Amiről árulkodna a szerver

A csepeli kettős gyilkosság mindkét gyanúsítottját letartóztatta tegnap a bíróság. A rendőrség nagy erőkkel keresi a szervert, amely esetleg a gyilkosság képeit is őrizheti. A volt gazdasági igazgató társára hárít minden felelősséget.

K. Tamás (52), a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola biztonsági őrként is foglalkoztatott (szerdán elbocsátott) segédoktatója már kihallgatható állapotban van, de nem beszél. A BRFK nyomozói többször is megkísérelték a kikérdezését, ő azonban mindannyiszor megtagadta a vallomástételt.

A bűntény másik gyanúsítottja, Deme Gábor (36), a tanintézetből szintén szerdán elküldött volt gazdasági igazgatóhelyettes valamivel közlékenyebb, bár rendőrségi forrásaink szerint "néhányszor már megvezette" a nyomozókat. Először azt mondta: a Dunába dobta azt a szervert, amely a biztonsági kamerák felvételeit tárolta. A nyomozók még nem adták fel a reményt, hogy a szerveren megtalálják a gyilkosságról készült képeket is, s akkor tisztázható, hogy jelen volt-e Deme, amikor társa kivégezte az igazgatót, vagy sem. S ha nem (az eddigi bizonyítékok erre utalnak), mielőtt távozott volna a teremből, adott-e jelzést K. Tamásnak, hogy ölje meg volt főnökét és kollégáját? Deme azonban egy olyan partszakaszra vezette a rendőröket, amelyet húszcentis vastag jég borított. Ott nem dobhatta a vízbe a gépet. Ekkor egy szemeteskonténerhez vezette a nyomozókat, de abban sem találták meg a szervert - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. A "kukás affér óta" Deme nem beszél a nyomozókkal.

Információink szerint a rendőrség a nyomozást rövidesen kiterjeszti az iskola és az iskolát működtető alapítvány gazdasági hátterének és gazdálkodásának feltárására is. Pénteken a bíróság nem jogerősen mindkét gyanúsított letartóztatását elrendelte. Deme a bíróság előtt K. Tamásra hárított minden felelősséget.

A bűncselekmény, illetve az annak okaként számon tartott sikkasztás színhelyéről, a Csepel-sziget Általános és Szakképző iskoláról, illetve az intézmény fenntartójáról, a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány működéséről, gazdálkodásáról, pénzügyi hátteréről keveset tudni. Amit mégis: az alapítvány 2006 szeptemberében nyitotta meg a tanintézetet, amely az általános, a szak- és a szakközépiskolai oktatás mellett felnőttképzést is vállal, tandíj vagy képzési hozzájárulás nélkül. A tanulók 70 százaléka roma származású.

Tóth Mihály XXI. kerületi polgármester lapunkat arról tájékoztatta, az önkormányzat az épületet ingyen adta az alapítvány tízéves használatába, de a működtetéshez pénzt nem biztosít. Az a fenntartó alapítvány feladata. Az iskolába hatszáz diák jár, főként Csepelről. Az alapítványt lérehozó kft. ügyvezetője az alapítvány egyik kurátora, Kosik György irányítja most megbízottként az iskolát. Őt lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Az alapítvány kurátora, Maczkó László, aki 1995 júniusától a szintén csepeli ADU Oktatási Központnál dolgozik, kérdéseinket egyelőre elhárította. Információink szerint a Csepel-sziget Alapítvány kuratóriuma jövő kedden ülésezik, a megbeszélést még múlt év decemberében hívták össze.

Az iskolában az oktatás tehát ingyenes, az önkormányzattól támogatást nem kapnak. Kérdés, hogy akkor miből finanszírozzák a tanítást. Az állami normatíva ehhez kevés. Úgy tudjuk, az alapítvány a Külügyminisztériumtól legutóbb 250 ezer forintot nyert (Beszélgessünk Európa jövőjéről nevű pályázat); az oktatási tárcától tavaly 589 ezret kapott intézményfenntartásra. Működési támogatásra pályáztak a Nemzeti Civil Alapprogramnál is, végül azonban a 4,7 millió forint helyett csupán 600 ezret nyertek, viszont a "szerződéskötés meghiúsult". Ennek oka ismeretlen. Mindez igen csekély bevétel, tekintettel arra, hogy az iskolában hatszázan tanulnak.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Egy a kerület viszonyait jól ismerő csepeli az iskoláról csak annyit mond: "ez egy belterjes világ, belterjes viszonyokkal; akik pénzcsinálásra, esetleg pénzmosásra használták, azt hitték, mindent megtehetnek". Azt több forrásunk is megerősítette, elképzelhetetlen, hogy az alapítvány meggyilkolt elnöke, Takács József pénzügyi trükközésben közreműködött volna. Nem kizárt, éppen az okozta a vesztét, hogy a pénteken előzetes letartóztatásba helyezett Deme Gábor ügyleteire fényt derített. Deme egyébként korábban a csepeli önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának tagja volt, és tavaly decemberig a helyi szocialista pártelnökség tagja. Jelenleg egyetlen pártbéli funkciót sem lát el, bár párttag. Ennek oka, hogy a tavaly decemberi tisztújításon nem választották be újra a testületbe.

Az iskolában tegnap nem volt tanítás.

Fiatalok mécseseket gyújtanak a meggyilkolt tanárok képeinél a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolánál
Fiatalok mécseseket gyújtanak a meggyilkolt tanárok képeinél a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolánál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.