Újabb hatvanmilliárd forintot zárolnak a tárcáknál

Eddig úgy száznyolcvanmilliárd forintot zároltak, illetve kívánnak zárolni a minisztériumoknál - legalábbis ez várható, miután a kormányszóvivő tegnap újabb hatvanmilliárdos elvonást jelentett be. A szocialista frakció ma a közjogi javaslatokról tanácskozik.

Újabb soron kívüli ülést tartott tegnap a kormány, ezen azonban az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakításának konkrét lépéseiről nem esett szó.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az egyeztetés után úgy tájékoztatott: döntés született arról, hogy a minisztériumok idei működési költségeiből hatvanmilliárd forintot zárol a kormány. Daróczi megismételte, hogy a kabinet tartani kívánja az erre az évre tervezett 2,6 százalékos hiánycélt, de az egyebek közt a vártnál rosszabb makrogazdasági mutatók miatt keletkező kétszázmilliárdos hiány fedezete érdekében csökkenteni kell az állami kiadásokat. A szóvivő lapunknak is megerősítve azt hangsúlyozta, hogy ezt "nem fűnyíróelven", hanem tételes vállalási listák alapján fogják megtenni. Úgy tudjuk, hogy a tegnap jelen lévő tárcavezetők a tanácskozást követően a miniszterelnök és a kancelláriaminiszter társaságában külön-külön egyeztettek az esetlegesen rájuk háruló zárolás részleteiről. Daróczi tájékoztatójában kitért arra is, hogy a kabinet a jövő héten dönt a középtávú, a válságot érdemben kezelő, a gazdaságot dinamizáló intézkedéscsomagról.

Azzal, hogy a kormány újabb, ezúttal hatvanmilliárdos zárolásról döntött, az összességében elvont összegek immár száznyolcvanmilliárdra tehetők. Volt ugyanis korábban egy 75,6 milliárdos zárolás, amely az egyensúlyi tartalékokra vonatkozott, majd idén január elején egy újabb, 47 milliárdos zárolás. Utóbbi a közszolgálati dolgozók 13. havi bérének kompenzációjára, pontosabban a sztrájkbizottság és a kormány közötti - a keresetkiegészítésről szóló - megállapodás értelmében vont el pénzeket a tárcáktól. A legtöbbet a honvédelmi és az oktatási tárcától, legkevesebbet pedig a Pénzügyminisztériumtól. Annak részleteit, hogy a mostani hatvanmilliárdos elvonás miként oszlik majd meg a tárcák között, egyelőre nem tudni.

A Népszabadság információi szerint az MSZP parlamenti frakciója a mai napon a kormány közjogi javaslatairól egyeztet zárt körben, Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök részvételével. A hét menetrendjéhez tartozik még, hogy a hétvégén a szocialista választmány és a kormány is ismét tanácskozást tart - itt várhatóan már konkrét formát öltenek majd az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszerre vonatkozó átalakítások.

Befagyasztott pénzek a minisztériumoknál

Minisztérium Egyensúlyi Keresetkiegészítés
tartalék miatti
Miniszterelnöki Hivatal 4,2 milliárd 3 milliárd
(Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok) 676 millió 801 millió
Önkormányzati 3,2 milliárd 2,6 milliárd
Földművelésügyi 9,6 milliárd 3,2 milliárd
Honvédelmi 26,5 milliárd 6,3 milliárd
Igazságügyi 5,8 milliárd 6,5 milliárd
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági 1,4 milliárd 1,8 milliárd
(Uniós fejlesztések) 700 millió 1,9 milliárd
Környezetvédelmi és Vízügyi 1,4 milliárd 1,4 milliárd
Közlekedési és Hírközlési 6,4 milliárd 7,1 milliárd
Külügy- 1,2 milliárd 1,2 milliárd
Oktatási és Kulturális 8 milliárd 7,1 milliárd
Egészségügyi 1,7 milliárd 1,1 milliárd
Pénzügy- 2,8 milliárd 784 millió
(Kormányzati Ellenőrzési Hivatal) 30 millió 36 millió
Szociális és Munkaügyi 2,1 milliárd 1,4 milliárd
KSH 223 millió 238 millió
Kutatás és technológia 26 millió 246 millió
Összesen: 75,6 milliárd 47,1 milliárd

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.