Újabb milliárdos sikerdíj?

Önkormányzati kötvények forgalmazásáért egymilliárdos sikerdíjhoz jut egy budapesti cég - közölte Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken, Békéscsabán. Tóth a cég megbízói közül kizárólag "fideszes" önkormányzatokat nevezett meg.

Legalább százmilliárd forint erejéig adott megbízást értékpapírok forgalmazására egy budapesti cégnek 25 olyan önkormányzat, amely korábban kötvényeket bocsátott ki - jelentette be Tóth Károly (MSZP) képviselő. Tóth szerint a szerződések révén a Priv-Invest nevű vállalkozás egymilliárdos sikerdíjra számíthat. A települések, tudomása szerint, pénzügyi-befektetési tanácsadásra szerződtek a Priv-Investtel. A képviselő nem sorolta fel a 25 önkormányzatot, csak ezek egynémelyikét, így Békéscsabát, Békést és a Békés megyei önkormányzatot, Szolnokot, Tatát, Törökszentmiklóst és Mezőtúrt.

Tóth Károly lapunknak azt mondta: országszerte számos önkormányzat bocsátott ki kötvényeket hosszú távú fejlesztéseik finanszírozására. A bevételt - amíg a fejlesztések meg nem indulnak - az önkormányzatok korábban betétekbe, értékpapírokba helyezték. Majd megjelent a Priv-Invest és egyszeriben - pályáztatás, versenyeztetés nélkül - egy sor önkormányzat e társaságot bízta meg "ideiglenesen szabad pénzeszközeinek kezelésével". Tóth hozzátette: tudomása szerint a Priv-Investen kívül más tanácsadó cégek is biztosítanak ilyen szolgáltatásokat önkormányzatoknak. Milliárdok jutnak így "magánzsebekbe". Tóth erről tájékoztatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét és a Pénzügyminisztériumot, kérve a gyakorlat törvényességének kivizsgálását.

Csapó Ágnes, a Budapest Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezetője lapunknak azt mondta: tízéves banki gyakorlattal a háta mögött, 2002-ben alapította a vállalkozást, amely 2004 óta ad befektetési, pénzügyi tanácsokat önkormányzatoknak. Akkor Szolnok például, még MSZP-s vezetésű volt, ám a 2006-os választások után a Fidesz került többségbe. A cég ott maradt, és folytathatta a munkáját. Számított rá, hogy egyszer politikai támadás éri, hírbe hozzák valamely párttal, annak ellenére is, hogy 28 önkormányzati ügyfele közt nemcsak fideszes többségű van.

- Hamarosan nagy bajba kerülhetnek azok a települések, amelyek hosszú távú fejlesztéseik finanszírozására nem bocsátottak ki időben kötvényeket. Ma már szinte alig jutnak hitelhez a városok, így sok helyen azért nem juthatnak majd uniós forrásokhoz, mert nem tudják letenni a szükséges önrészt - magyarázza Csapó, hogy miért ért egyet a települések kötvénykibocsátási gyakorlatával. - Az önkormányzatoknak azonban többnyire nincsenek olyan szakembereik, akik értenének a befektetésekhez, tudnák, hogyan kell kezelni a likvid pénzeket - jegyezte meg. - Sok helyen a mi cégünk készítette el az ide vonatkozó belső szabályzatokat. Mi mindig a legbiztonságosabb lehetőségeket ajánlottuk a településeknek. Rendszeresen részt vettem a cégünket szerződtető önkormányzatok testületi ülésein, s folyamatosan tájékoztattam a képviselőket a befektetésekről. Minden a széles helyi nyilvánosság előtt történt.

Tóth szerint a Priv-Invest egyszerűen csak 14,2 százalékos állampapírba tette az önkormányzatok pénzét, és most bekaszálja a milliárdos sikerdíjat. Csapó azt mondja: Tóth állításával ellentétben nem forgalmazott értékpapírokat, csak befektetési tanácsokat adott. Novemberben már valóban az állampapír volt a legjobb befektetés, korábban azonban más megoldásokat kínált. Ami pedig a kaszálást illeti, a Priv-Invest úgy állapodott meg: mivel korábban az önkormányzatok jellemzően bankbetétben helyezték el a kötvényeladásból származó bevételeiket, a Priv-Invest e betéti kamat és az általa javasolt befektetés hozama közti különbségen osztozik. Ha a cég befektetése a korábbi banki kamatjövedelemnél 10 százalékkal többet hozott az önkormányzatnak, úgy a különbözet 5 százaléka illette a céget. Ha a többlethozam 10-20 százalék között volt 20, felette 35 százalék járt a Priv-Investnek.

Tóth Károly furcsállja, hogy egy ilyen fontos (bizalmi) és jövedelmező munkára nem közbeszerzéssel választottak tanácsadót az önkormányzatok. Csapó erre azt mondja: - Ne legyen már bűn, ha valaki jól dolgozik. Szolnoki sikereink után kézről kézre adtak minket az önkormányzatok.

Tóth a kifizetett sikerdíjat is sokallja. Csapó nem. Szerinte az árfolyam- és kamatváltozások hatására az utóbbi hónapokban kétségtelenül jelentős nyereséget realizálhattak, de ez nem volt és várhatóan nem is lesz mindig így.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a PM és a PSZÁF elrendel-e bármiféle vizsgálatot. Mint ahogy azt sem, hogy hány Priv-invest dolgozik még milliárdos, vagy szerényebb sikerdíjért önkormányzatoknak. Csapó egyébként tagadta, hogy százmilliárdos összegben bízták volna rá a pénzüket az önkormányzatok. Szerinte 28 ügyfelének úgy 60 milliárd forint erejéig adott befektetési tanácsot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.