Minden fogyatékkal élőt képviselne a siket ügyvéd
Nagymamája ragaszkodott ahhoz, hogy Ádám nyolcévesen otthagyja a speciális iskolát, és integrált oktatást kapjon. Szülei, akik siketek, nemigen értették, hogy fiuknak miért lenne jó a váltás. Ádám is tiltakozott, mert - ahogy most, a Siketek és Nagyothallók Benczúr utcai irodájában, jelnyelvi segítőjével mondja - neki "a siketség volt a természetes".
De nem volt választása, bedobták a "mélyvízbe". Az addig szinte kizárólag siketek és nagyothallók között mozgó fiú hirtelen harminc, egészen másként kommunikáló gyerek között találta magát, akik nem sokat törődtek azzal, hogy Ádám szinte semmit sem hall. És a tanárai sem zavartatták magukat. A világ legtermészetesebb módján fordítottak hátat az osztálynak, s magyarázták a táblára jegyzett gondolatokat.
Ádám útja az iskola után minden nap pedagógus nagymamájához vezetett, akivel újratanulta az aznapi anyagot. Így végezte el az általános iskolát, majd a gimnáziumot is. Az egyetemen azonban már nem fogadta el a segítséget, egyedül akarta végigcsinálni.
Ma azt mondja: a nagymama segítsége nélkül biztosan nem jutott volna egyetemre. A speciális iskolában ugyanis leginkább arra figyelnek, hogy kommunikálni tanítsák a gyerekeket, az ismeretek átadására már kevesebb energia és idő marad. Ez pedig lényegesen rosszabb esélyeket ad a képességeikben a többiekkel teljesen egyenlő siket és nagyothalló fiataloknak.
Édesapja nyomán fogtechnikusnak tanult. Közben bekapcsolódott a hallgatói önkormányzat munkájába, majd úgy döntött, jogi tudással hatékonyabban segítheti társait, ezért jelentkezett a jogi egyetemre. Engedélyezték, hogy csak írásban felvételizzen. Felvették.
Előadásokra hiába is járt volna, így társai jegyzeteit próbálta rendre elkérni. De leginkább a könyveket bújta. Ezt nem minden tanár tolerálta. Volt, aki ragaszkodott az órai anyaghoz, Ádám hiába magyarázta, hogy neki az óra nem ad semmit.
Már az egyetem idején dolgozott egy ügyvédi irodában. 2000. december 15-én kezébe vette a diplomáját, és 15 nap múlva már ügyvédjelöltként a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségében látott munkához. Jogsegélyszolgálatot indított sorstársainak.
Ádám felesége sem hall, miként gyerekei, a négy és fél éves Áron és a másfél éves Ábel sem. Ádám szerint talán így a legjobb, hiszen a szüleik sem hallók, így nem "idegen terepen", orvosoktól informálódva ismerik meg a siketséget. Nem ritka az olyan szülő, aki a gyermeke 15 éves koráig nem is tudja, mi a jeltolmácsolás. Kézzel-lábbal, vagy ahogy épp tudnak, kommunikálnak. A szövetségben most azon dolgoznak, hogy alakuljon egy szolgálat, amely a szülők segítségére lehet.
Kósa Ádám a szerencse fiának tartja magát. Az őt és sorstársait érő diszkriminációt azonban még most is naponta megéli. Nehezen viselte például, hogy amikor nagyobbik fiát integrált óvodába akarta átíratni, a Thomas, a gőzmozdonyt gond nélkül "lejelelő" Áront, aki minden este hosszas beszámolókat tart aznapi élményeiről, a bírálóbizottság okosnak minősítette, de "csekély szókincse" miatt nem javasolta integrált óvodába.
Ádám eddig a magyar parlamentről álmodott: arról, hogy több más fogyatékkal élővel együtt érvényesítheti nemcsak a siketek és nagyothallók, hanem valamennyi fogyatékkal élő jogait. De most rögtön a kontinens valamennyi érintettje érdekében léphet: ha kijut Brüsszelbe, Fidesz-listán mégis független politikusként, elsőként azt akarja majd elérni, hogy a fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló ENSZ-egyezményhez mind a 27 uniós tagállam csatlakozzon. Utána pedig azt, hogy valamennyiüknek kötelességük legyen az abban foglaltakat követni.
