Úton
Kislánykora fontos tapasztalata: a jég hátán is meg kell élni. És amilyen könnyen a tányérunkra kerül egyik nap a libamáj, ugyanolyan magától értetődően kell megenni másnap a zsíros kenyeret. Farmerban feszített az iskolai folyosón, amikor ilyesmire a többiek még vágyni sem mertek. Közben hozzászokott, hogy a családi aranyak időnként maguktól sétálnak be a körúti zálogházba. Zelma négy, Zoli bátyja hatéves se volt, amikor apjuk elment, két éven belül pedig két új apától születtek testvéreik. Ők hozták-vitték a kicsiket, mert a mama színházban élt, a Thália büfépultja mögött. - Az anyánk mellett sose nélkülöztünk. Ha rágondolok, mégis haragszom. Adhatott volna kiegyensúlyozottabb gyerekkort. Bár mondják, defekt nélkül senki sem megy szociális munkásnak.
Zelma szerint az sem tett jót neki, hogy a Mama nyolcvanban az Anna Frank Gimnáziumba íratta: - Akkoriban nem adták vallásos iskolába a gyerekeket, hárman jártunk egy osztályba. Én meg azt képzeltem, hogy ettől más vagyok, mint a többiek. Különleges.
Minderre az is rásegíthetett, hogy Féner Tamás fotográfus a zsidó hagyományokról szóló albumához épp az Anna Frank-os diákokat fényképezte, köztük Zelmát is. Aki nem sejtette, mi minden múlik majd ezen a fotón. Zoli bátyja - aki ekkortájt már Spenót néven futott -, elvitte őt statisztának Gothár filmforgatására. A Megáll az idő felvételein szerettek egymásba a főszereplő Sőth Sándorral. Egy nap a Fiatal Művészek Klubja előtt álldogáltak, amikor mellettük egy lány jó hangosan odaszólt a pasijának: nézd, ott a kiscsaj a Féner albumából!
Nem lett volna jelentősége a jelenetnek, ha a pasassal pár hónap múlva nem futnak össze újra - a Pompidou Központ tövében. Zelma európai vakációra utazott Sőthtel, bejárták egész Párizst. Bóklásztak piacon is, ahol furamód újra belebotlottak a magyar fiúba, Korányi Gáborba. Amikor azonban egy külvárosi metróaluljáró peronján újra ott állt előttük Korányi, valami végleg eldőlt. Bécstől Budapestig nem szóltak egymáshoz Sőthtel.
Itthon Zelmának már csak egyszer-kétszer kellett véletlenül összefutnia Korányival: abba a tágas ferencvárosi tanácsiba költöztek, amit még a Mama gründolt öszsze. Innen járt első munkahelyeire, a Pályaalkalmassági Vizsgáló Intézetbe meg a Toldi moziba, ahol üzemvezetőnek tanult. Egyiket se elhivatottságból tette. Viszont arra se volt különösebb oka, hogy ne tegye.
Dávid fia születése és három gyesen töltött év után két dologban volt biztos. A mozi, mint állandó éjjeli munkahely kizárva. És tenni kell valamit lakásügyben, mert az önkormányzat jogcím nélküli birtokosként ki akarja penderíteni őket. A SZETÁ-nál (Szegényeket Támogató Alap) kötött ki, a lakásinfók mellé állásajánlatot is kapott: Vajdahunyad utca, éjszakai szálló. Első műszakjában nem bírt elaludni, pedig asztalt cibált ügyeleti szobája ajtaja elé, barikádnak maga és a hetven férfi közé.
Tizenhat éve, hogy a Menhely Alapítványnál dolgozik, de félni még mindig nem tanult meg. Idegesíti, ha valaki az erejét fitogtatja, miközben ő segíteni próbál. És undorodik a sebektől, meg a retektől. Pont úgy, mint aki még sosem közelített meg hajléktalant. Az is igaz: unokaöccse popsiját émelyegve törli ki, a lepisilt-lekakált nadrágú hajléktalant meg gond nélkül besegíti a krízisautóba. Mert az más. Munka és muszáj.
Persze, mégse - helyesbít. Szociális munkásként dolgozhatna idősekkel, tarthatna családterápiát a Rózsadombon. Hogy egyelőre nem változtat, annak nincs különösebben magasztos oka. Hacsak nem a lojalitás: egy generációhoz, a rendszerváltás utáni elsőhöz, amelyik otthontalanokkal kezdett foglalkozni. - Kilencvenkettőben, a Menhely hőskorában se eszközünk, se módszerünk nem volt a hajléktalanellátáshoz. Mi kísérleteztünk ki mindent. Feszengtünk is néha a Wesley János Lelkészképző Főiskola első szociális munkás évfolyamában. Gyakran úgy éreztük, nekünk kellett volna a katedrán állunk.
A Menhely Alapítványnál töltött másfél évtizedben Tóth Zelma kiadott ügyfeleinek több ezer igazolványt. Átnyújtott tízezernyi levelet, levetített temérdek videofilmet, előkotort kismillió télikabátot. De még ennél is több ment át a kezén zsíros kenyérből. Ez a Kürt utcai nappali melegedő mindennapi uzsonnája. Hetente kétszer "utcázik" a hetedik kerületben, vagyis a Menhely autójával rója az utakat, megkérdezi a névről ismert kapualjlakóktól, hogy vannak. Ha időnként arrogánsak vele, az nem bántja. Azt mondja, a helyükben ő sem viselkedne másképp. Zavarja viszont Erzsébetváros újítása, a kerületőrség, amely a régió határain kívülre tuszkolja a fedélnélkülieket. - A múltkor velük egyszerre értünk egy földön alvó férfihoz. Bent ült a kapualjban, mondtam nekik, nem küldhetik el, ez magánterület! A lába kilóg, felelték.
Van még valami, amit nehezen visel Tóth Zelma. Érdekes, ehhez nincs közük a hajléktalanoknak. Nem bírja a tökölést. Hogy alapítvány létükre úgy működnek, mint egy jó merev fővárosi intézmény. Sokszor nehéz kivárnia, mire a Menhelyben sikerül döntést hozniuk, valamit átszervezniük. Adománygyűjtő "tarha-teamjük" is fárasztja kicsit, hogy nem maradt ismerőse, akit ne környékezett volna már meg segítségért.
Úgyhogy a legjobbkor jön a dublini tanulmányút. Pár hónapos kiruccanás egy olyan országba, ahol az állam 2012-re hajléktalanmentes városokat ígér. Bár az ír utcai szleng elsajátítására ebben a hat hónapban árnyalatnyival nagyobb az esélye, angolul is szeretne rendesen megtanulni. És elutazni Barcelonába, csak mert az ígéret szép szó. Kerékpármániás matematikus férjének néhány hónappal ezelőtt azt ígérte, ha bringája kijelzője átugrik a tízezer kilométeren, repülőjegyeket kap tőle. És mivel téli fagyban a futárokon kívül ember nem teker Budapesten, kivéve Korányi Gábort, egész hamar meglett a penzum.
A bicikli jó hagyomány. Három is van belőle Korányiéknál. És az úszás. Ez Zelma doppingja, hetente kétszer. Szerda esténként pedig évek óta náluk gyülekezik a baráti kör. Munkát egyébként nem szokásuk hazavinni, Gábor megkíméli őt az informatikától, cserébe viszont a mai napig nem tudja pontosan, mit csinál felesége a Menhelynél. Fogalma sincs például Jármai bácsiról, aki újságot árul a Blahán. "Kő alkoholista" tipikus hajléktalanarccal: legalább egy húszassal idősebbnek látszik, mint amennyi. Jármai bácsi gyakran pisis és kakás. De annyira melegszívű. Az abszolút kedvenc.
Mégis, ha azt mondanák Zelmának, holnaptól valami egész mást kell csinálnia, nem háborogna. Ugyan mit? - kérdezem. Hát a gombboltot, nevet, és föltolja orrán a szemüveget.
