Forró tea, konténeres melegedő

Több százezren dolgoznak országszerte a szabadban ezekben a szokatlanul hideg téli napokban. A postások meleg ruhát, forró teát kapnak, az építkezéseken melegítő konténert köteles felállítani a munkáltató. Mégis előfordul, hogy a fagy ellen védő eszközöket a munkáltató "lespórolja". Így fordulhatott elő, hogy biztonsági őrök a saját, járó motorú kocsijukban melegedtek - kórházba is kerültek mérgezéssel.

Magyarországon szokatlan e mostani kemény, tartós hideg, így szinte elvétve esik szó azokról, akik ilyenkor is a szabad ég alatt dolgoznak. Pedig több százezerre tehető azok száma, akik - dacolva faggyal, jéggel - kénytelenek munkájukat a szabadban végezni. Elég csak a postásokra, a piaci kiskereskedelemben vagy az építkezésen dolgozókra, az útfelújításokat és a szemétszállítást végzőkre, vagy éppen a városi tömegközlekedésben dolgozókra, a vasúton pályakarbantartókra gondolni. Úgy tűnik, a postások azért kivételezett helyzetben vannak, hiszen gyakori, hogy - elsősorban a nyugdíjukat vagy fontosabb küldeményeket váró idősebbek - megkínálják őket egy-egy csésze forró teával, esetleg az úgynevezett "postáskávéval", vagyis némi rummal megbolondított feketekávéval.

Arról rendszeresek a beszámolók, hogy a vállalatok hogyan készülnek fel a nyári nagy melegre, arról azonban keveset hallani, hogy a munkáltatónak a kemény hidegben is gondoskodnia kell alkalmazottja megfelelő munkakörülményeiről - mondta lapunknak Borhidi Gábor munkavédelmi szakértő. Pedig a munkavédelmi törvényben külön fejezet foglalkozik a munkáltatók kötelezettségeivel. Eszerint: a munkahely és a munka jellegének megfelelően öltözködési, tisztálkodási, egészségügyi, étkezési, pihenési és melegedési lehetőséget kell biztosítaniuk.

Rendelet tesz különbséget a raktári vagy szabadtéri munkahely közt. Hideg munkahelynek minősül például, ha egy raktárban a munkaidő 50 százalékában 10 fok alá megy a hőmérséklet, s abban a pillanatban életbe lépnek azok a jogszabályi előírások, amelyek szerint óránként öt-, legfeljebb tízperces pihenőidőt, melegedési lehetőséget és forró teát kell biztosítani a dolgozónak.

A szabályok a postásokra is vonatkoznak: ők termoszban viszik magukkal a forró védőitalt, amit a munkáltatónak kell a rendelkezésükre bocsátania indulás előtt. Az építkezéseken, útjavításoknál, vasútépítéseknél előírás a mobil melegedő-kontérek, -házikók felállítása, s a megfelelő, hideg elleni védőfelszerelés, a munkaruha. A forró tea elfogyasztásához megfelelő higiéniai körülményeket is biztosítani kell, vagyis saját használatú poharat. A fagyos környezetben végzendő munkához azonban nemcsak a védőruhát kell a munkáltatónak biztosítania, hanem a végzendő feladat jellegére is tekintettel kell lenni a védőeszközök juttatásakor, legyen szó akár kabátról, akár kesztyűről, sapkáról vagy lábbeliről. Ha a munkafeltételek nem biztosíthatók, a munkáltató teljes fizetéssel hazaküldheti a dolgozókat. S bár kötelességei közé tartozik a védőfelszerelésről szóló szabályzat elkészítése, azt azonban csak az érdekvédelmi képviselők egyetértésével teheti meg - hangsúlyozta a szakértő.

Azt, hogy a munkaadók betartják-e az előírásokat, a munkavédelmi felügyelők rendszeresen ellenőrzik. Gedeon András, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, hogy tavaly mindöszsze 380 munkavállaló esetében tapasztalták a felügyelők az előírások megsértését. A melegedőhelyiség hiánya gyakori az építési területeken, sok esetben nem biztosítanak védőitalt, gyakran vita tárgyát képezi, hogy a sok alvállalkozó közül kinek a feladata is lenne. Volt már példa arra is, hogy a konténerekben, kis bódékban kialakított pihenőhelyeken bekapcsolva hagyott hősugárzó tüzet okozott. Sőt, tavaly mérgezéses baleset is előfordult, amikor az egy helyben álló, járó motorú gépkocsiban melegedő őrök saját autójuk kipufogógázát szívták be.

Azoknak a munkáltatóknak, akik vétenek a munkavédelmi szabályok ellen, szankcióval kell számolniuk - hangsúlyozta Gedeon András. A munkavédelmi bírság pedig nem csekély, 50 ezer forinttól tízmillió forintig terjed. Érdemes tehát végiggondolni: megéri-e a spórolás a védőitallal vagy a melegedővel, a hideg elleni védőeszközzel, vagy célszerűbb gondoskodni a megfelelő munkakörülményekről a szabadban is.

Kötelező munkahelyi hőmérsékletek

 

Irodai munka 20-22 Celsius-fok
Könnyű fizikai munka18-20 Celsius-fok
Közepesen nehéz 14-18 Celsius-fok
Nehéz fizikai munka12-14 Celsius-fok

Szabadban végzett munka esetén hideg munkahelynek számít, ha a napi középhőmérséklet legalább a munkaidő 50 százalékában +4 Celsius-fok alá csökken.

Védőital védőruhában
Védőital védőruhában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.