Példát statuált a bíró a Weiszenberger-ügyben?

Úgy tűnik, példát akart statuálni a bíró - mondták lapunknak gyakorló jogászok a Bács-Kiskun Megyei Bíróság csütörtökön kihirdetett ítéletét kommentálva, amely szerint Weiszenberger László egykori kistérségi megbízottat, az MSZP volt kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét hivatalos személyként, hivatali befolyással üzérkedés bűntette, valamint hivatali vesztegetés bűntette miatt öt év börtönbüntetéssel sújtották. Fodor Endre tanácsvezető bíró nem is rejtette véka alá a véleményét.

Szerinte "a közéletet szennyező korrupciós háló körvonalazódik ki az ügyben".

Az eddigi ítélkezési gyakorlat azt mutatja, hogy egy hasonló nagyságrendű ügyben általában ennél jóval enyhébb büntetéssel lehetett számolni. Ügyvédek példái arra utalnak, hogy néhány milliós vesztegetésért általában két-három év végrehajtható szabadságvesztést rónak ki. Igaz, sok függ a minősítéstől. Kecskeméten a bíró vélhetően úgy látta, hogy a hivatalos minőségében eljáró Weiszenberger a kenőpénz hatására "fontosabb ügyben" szegte meg kötelességét, és ekkor a büntetési tétel minimuma öt év. A maximum egyébként tizenkét és fél év lehetett volna.

Fodor bíró persze minősíthette volna másként az esetet: ha nincs a "fontosabb ügy", a büntetés időtartama már csak kettőtől nyolc évig terjed. Forrásaink utaltak rá, hogy volt olyan önkormányzati tisztségviselő, aki ugyancsak ötmillió körüli csúszópénzt vett át, s ennek fejében harminc-negyvenmilliós nagyságrendű munkához juttatott egy vállalkozást. Ezt mégsem találták "fontosabb ügynek", és a bíróság mindöszsze két év letöltendő börtönt szabott ki. Weiszenberger ügyében 17 milliós támogatásról volt szó. (L. K.)

Weiszenberger László elhagyja a tárgyalótermet
Weiszenberger László elhagyja a tárgyalótermet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.