Ebben az értelemben a sunyi vandalizmus nálunk elterjedt közéleti-társasági, hogy ne mondjam, köz-társasági modor. A Wikipédia maga a kompromisszumok orgiája. Lényegében bárki szerkesztheti, legfeljebb leszavazzák, amit hozzáadott. Ami most nálunk folyik az ennek épp az ellenkezője: az érintkezésre való képtelenség garantált örömtelensége.

A Wikipédia első mondata a jelenlegi gazdasági válságról a következő: A globalizáció az olcsó munkaerővel bíró országokba helyezte át a nagy cégek tőkéjét, így Kína és India elszívja a pénztartalékokat az Amerikai Egyesült Államok elől. Egy mondat sok ezermilliárd dollárról, több milliárd emberről. E keretek között lehet mozogni.

Mi egyelőre megmaradtunk a kétszer ötmilliós nagyságrendben. Egymást gyalázzuk. Jobb felől ez kevéssé szokatlan, a liberális beszéd és türelem elapadása - éppen most - viszont szokatlan és lefegyverző. Eközben a baloldal minden energiáját leköti a financiális katasztrófavédelem.

Nem épül a válság demokratikus Wikipédia-szótára, ki-ki átírja a másik szócikkét, ezzel részéről a dolog el van intézve. Szerkesztési háború folyik, ahogy ott mondják. Lényegében meg sem tudunk tehát szólalni, mert nincsenek meg az új szavaink.

T

Mert mond-e valamit Kövér László, a Fidesz egyik legfontosabb embere, amikor a Magyarországnak pénzügyi életét mentő kölcsönről tárgyaló IMF-vezetőt, Dominique Strauss Kahnt Gyurcsány Ferenc elvtársának nevezi? Tény, hogy a Valautaalap mostani vezetője korábban a francia szocialisták egyik meghatározó személyisége volt, ők pedig elvtársnak nevezik egymást. Ezzel azonban nem mondott még semmi olyat Kövér, ami ne hangozhatott volna el akár tíz éve is. Azzal már igen, hogy bandának nevezte így együtt az IMF és a magyar kormány tárgyalóküldöttségét. Nincs tehát abban sem sok meglepő, hogy az IMF és a Fidesz néhány héttel ezelőtti tárgyalása néhány perc alatt véget ért. Ha, mint hírlik, az ellenzéki párt valóban azt közölte mintegy bevezetésképpen, hogy ennek a kormánynak semmiféle reformját semmi módon nem támogatja, nem is lehetett másként. Most, amikor a ház ég, nincs sok értelme arról beszélni, hogy 2010 nyarán, ha tehetik, körbeárkolják az épületet tűz ellen.

Strauss Kahn maga, már 2006-ban, a francia elnökválasztási kampányban egy kissé más dimenzióban látta a változásokat: A globalizáció hárommilliárd emberrel megnövelte a világpiacon a termelésben résztvevők számát, ezzel alapvetően átalakította a munka és a tőke erőviszonyait, mondta akkor.

Ezen lenne mit morfondírozni még most is.

A helyzet annyira új, mint amilyen a húsz évvel ezelőtti volt. Az, amelyik aligha lett volna értelmezhető az akkori liberális értelmiség nélkül. A rendszerváltás ugyanis gondolatkísérletnek indult. Ez az értelmiség most csalódott, fáradt, dühös. Egyesek szerint kiégett. Személyes elkeseredettségük, fáradtságuk érthető. Hiányuk a közös szótár építésében azonban üres lapok sokaságát eredményezi. Kellemetlen a formai hasonlóság: néhány éve Kondor Katalin nevezte brekegésnek az amerikai nagykövet egyik állítását, nemrég Tamás Gáspár Miklós mondta ezt azokra, akikkel elégedetlen. (E körből nehéz kimaradni.) A legjobb minőségű emberek e körből sorra lábjegyzet szintű ügyeknek rontanak profétás indulattal. Kuncze Gábor képviselőként rádióműsort vezetve pukkaszt polgár helyett más képviselőket a Parlament folyosójáról, Pető Iván merő egy legyintés, ami bizonyára neki fáj a legjobban.

Orbán Viktor pedig szinte ellentartás nélkül mondhatja, hogy a rendszerváltás előtti, a nyolcvanas évek közepéhez hasonló válságban van a liberális értelmiség - amelynek azt kívánja, hogy sikerüljön a jelenlegi zsákutcából kikeverednie, "megtalálni a demokráciához visszavezető utat".

Arrébb rúgják a kesztyűt, nem veszik fel.

Pedig ott van. A mostani krízis feldolgozásához Orbán a maga részéről a következő útmutatást adja: "A válság, amiben most vagyunk, arra emlékeztet bennünket, hogy ha az emberben benne lévő adottságok mindenfajta szabály, korlátozási keret nélkül kiáramlanak, akkor az a veszély fenyeget bennünket, hogy nemcsak a jó, hanem a rossz is kiárad. A liberalizmus, miközben a jót akarja terjeszteni, nem számol azzal az adottsággal, hogy az emberben a jó és a rossz hajlamok egyszerre vannak jelen...Azt kell mondanom tehát, hogy soha, legalábbis mióta én a közéletben forgolódom, nem volt olyan kedvező világhelyzet a bibliai antropológia számára, mint a mostani válságban."

Egyfelől tehát (szemközt) züllött bandák, másfelől az isteni kegyelem, Kuncze pedig tartja a mikrofont.

Ha a kétségbeesett kereső a józan reálszféra felé fordulna válságértelmezésért, mondjuk Demján Sándorhoz, a legsikeresebb magyar vállalkozóhoz, ezt találja:

A munkának nincs hitele, "lóhúsdiplomákra" vágynak az emberek, túl sok az értelmiségi, különösen a szociológus és pszichológus, és csak félmillió ember végez termelőmunkát. A gyógyuláshoz termelés kell, majd: "Az emberiség úgyis feléli mindenét és elpusztítja önmagát".

És addig?

Most válaszként balról nincs mit idézni. Hogy kontra nincs, az erény, de hogy pró sem, mármint hogy nincs hevülete, víziója annak, ami ott történik, az baj. A békés átmenethez szükséges szenvedélyes kreativitásra legalább akkora szükség volna, mint húsz éve.

Biztatásként: ha újra elkezdenénk építeni egy szótárt, az sem okozhatna feltétlenül elvonási tüneteket a mostani ideológiai harcosoknak. Az angol nyelvű Wikipédia is megkapta már a maga konzervatív ellenkiadványát, a Conservopediát.

Hogy érezzük a különbséget: a dinoszauruszok a Wikipedia meghatározása szerint gerinces állatok, melyek körülbelül 230 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, s több mint 160 millió éven át legfontosabb szereplői voltak bolygónk ökoszisztémájának.

Ezzel szemben a Conservapedia: A dinoszauruszok a Szentírásban több helyen is előfordulnak. Például Jób könyvében a Behemót, Ézsaiás könyvében a Leviathán szinte bizonyos, hogy a dinoszauruszokra utalnak.

A Wikipédia részéről örvendenek a másik netlexikonnak, mondván az is a kulturális nyitottság jegyében született. Mindennek helye van a rendszerben. Senkit nem vet ki magából, még ha a konzervatív változat meglehetősen sokat foglalkozik is a szerinte túlságosan szabadon szerkesztett társsal.

Egyelőre azonban mi még a régi blatból kapjuk a hangokat. Kövér László szerint például nálunk indoklatlan lenne a nyitottság - persze nem a Wikipédiáról beszélt a Fidesz választmányi elnöke -, mert "ilyen gazember, senkiházi, prostituált értelmisége egyik országnak sincsen. Ők társtettesek abban, amit az MSZP bűnöző klikkje elkövet". Ezért, "ha mi nem védjük meg magunkat, akkor a saját hazánkban kifosztott, tulajdon nélküli rabszolgák maradunk. A gyermekeink közül csak az marad ebben az országban, aki nem tud sehová elmenni."

Szalay Ádám is valami ilyesmit üzent. Ő már a Real Madridból. Vagyis, hogy ha nem ment volna el 16 éves korában Németországba futballozni, akkor most nem lenne a Realban. Igaza van, de ehhez hozzá kell tenni, hogy éppen ugyanezt mondhatja el szinte mindegyik brazil játékos. Csakhogy ők aztán a világ legjobbjai lesznek. Nem mindegy, hogy honnan kerül ki, aki elmegy. Marad tehát itt még elég kérdés.

Nemrég derült ki, hogy a válság miatt nem épül fel a Szervita téri Óriásbuborék Budapesten. Építészetileg bizonyára kevésbé, de szellemi értelemben ezt akár sugallatosnak, ígéretesnek is tekinthetjük.