Annyira mély nyomot hagyott bennük, hogy legott új világot álmodtak, s mindjárt hangot is adtak egy kétségkívül erőteljesen tőkeellenes röpiratnak, amely igen magasra teszi a mércét: "A magyar baloldal (és mindenki) legnagyobb felelőssége abban rejlik, hogy képes-e a világfolyamatok üzenetét a magyar társadalom számára lefordítani? Képes-e munkába lendíteni az ország minden polgárát? A bölcsődétől kezdve az aggok házáig, nőket és férfiakat egyaránt." Túl azon, hogy kétségeink vannak, akarna-e "munkába lendülni" csecsemő és szépkorú, ahogy haladunk az olvasásban, úgy lesz egyre világosabb: a baloldal e jól körülhatárolható szeletének (is) előbb meg kellene találnia a saját érthető nyelvezetét, amely tiszta logikai-fogalmi rendszerben közvetíti, mit is akar kezdeni ama világfolyamatokkal, amelyeknek csupán egyik eleme a pénzügyi krízis. A Balra, Magyar!-ral nehéz vitatkozni. Ugyanis olyannyira általánosító, áltudományos kifejezéspatronokkal élő frázishalmaz, hogy amikor valós problémákat kívánna feszegetni, akkor is követhetetlen - a lózungok folyama megfojtja a figyelmet.

Hogy a szerzők szándéka szerint mit olvasunk? "Ez a vitairat, melyet nevezhetünk gondolatkísérletnek is, nélkülözi a jelenlegi rendszerek átfogó kritikáját", miközben "kísérletet tesz egy új baloldali értékválasztásra".

Hát, nem könnyű ez az értékválasztás, amikor éppen: "Egy szellem száll el a világból, s egy új szellem kér magának helyet. Az egyéni utak járhatatlanok, csak a közösség cselekedhet. A helycsere rettenetes rombolással jár. Először a düledező, összeroskadó öreg szerkezet romjait fogjuk eltakarítani."

Hol gyökerezik a romeltakarító közösség? "Nézzük az eddigi utat: 1868 - Általános Munkásegylet (Táncsics Mihály), 1994 - Demokratikusan választott baloldali kormány (Horn Gyula). Egyebek között onnan és innen indultunk. Nehéz azonban kitüntetett tényt vagy időpontot találni a magyar baloldal önazonosságához - minthogy maga a baloldal roppant színes és gazdag csokrot alkot." Régi, megoldatlan baja ez a baloldalnak. Keresné identitását, keresne hozzá történelmi csomópontokat, de nem sikerül neki. Nem is sikerülhet, mert ha rálel is valamennyire, az kíméletlen önkritikára, választásra kényszerítené, annak elismerésére, hogy ez a múlt nem "roppant színes és gazdag csokor", hanem rettentően ellentmondásos történelem. Táncsicstól Kun Béláig, Mónus Illéstől Rákosi Mátyásig. Akárhogyan is, amit a fenntartható csoport itt kiemel, enyhén szólva nem sok, és még csak nem is biztató a jövőre nézve. Hiszen: "A baloldal értékeihez hívjuk az ország minden polgárát, főként a fiatalokat. Egyenlőség, demokrácia, emberi (kiemelten női) méltóság, szolidaritás, szabadság, tolerancia, törvényesség és igazságosság - minden lépésünknek ki kell elégíteni ezen kívánalmakat! Mi ilyen reformokra hívjuk az embereket." Ami nagyon helyes - bár a nők helyében tiltakoznék a diszkrimináció miatt -, de egy sincs közöttük, amivel bármilyen világnézetű ember ne érthetne-értene egyet, s amely ne épült volna be bármely demokratikus párt felfogásába, ország jogrendjébe. Mindez nagyon kevés, ha a baloldali értékrendet akarnánk megfogalmazni.

Szanyi Tibor

Ám ne kérjünk számon a dolgozaton többet, mint amit maga vállal, bár "új közösségi szemléletmódot" akar keresni. A jelen átfogó kritikájára - tudjuk - nem számíthatunk, de azért kapunk "elemzést" is: "A piaci szabadkapitalizmus az ezredfordulóra felélte a természeti erőforrásokat. Mai fogyasztásunk másfélszer nagyobb glóbuszt igényelne a jelenleginél. Ám akkor miből élünk? Abból a hitelből, amelyet arra a világra vettünk fel, ami nem létezik. A buborék szétpukkadt."

Hát, ez bizony szét. Mi válthatja a szétpukkadt buborékot? "A növekedésről a fejlődésre kell a hangsúlyt helyeznünk. A személyes fogyasztás elsőségét a közösségi fogyasztás veszi át... a növekedés nem lehet mindent felülmúló cél. A fejlődés viszont igen!... Ösztönzött és ellenőrzött piacokat teremtsünk, nagyobb állami szerepvállalással és felelősséggel. Az állam emelkedjen fel a garantőr szerepébe."

Kezdjük itt kicsit komolyabban venni a dolgozatot, bár arra kíváncsiak lennénk, ahogyan a közösségi fogyasztás átveszi az egyénit... A globális problémákkal a Római Klub 1968-as megalakulása óta foglalkozik a világ értelmesebbik fele, A növekedés határai 1972-ben jelent meg, a fenntartható fejlődéssel pedig könyvtárnyi irodalom foglalkozik azóta is. Herman Daly amerikai közgazdász szerint "a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk". A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata (Átmenet a fenntarthatóság felé; Tokió, 2000) szerint pedig: "A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg." Ám, hogy hogyan lehet úgy fejlődni, hogy nem növekszünk, s közben folytonosan elérjük a szociális jólétet, mégpedig a Föld minden lakója számára, hiszen mégiscsak egyenlők volnánk valamennyien, arra eddig nem született válasz. Most sem.

A jelen pénzügyi világválság viszont újra felszínre lökött egy másik valóságos kérdést: mi legyen az állam szerepe? Tárgyalják, gyakorolják a politikusok, amikor közpénzből mentenek, államosítanak - átmenetileg - magánbankokat és cégeket, amikor arról kell dönteni, milyen legyen az újjáépítendő pénzügyi rendszer. A közeg, amelyben ezek a viták folynak, a tömegdemokrácia közege, amely csábít a populista megközelítésekre. Széles tömegeknek kínálni gyorsan befogadható, egyszerűen követhető magyarázatot a ki?-re, a miért?-re és a hogyan?-ra. Ezen okfejtések gyorsan felszívódnak az érzelmekben. Milyen egyszerű: "Az embereket nemcsak megszólítani, sokkal inkább meghallgatni kell. Ez az új demokrácia egyik legfontosabb kérdése!... A dolgok irányítását ki kell vennünk a pénzügyi elit kezéből!... A piac nem dönthet tovább emberi sorsokról - ezt avassuk a közösség előjogává!... Találjuk meg annak módját, hogy a brókerek és bankárok vagyonával legalább részben kárpótolhassuk a vagyonvesztett kisemberek sokaságát!... Legyünk bátrak és igazságosak!

Tarthatatlan, hogy létünk anyagi alapjait velünk, a népekkel hordassák be az orrunk elől a szabadkapitalista trezorokba." Populizmus ez a javából, amit mintha nem csak "balról" hallanánk nap mint nap. Megvan az ellenség: a piac, a pénzügyi elit. A közösség, a kisember meg mi vagyunk, akit meg akarnak itt hallgatni, kárpótolni akarnak, csak bátraknak és igazságosaknak kell lennünk.

Ám legyen: legyünk előjogos közösség. Mi a teendőnk az új világban?

"Az ťemberi tőke-innováció-energiaŤ fogalmakból felépülő új szentháromság közepén az innováció áll... Újra fogjuk tárgyalni az egyén és a közösség kapcsolatát... Bölcs lenne olyan alkotmány, amely a végrehajtó hatalomban (a kormányban) is leképezni rendelné a választói (pl. parlament) arányokban megmutatkozó akaratot, azaz a többségi/kisebbségi elhatárolások helyett a minél szélesebb koalíciók kialakítását ösztönözné." Tiszta ügy: a piaci "szabadkapitalizmust" - ami, tudjuk, elvont fogalom, a valóságban soha nem létezett, ahány ország, annyiféle - és annak politikai formáját, a parlamentáris demokráciát - ez is ezerarcú - olyan új, egyén és közösség újratárgyalt berendezkedésével kell felváltani, amely örökös nagykoalícióban, a szentháromság közepén álló innovált fejlődést szolgálná. Hogy ki alkotna nagykoalíciót, ha megszűnik a többségi/kisebbségi elhatárolás, kérdés marad. Mint ahogy az is: .mi történne, ha ez a békés álom valamiért nem tetszene, s a nagykoalíciót le akarná váltani "a nép"? Hát, legfeljebb szabadon választana egy újabb nagykoalíciót - ugyanazokból.

A gondolatkísérlet olyan lett, amilyen, de ez nem ment fel senkit az alól, hogy jelenen-jövőn gondolkozzon. Sokan érzik ugyanis azt, amit a dolgozat megfogalmazói: hogy a világ egyfajta fordulóponton áll, vagy legalábbis ahhoz közelít.

"Munka és jövedelem, Haladás és haza, Alkotás és öröm, Útkeresés és siker, Egyensúly és jövő, Felszabadítás és tolerancia, Biztonság és igazságosság. Ezek a fogalompárok vezetik iránytűnket" - írják összegző jelszavaikban a Balra, Magyar! szerzői. Én nem nagyon bíznék ebben a kompaszban.

Abban viszont egyetértünk, hogy "Rántsuk le... a virtuális leplet, s nézzük meg szúrós szemmel, ki, mit művel?"

Ideje.