Orbán a kampányokra átszervezi a Fideszt

Új emberekkel, megváltozott szervezettel, megerősített elnöki kabinettel kezd kettős (EP, majd parlamenti) kampányba a Fidesz.

A Fidesz szombat délelőtt a Ráday kollégium dísztermében nyilvánosságra hozta az európai parlamenti választási listáját. A neveket Orbán Viktor olvasta fel a párt választmányának nyilvános ülésén. "Az Istenadta nép kezében vagyunk" - válaszolt Orbán Viktor munkatársunk kérdésére. Arra a kérdésre, hogy a lehetséges huszonkettőből hány fideszes EP-képviselőre számít a mostani tizenkettőhöz képest, Orbán azt mondta, huszonkettő fölé sajnos nem tudnak menni.

Schmidt Pál, aki ismét listavezető lett, sem mondott konkrét számot, ehelyett emlékeztetett: a 2004-es EP-választásokon a Fidesz a Magyarország számára biztosított keret ötven százalékát tudta megszerezni, ami most a minimális elvárás számukra. - "Magyarország többre képes" lesz a fideszes kampányszlogen, az ellenfeleket pedig állítása szerint nem fogják "ócsárolni". A listavezető elmondta: a Fidesz hivatalos kampánya május 9-én, az Európa-napon nagygyűléssel veszi kezdetét. Orbán Viktor a finisben kapcsolódik be, országjárással.

A lista hivatalossá tette, hogy Áder János és Deutsch Tamás politikai pályafutását uniós színtéren szeretné folytatni. Biztos helyet kapott a listán Kósa Ádám, a magyar siketek és hallássérültek szövetségének elnöke. A listán szerepel az a Bagó Zoltán is, akit az MDF azzal vádolt meg a 2006-os választási kampányban, hogy Kalocsán visszalépésre szerette volna rábírni egy "titkos megbeszélésen" az MDF jelöltjét, akit meg is zsarolt. Az "akcióról" hangfelvétel készült, melyet az MDF nyilvánosságra hozott. A Fidesz akkor elhatárolódott Bagó Zoltántól, és Orbán Viktor elnézést is kért. A bíróság a hangfelvétel alapján nemrégiben megállapította: nem történt zsarolás.

Információink szerint Orbán Viktor az EP-listán szereplőkkel tudatta: ha a Fidesz a 2010-es választásokon, vagy akár előtte kormányt alakíthat, többekre is számít itthon, például Győri Enikőre.

A lista: Schmidt Pál, Szájer József, Gál Kinga, Áder János, Surján László (KDNP), Deutsch Tamás, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Őry Csaba, Glattfelder Béla, Kósa Ádám, Hankiss Ágnes, Győri Enikő, Bagó Zoltán, Hölvényi György, Szemerkényi Réka, Ékes József, Frivaldszky Gáspár, Hammerstein Judit, Gulyás Gergely, Tóth Edina.

Európai körút

Orbán Viktor európai körútra indul, melynek során az európai biztonságpolitikáról, a világgazdasági válság hatásairól, valamint az unió gázellátásáról tárgyal majd külföldi vezető politikusokkal. Kedden a németországi Thüringia tartomány kormányának ülésén előadást tart az európai biztonságpolitikáról. Szerdán Bécsben a kelet-közép-európai fórumon előadást tart a világgazdasági átalakulások Európát érintő hatásairól és a sikeres válságkezelésről. A jövő hét második felében a Fidesz elnöke Párizsba látogat, ahol felszólal a UMP europa parlamenti kampánynyitó rendezvényén és találkozik Francois Fillon miniszterelnökkel is. (MTI)

Új szervezeti rend új emberekkel

Választásorientálttá szervezi februártól Orbán Viktor a Fidesz irányítási rendszerét. A pártelnök a közrádió Vasárnapi Újság című műsorának elmondta, hogy Deutsch Tamás helyett más lesz a kabinetfőnöke, mivel a politikus biztos helyet kapott az EP-listán. "A kabinetfőnöknek hadra foghatóbb állapotban kell lennie, mint magának a pártelnöknek. Tehát ha kiüt a tűz, a baj, az azt jelző riasztócsengő elsősorban a kabinetfőnök füle mellett szólal meg, neki kell az első döntéseket meghozni, riasztani a főnökét is, ez esetben engem" - fogalmazott a Fidesz elnöke. Azt is hozzátette: február 1-jétől - nemcsak a kampány miatt, hanem az előttünk álló parlamenti választás okán - az egész pártot, az egész szövetséget, az egész szervezetet, beleértve az elnöki stáb munkáját, egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani. A pártelnök részleteket nem árult el.

Információink szerint a változás nem érinti a pártigazgatóságot (melyet Kubatov Gábor vezet); a kommunikációs igazgatóságot és az elnöki kabinetrendszert viszont összekapcsolják, s egy erős elnöki stábot hoznak létre. ez kampányfeladatokat is ellát. Fideszes forrásaink szerint az elnöki stáb élére Szijjártó Péter mostani kommunikációs igazgató kerülhet. Az már korábban eldőlt, hogy a kampányfőnök Gyürk András lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.