Oknyomozó riporterekre ma nagyobb szükség van, mint valaha - legalábbis Amerikában és Európában, ott, ahol eddig is jelen voltak. Első hallásra talán furcsának tűnik, hogy épp ott keresik őket, ám az ok meglehetősen prózai: velük, általuk lehet eladni a lapokat. Az internet előretörésével rohamosan romlanak az újságok kilátásai, a kitörést a hagyományosan napilapos műfajnak számító oknyomozó riportok jelenthetik. A változásokat egy amerikai szerkesztő a technológia tükörképének nevezte: ahogyan a filmeket is egyre inkább mobiltelefonon vagy óriás képernyős tévéken nézik, úgy a hírlapokban is az egyre rövidebb hírekre és az egyre hosszabb (és alaposabb) tényfeltáró riportokra van szükség. A középutat jelentő, jól, de nem oknyomozó minőségben megírt cikkekre csökken az igény.

Amerikában - Theodore Roosevelt oknyomozó újságírókra tett kifakadása óta - "muckraker", azaz szemétkurkász néven is emlegetik a műfaj képviselőit. Sokan romantikus hősökként képzelik el őket. Az új idők tényfeltáró újságírója azonban a legkevésbé sem emlékeztet a mozifilmekben látott hírvadászokra. Napjaink oknyomozó riportere inkább egy aktakukac könyvelőre hasonlít. Naphosszat a számítógép előtt ül, nyomozása tulajdonképpen virtuális kutatás, a titkos találkozók helyét feltörhetetlenné kódolt e-mail-váltások veszik át, és a bizonyítékokat sem páncélszekrényében, hanem egy biztonságos szerveren őrzi. Floridában nemrégiben például az iskolabuszok sofőrjeiről derítették ki, hogy egyaránt akad közöttük gyógykezelésre szoruló alkoholista, elítélt heroinfüggő, sőt pedofil is. És ehhez csupán a buszsofőrök szabadon letölthető névsorát kellett összevetni a bűnügyi nyilvántartó elérhető adataival.

A modern újságírónak annyi adat áll a rendelkezésére, amennyit csak fel tud dolgozni. Nem csoda, hogy például Luuk Sengers újságírói munkájának nagy részét is az adatok táblázatokba foglalása teszi ki. Valljuk be, ezt azért nem vártuk volna az Európai Oknyomozó Újságírók Hálózatának alapító titkárától... Luuk Sengers azonban nemrégiben a Független Médiaközpontban tartott előadásán laptopjával azt demonstrálta, hogy az újságíró munkájában ma már a táblázatkezelő a legnagyobb segítség, amely időrendben sorba rendezi az eseményeket, kiszűri az ellentmondások nagy részét, és az ok-okozati összefüggéseket is több-kevesebb gyakorisággal felszínre hozza.

Az interneten dolgozó újságíró munkájában még a kaland is virtuális. Sengers például előszeretettel telepít saját használatú keresőt idegen szerverekre vagy csatol láthatatlan kémprogramot elektronikus leveleihez. Így a címzett tudta nélkül kap értesítést arról, mikor nyitották ki, zárták be, és hová továbbították leveleit. Ezt többnyire elérhetetlen csúcsvezetők esetében használja: abban a pillanatban telefonál, amikor a levelét olvasni kezdik. "Nahát, milyen szerencséje van, épp bent van a főnök" - mondják ilyenkor a titkárnők. Magától értetődően csak legálisan beszerezhető szoftverekkel dolgozik. Igaz, nem túl gyorsan. Legutóbb - két kollégájával közösen - egy év alatt készített el egy kétezer szavas cikket.

Nem volt olcsó sztori.

Bár a költségekre a legnagyobb lapok is érzékenyek, Amerikában tényfeltáró riportot írni ma könnyebb, mint korábban bármikor. Soktucatnyi internetes adatbázis segíti az újságírók munkáját. Hozzáférhető minden bírósági ügy valamennyi aktája (kivéve a titkosított dokumentumokat), minden tőzsdei cég teljes dokumentációja, ingatlanok vagy pártfinanszírozási pénzek összes adata. Ami esetleg nincs fenn a hálón, egy kérvénnyel megrendelhető az illetékes közfeladatot ellátó szervektől.

"Magasabb színvonalon dolgoznak az újságírók, mint valaha" - mondta David Boardman, a Seattle Times főszerkesztője. "Többen is vannak. A Watergate-ügy idején egy hotelszobában elfért volna valamennyi oknyomozó újságíró. Ma az egész hotel kevés lenne nekik." Az Oknyomozó Újságírók és Szerkesztők (IRE) Szervezete ma már több mint négyezer tagot számlál, ami történelmi csúcs. Munkájuk finanszírozása azonban még a legnagyobb lapoknál sem egyszerű - így egyre erősebb a nonprofit modellek szerepe. Adományokból és különböző juttatásokból élő, csak az újságírást szem előtt tartó oknyomozó központok régóta léteznek már. A kaliforniai Berkeley-ben például több mint harminc éve működik az Oknyomozó Újságíró Központ (CIR), igaz, tevékenységét behatárolták anyagi lehetőségei. Most úgy tűnik, szebb idők jönnek: a chicagói Sandler család 10 millió dollárt (kétmilliárd forintot) adott, hogy egy új nonprofit tényfeltáró újságíróközpontot hozzanak létre és működtessenek három évig. A feladattal Paul Steigert, a Wall Street Journal egy éve visszavonult főszerkesztőjét bízták meg. A ProPublica nevű szervezet megír minden történetet, amit arra érdemesnek talál, fizeti a béreket és költségeket, a cikkeket pedig ingyen adja át a legnagyobb publicitást biztosító lapoknak. Ez is egy lehetséges modell.

Hasonló módszerekkel próbálkozik a műfajt erősíteni Budapesten a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet, mely - úttörő kezdeményezésként - rendszeres sajtópályázatán háromszázezer forintot fizet egy-egy oknyomozó riport elkészítéséért. A hazai szerkesztőségek ugyanis ritkán engedhetik meg maguknak, hogy egy munkatársuk négy-hat hetes kutatómunkát szenteljen egyetlen témának.

- Magyarországon az oknyomozó újságírás különösen fejletlen - mondja Dénes Balázs, a TASZ elnöke. - A sajtó időnként a demokratikus kontroll funkcióját is képtelen ellátni, felőrlődik a napi hírek között, és képtelen nyomon követni a fajsúlyosabb ügyeket.

A TASZ az utóbbi években több tucat bírósági eljárásában képviselt újságírókat és szerkesztőségeket. Közreműködésével kerülhettek nyilvánosságra például a Gripen-szerződés korábban titkolt részletei. Első fokon, nem jogerősen pert nyertek a Miniszterelnöki Hivatal ellen a kormányülésekről készült összefoglalók ügyében, és első fokon nyertek a Centrum Parkoló Kft.-vel szemben is, amely úgy vélte, hogy a parkolási díjak további sorsa nem közérdekű adat.

Bár Dénes Balázs szerint a szerkesztőségek maguk is javíthatnának a média pozícióján, ha például nem hátrálnának meg az első perrel fenyegető levél után, a TASZ határozott véleménye szerint a jogszabályi környezet sem támogatja a nyilvánosságot. Úgy látják, a lehető legritkább esetben szabadna például büntetéssel fenyegetni az újságírókat és szerkesztőségeket.

Az oknyomozó újságírás lehetőségeit Magyarországon elsősorban a média gazdasági viszonyrendszere határozza meg - mondja Sükösd Miklós médiakutató, a Közép-Európa Egyetem (CEU) tanára. A csekély méretű magyar piacon a minőségi napi- és hetilapok közül csak néhány nyereséges, ezért a szerkesztőségek nagy számban foglalkoztatnak külső szerzőket. Egy tényfeltáró újságírót szinte törvényszerűen beperelnek, ám nem minden szerkesztőség biztosít jogi védelmet külső munkatársainak. A külsősök emiatt nem is szívesen vállalnak perrel fenyegető témát - a médiagazdasági szempontok így közvetlenül hatnak a sajtószabadságra és az oknyomozó újságírás minőségére is.

Rádi Antónia, a HVG újságírója (korábban lapunk munkatársa) egyike a munkája miatt megvádolt újságíróknak. 2003-ban a székesfehérvári "maffiaper" titkosított irataiból írt cikke miatt indult ellene büntetőeljárás. Öt év után, idén októberben mentették fel. Ma úgy látja, nem csoda, ha a jogi procedúrák elveszik az újságírók kedvét az oknyomozó munkától. Az ellene folyt eljárásról azt mondja: "megviselt, nagyon". Nonszensz, hogy a munkáját becsületesen végző újságírót magán- vagy közvádas eljárás alá lehessen vonni - véli, majd egy dévai román hírlapíró ügyében az Európai Emberi Jogi Bíróság minapi döntését idézi, miszerint az újságírót még tévedés esetén sem lehet felelősségre vonni, ha mindent megtett a pontosságért és az objektivitásért, s a köz érdekében jelentette meg írását.

Iskolabuszok