'Erre azért nem számítottam...'

Sokként érte a fővárosi szocialistákat Hunvald György erzsébetvárosi polgármester őrizetbe vétele. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke nem akar ítélkezni, de arra kéri politikustársát: mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben betöltött mandátumáról.

Burány Sándor
Burány Sándor

- Újabb szocialista politikust gyanúsítottak meg a hatóságok. Mint az MSZP budapesti elnöke, mikor kíván lemondani posztjáról?

- Akkor mondok le, ha személyesen követek el olyan hibát, amely után nincs más megoldás. Az MSZP fővárosi szervezetének elnöki posztján tavaly újraválasztottak, s így kötelességem vezetni a szervezetet, függetlenül attól, hogy a fővárosi MSZP épp jó vagy rossz helyzetben van-e. Könnyű lenne úgy vezetői mandátumot vállalni, hogy tudható, az embert csak jó hírek érik. A szocialista párt most egyébként sincs jó helyzetben, tudtam, hogy a fővárosi elnökség sem lesz fáklyás menet. Erre azért nem számítottam.

- Pedig Hunvald György erzsébetvárosi polgármester várható meggyanúsításáról már régóta beszéltek szocialista körökben. A VI. kerületi ingatlanügyek kapcsán sem volt váratlan, hogy szocialisták is érintettek lehetnek; Verók István polgármester azóta szintén gyanúsított. Személyes felelőssége abban mindenképpen van, hogy nem vette észre időben: itt bizony baj lesz.

- Nem mentünk el szó nélkül az események mellett. Néhány napja volt egy kerületi elnöki értekezlet, amelyen Verók István és Hunvald György is jelen volt kerületi pártelnökként. Mindketten szót kértek, és elmondták saját álláspontjukat az ingatlanügyekről. Mindketten úgy ítélték meg - és a jogerős elmarasztaló ítéletig nincs okom kétségbe vonni a szavukat -, hogy felelős és tisztességes döntések születtek, az ügyészség pedig téved.

- Mégis érdekes, hogy míg a hatodik kerületi ügyben, Verók István esetében a fővárosi MSZP szolidárisnak mutatkozott a meggyanúsított polgármesterrel, és az ügyészséget támadta, addig Hunvald György őrizetbe vétele után rekordsebességgel megszületett a nyilatkozat: le kell mondania a Fővárosi Közgyűlésben betöltött mandátumáról, és fel kell függesztenie párttagságát. Miért ez a kettős mérce?

- Mi nem ítélkeztünk Hunvald György felett. Nem is tehetnénk. Kettős mérce sincs. Nagyon nem mindegy, hogy önmagában egy szavazási magatartás a vita tárgya, vagy a gyanú olyan súlyú, hogy őrizetbe is vesznek valakit. Ráadásul, ha a közgyűlés egy szocialista politikusáról van szó, a budapesti vezetésnek lépnie kell. Ez azonban politikai következtetés. Nem Hunvald Györgyöt ítéltük meg, hanem azt a helyzetet, amely az őrizetbe vételével kialakult. Az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy ha kiengedik az őrizetből - reméljük, mihamarabb így lesz -, utána, mintha mi sem történt volna, mondjuk városfejlesztési kérdésekben felszólal a közgyűlésben. A döntést azonban neki kell meghoznia, mi csak felkérni tudjuk a tagságáról való lemondásra. Helyben pedig a kerületi szervezet határoz, abba a fővárosi vezetésnek nincs beleszólása.

- Ha Hunvald György nem mondana le a mandátumáról és előzetesbe kerül, a fővárosban megszűnik az MSZP-SZDSZ-koalíció szavazati többsége.

- A döntés az ő kezében van, mi nem hívhatjuk vissza. Ha lemond, a fővárosi pártlistáról új képviselőt delegálunk a közgyűlésbe. A fővárosi munkát ez érdemben nem akadályozza.

- Számít arra, hogy más kerületekben is hasonló "csontvázak" dőlnek ki a szekrényből?

- Nagyon remélem, hogy nem lesznek további ügyek. Azt, hogy bizonyos kerületekben ne legyenek kisebb-nagyobb belső hatalmi harcok, nem tudom garantálni. A politika természete, hogy bizonyos ambíciók párton belül is keresztezni tudják egymást. Erre a közelmúltban volt néhány példa. Nekem az a dolgom, hogy ahol lehet, kompromisszumokkal megoldjam a belső feszültségeket. Vannak előnyei és hátrányai is annak, hogy az MSZP demokratikus párt.

- Ön szerint lehet köze a hatalmi rivalizálásnak a nyilvánosságra került ügyekhez?

- Egy párt belső vitái, rivalizálásai nem folyhatnak külső eszközökkel. Egyetlen esetben sem feltételezem, hogy ez állna bármelyik ügy mögött.

- A közgyűlés megalakulása idején kirajzolódott egy Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes mögé fölsorakozó tábor, és egy csoport úgymond a "régiek" közül. Ez máig tartó ellentét?

- Kétségtelenül kitapintható, hogy bizonyos szakmai vitákban a régi pártvezetés és támogatóik szembehelyezkednek a Hagyó Miklós- Steiner Pál-Horváth Csaba nevével fémjelzett szocialista városvezetéssel. De szerencsére ezek megmaradnak a belső viták szintjén, és néhány esettől eltekintve egységes a fővárosi MSZP-frakció.

- Tudható, hogy a fővárosi MSZP igyekszik mielőbb kijelölni a 2010-es országgyűlési választásokon, a budapesti körzetekben induló szocialista jelölteket. Azért sietnek, hogy elejét vegyék a személyeskedő harcoknak?

- Már nincs is sok időnk. A nyakunkon az európa parlamenti választás, kampányidőszakban pedig nem szerencsés személyi kérdésekről vitázni. Az EP-választás után elemezni kell az eredményt, ősszel pedig már azokkal a jelöltekkel kell jelen lenni a politikai küzdőtéren, akik jövőre ringbe szállnak. Ezért, ha nem akarjuk a döntést a nyári időszakra hagyni, akkor csak most tudjuk meglépni. Ráadásul minél előbb túl vagyunk a személyi kérdéseken, annál kevésbé terhelik majd belső feszültségek az EP-kampányt.

- Ezek szerint lehetnek belső feszültségek a fővárosi jelöltségek kapcsán is?

- Szerintem előfordulhat egy-két kerületben, hogy a helyi szervezetek nem feltétlenül azokat kívánják indítani, akiket eddig. Ez okozhat feszültséget.

- Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az ellenzéki pártnak soha ilyen erős támogatottsága nem volt még a fővárosban. Kétségtelen, hogy a ferencvárosi időközi választás azt mutatja: a szocialisták elveszíteni látszanak a budapesti szavazóbázist.

- Nem vagyok elégedett az MSZP fővárosi pozíciójával. Ugyanakkor Tarlós Istvánnak nincs igaza, mert a Fidesznek nincs több támogatója, mint három-négy éve. Az MSZP-re voksolók jelentős része ment át a "bizonytalanok" közé, ez okozza a jobboldal relatív megerősödését. De nekem a saját házam táján kell söpörnöm, és be kell látnom, hogy a szavazóink közül sokan elpártoltak. Az a dolgunk, hogy ismét meggyőzzük őket arról: érdemes szavazni a szocialistákra. Ez nem lehetetlen feladat.

- Az MSZP régóta képtelen önálló, érdemi eredményre esélyes főpolgármester-jelöltet állítani. Mostanáig még Hunvald Györgyöt is mint Demszky esetleges kihívóját emlegették. Hunvald őrizetbe vételével elszállt minden reményük? Van jelöltjük?

- Hogy ki lesz az MSZP főpolgármester-jelöltje, egyelőre nem tudom megmondani. Egy biztos: én nem vágyom e posztra. Abban van felelősségem, hogy még az idén kiállítsunk egy erős jelöltet. Szakítanunk kell azzal a rossz gyakorlattal, hogy tessék-lássék módon válasszunk főpolgármester-jelöltet, és ezzel könnyű prédájává váljunk Demszky Gábornak és a mögötte álló liberálisoknak. Most más a helyzet. 2010 után a Demszky-korszak semmiképpen sem folytatható. Ennyi ciklus után látszik: az eddigi sikerekből már nem futja újabb négy évre, és ezzel az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is szembe kell néznie. Mi még az idén megnevezzük a saját jelöltünket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.