Februártól börtön jár a köpködésért

Akár börtönbüntetésre is számíthatnak mától azok, akik egy tüntetésen tojásdobálással nyilvánítják ki véleményüket. A hatályba lépő közrendvédelmi csomag célja, hogy védje azokat, akik a gyülekezési jogukkal kívánnak élni.

A jogszabály-változások lehetővé teszik, hogy szigorúbban lehessen fellépni a közrend, valamint az igazságszolgáltatási vagy hatósági eljárások megzavarói ellen. Szigorúbban szankcionálhatják a garázdákat, s azokat is, akik a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportok tagjait bántalmazzák vagy fenyegetik meg.

A tojásdobálást is büntetik
A tojásdobálást is büntetik

Mostantól két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki mások demonstrációját tojásdobálással, papírgalacsinok hajigálásával vagy köpködéssel megzavarja. Még ennél is szigorúbban büntetik, ha valaki a gyülekezési jogának gyakorlásában akadályoz másokat: a büntetési tétel maximuma ekkor három év. De már az is büntethető, aki ilyesmire csupán készül. A garázdaságnál pedig új minősítő körülmény, amikor a rendbontást nyilvános rendezvényen, például egy tüntetésen követik el: aki demonstráción randalíroz, akár öt évre rács mögé kerülhet.

A Btk.-módosítás fokozott védelmet biztosít a kisebbségek tagjainak: ha etnikai, vallási csoporthoz, vagy a lakosság valamely kisebbségben levő csoportjához tartozása miatt bántalmaznak valakit, a tettes öt évet kaphat. Ennek a bűncselekménynek az előkészülete szintén büntetendő. Vagyis: aki nyilvánvalóan nem sportcélokra vásárol egy baseballütőt, azt könnyen elszámoltathatják. Szigorúbban büntetik mások fenyegetését, és a büntetéshez elég annyi, ha sikerül olyan látszatot kelteni, hogy emberek életét vagy testi épségét fenyegető esemény következik be. Magyarul: bűncselekménynek számíthat például a borítékban küldött ismeretlen fehér por. Súlyosabb jogkövetkezménye lesz a hatóságok vagy a bíróság munkájának, a közérdekű üzem működésének a megzavarása. Az előbbi esetben öt év börtönt is kiszabhatnak, s ha valaki a közérdekű üzem működését ellehetetleníti, és ezzel jelentős kárt okoz, tizenöt évet kaphat.

A hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, illetve a kényszervallatás már az előkészületi szakban szankcionálható. Ha a rendőrök megegyeznek abban, hogy a gyanúsítottat alaposan helyben kell hagyni, vagy összebeszélnek egy tüntetés előtt, hogy megverik a demonstráció résztvevőit, már ezért két évet kaphatnak. Egyébként hasonló a helyzet a rablásnál is: aki bizonyathatóan ilyesmire készül - mondjuk azzal, hogy a jövőbeli sértett megfélemlítésére alkalmas gázpisztolyt vásárol -, azt csupán ezért elővehetik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.