtók mögött működő intézmény falai közé. Mintha csak azt üzente volna a társadalomnak: gyertek, nézzétek, mit csináltatok!

Az újságírók számára a fiatal doktor maga a főnyeremény: mindig elérhető - szemben számos orvostársával - nem gőgös, nem ködös. Érzi, mennyit ért a közönség, és tud még valamit: azt a bizonyos plusz félmondatot, ami még a legszárazabb szakkérdéshez hozzáfűzve is érezteti, hogy avatott értője a világ egyéb, az orvosláson túli dolgainak is.

Ezen az égövön Zacher doktornak valami miatt mindig szezonja van: ősszel gombásznak, karácsonykor öngyilkolnak, télen fagynak, húsvétkor (meg a hétköznapokon) isznak, nyáron jön a hőguta, a vízbefúlás, a drog meg mindig, éjjel-nappal. "Tízmillió függő országa vagyunk" - vonja meg a mérleget Zacher. Ő is függő: 16 éves kora óta pipázik.

Amúgy a közlékenységét egyfajta szakmai rangjelnek tekinti. Sőt továbbmegy: szerinte a közéleti szerepvállalás kötelező egy bizonyos szakmai szinten felül. Maga is próbálta a politikát. Pest megye önkormányzatában fideszes képviselő volt a kilencvenes években. De ez nem dobta fel: "időnként elmentük és megmondták, mire szavazzunk". Később politikai bakija miatt (Törökbálinton él, s elindult egy civil szervezet képviselőjeként a helyi választáson) kizárták a pártból, ám amíg még követte az eseményeket, a Fidesz választmányában egyszer sem tudtak annyian összeülni, hogy jogerősen eltávolítsák.

Megmaradt "büszke jobboldalinak" - bár némely barátja szerint a nézeteitől akár büszke baloldali is lehetne, de a politikát nem erőlteti. "Rájöttem, a szakmámban többet tudok tenni."

Nincs olyan gyakorló orvos, aki a munkája során ne találkozna egy-két mérgezett beteggel, de kevesen tudnak többet az ilyen esetekről annál, hogy olykor segít a gyomormosás. Egyébként ez az a módszer, amit a valóságban "a profik" ritkán használnak. Inkább valami másik szerrel, trükkel próbálják meg semlegesíteni, kiszorítani a mérget. S hogy miről is szól e "kémiai fogócska"? Aki fagyállót ivott, annak alkohollal mentik az életét. Amikor a szervezetben elkezd lebomlani a fagyálló, akkor az épp olyan enzimatikus lépéseken keresztül történik, mint az alkoholé. Az enzim pedig, ha választhat, hogy "kivel" párosodjon, akkor az erősebbet, az alkoholt fogja választani, míg a metanol (a faszesz) érintetlenül ürül ki a szervezetből. A fagyállóivókat orvosi utasításra három napig részegen tartják.

Zacher szerint "a legtöbb eset kihívás", alkalmanként kell kitalálni, mivel lehet az adott vegyszert úgy kipurgálni, hogy azt a beteg túlélje. Az esetek 98 százalékát megoldja. Kiegyensúlyozott. Ehhez viszont gyakran kell az irodalom, a net, meg a holland, az amerikai, a német kollégák tapasztalata. A toxikológiában túl sok a lehetőség, s gyakran túl kicsi az esetszám ahhoz, hogy a feladat rutinná válhasson. Az életformának térben és időben sincsenek korlátai. Zacher érdeklődő toxikológus akkor, amikor esténként otthon barokk rézfúvósokat a fülébe kötve olvas, és akkor is, ha a nyári szabadsága alatt egzotikus állatkertek kígyóival barátkozik. Beleölt vagy másfél évtizedet a toxikológiába - amivel ma itthon szakmája egyik legjobbjának számít -, de úgy becsüli, hogy már csak húsz év, és nagyjából tudni fogja, amit szükséges.

Ehhez persze az is kell, hogy az élet addig se álljon meg körülötte. Mérnök felesége szervezi a civil életét, ahogy ő vezényelte le a házuk felépítését is. Cserébe a kórházi őrülettől megkíméli a családot.

Aki beül hozzá egy ügyeletre, azt aligha ragadja rögtön magával a szakmája. Még csak kora este van, de mentő mentőt ér, lepusztult emberi testeket csúsztatnak a hordágyról a fertőtlenítő kocsira. Vetkőztetés, fertőtlenítő fürdetés, katéter, infúzió, vérvétel. Egy eszméletlenségig részeg hajléktalan asszony szinte megállás nélkül öklendezik. A nővérek szenvtelenül, morgolódás nélkül csomagolják ki: hatalmas ollóval vágják le róla a ruhát. Zacher doktor merészen, de tisztelettel nyúl a betegéhez, fagyásnyomokat keres. Még csak kis ideje lehet a nő az utcán, mert a teste viszonylag jó állapotban van. Orvosilag különösebb teendő itt nincs, amit kell, elvégzi a természet. Az asszony talán sohasem fogja tudni, hogy Metternich herceg udvari cukrászának, a Sacher-torta feltalálójának késői leszármazottja segítette át e nehéz éjszakán.

A doktor maga fogja a hajnyírót, s az asszony fejéről egykettőre eltűnik a haj. - Tetves volt, nem engedhetem, hogy munkatársaim közül bárki hazavigye a "betolakodókat" - magyarázza a doktor. - Kihántjuk a bábjából és megpróbáljuk a testét alkalmassá tenni az emberi életre - foglalja össze a történéseket. Ha nem mondaná, akkor is nyilvánvaló: "Nem ez a toxikológia csúcsa, nem ezek azok az esetek, amikor gondolkodom, hogyan is kellene tovább..."

Ha a bódultakkal orvosilag nincs is teendő, a betegek kiszabadítása szorult helyzetükből már nehezebb.

- Persze, megpróbálunk segíteni. Ha szerencséje van, találunk egy betegséget, amivel egy lábadozóban el lehet helyezni, kap ruhát, címjegyzéket, mikor, hol lehet aludni. Jó kapcsolatunk van a Menhely Alapítvánnyal - említi, jelezve miféle speciális segédletekre támaszkodhat a fővárosi frontdoktor.

Ezen a ponton helyénvaló lenne alaposan elszomorodnunk, s ostorozni a korszellemet, de Zacher doktorral ez nem oly könnyű: "nem bírom a boldogtalan orvosokat". Ez nála odáig megy, hogy még a kórházsorozatokon is képes kiakadni:

- Mondjon egy boldog sorozatorvost!" Ugye nem tud? Egyiknek sem sikeres az élete... De miért is ne lehetne egy orvos kiegyensúlyozott?!" - kérdezi dr. Zacher, s nem tehetek mást, minthogy ráhagyom:

- Miért is ne?