Szünet nélküli politikai versenyfutás

Tíz megyében tartanak a középiskolák szünetet a jövő hét elején a - döntő többségükben fideszes - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) ajánlására. A szakminisztérium indokolatlannak tartja az intézkedést, a Fidesz úgy véli, hogy a kormány "elüti az ellenzék segítő kezét".

Óráról órára változott a helyzet tegnap, amikor a megyék által működtetett oktatási intézményeknek azt kellett eldönteniük: a gázzal való takarékosság érdekében elrendeljék-e a háromnapos tanítási szünetet. Az erősen fideszes többségű Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége ezt kérte. A minisztérium jelezte, ilyen döntéshez a megyéknek nincs joguk, s az energiaellátás szempontjából nincs is szükség erre a lépésre.

Ódor Ferenc, a MÖOSZ elnöke péntek délben úgy nyilatkozott tudósítónknak: azt javasolta, hogy az iskolák igazgatói saját hatáskörben határozzanak az intézmények bezárásáról, erre ugyanis álláspontja szerint joguk van. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mintegy száz oktatási intézménye közül ezután például egy helyen kezdeményezte az iskola vezetője a tanítási szünetet.)

A szakminisztériumban Szüdi János közoktatási államtitkár elmondta: a nevelési-oktatási intézmény vezetője akkor rendelhet el szünetet, ha rendkívüli időjárás, járvány, természeti csapás vagy más elháríthatatlan ok miatt az intézmény működtetése nem biztosítható. Most nincs ilyen helyzet. Hozzátette: az esetleges jogellenes döntésért a megyei főjegyző tartozik felelősséggel.

A Fidesz nevében Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a MÖOSZ társelnöke erre azt válaszolta, hogy a kormány "csúnya mozdulattal elüti az ellenzék segítő kezét".

Sós Tamás, Heves Megye Közgyűlésének szocialista elnöke Ódor Ferencnek, a MÖOSZ elnökének írt levelében kifejtette: Ódor nem a MÖOSZ, hanem a Fidesz nevében tartotta meg az iskolabezárást ajánló sajtótájékoztatóját. "Mi politikai döntést nem kívánunk hozni." Nem is tartanak tanítási szünetet a Heves Megyei Önkormányzat kezelésében lévő hat középiskolában.

Tolna megye főjegyzője, Bartos Georgina közölte: konzultáltak kilenc oktatási intézményük vezetőjével, s egyikük sem tartotta szükségesnek a rendkívüli szünet elrendelését.

Négy Vas megyei önkormányzati fenntartású középiskolában viszont lesz szünet. Veszprém megyében - ahol a megye 15 középiskolát működtet - csak hétfőre rendeltek el szünetet. Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési fideszes elnök kérdésünkre elmondta: a középiskolák vezetői azt kérték, hogy hétfőtől szerdáig legyen tanítási szünet, de egyelőre csak a hétfőt engedélyezi, a másik két napról hétfőn határoznak.

Galó Anitától, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kabinetvezetőjétől megtudtuk: a megye által fenntartott négy középiskolában lesz tanítás a jövő hét elején is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye iskoláiban - a nagykállói intézmények kivételével - nem rendeltek el szünetet. Hajdú-Bihar megyében is csak a biharkeresztesi Bocskai gimnázium tart hétfőn szünetet.

Baranyában, Csongrádban, Zalában teljes mértékben, Borsodban szinte mindenütt folyamatos lesz a tanítás.

Az általunk megkérdezett városi fenntartású intézményekben nem rendeltek el szünetet.

Üres tanterem
Üres tanterem
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.