Deme Gábort nem ismerték hirtelen haragú embernek

A csepeli szocialisták óvatosan nyilatkoznak, elhárították kérdéseinket, akár az áldozatról, akár a feltételezett elkövetőről érdeklődtünk. Nem félelemből, elsősorban bizonytalanságból. Döbbenten fogadták a gyilkosság hírét.

Annyi tudható, hogy a gyilkosságok gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett Deme Gábor öt-hat évvel ezelőtt került közel a politikához, jelenleg is az MSZP helyi szervezetének tagja. Szülei és nagyszülei ismert és megbecsült polgárok Csepelen. Édesapja a Csepel Művek egyik utódcégénél dolgozik; szakmai gyakorlatát maga is a gyárban töltötte.

A helyiek okos, felkészült, a gazdaságpolitikához értő embernek tartják, aki könnyen teremt kapcsolatot, udvarias és együttműködő. A politikában különösebben nem aktivizálta magát. Környezete szerint egzisztenciális gondjai nem voltak, magánéletével kapcsolatban sem lehetett különösebb konfliktusokról hallani; igaz, nemrég ért véget egy kapcsolata.

A meggyilkolt Takács József - korábbi csepeli alpolgármester - volt az, aki Demét az iskolához hívta dolgozni. Úgy tudjuk, hogy Takács azért szorgalmazta a Demével való közös munkát, mert a harmincöt éves fiatalembert felkészült szakembernek tartotta. Forrásaink ugyanakkor arról számoltak be, hogy az elmúlt hónapokban feszült volt közöttük a viszony. Ezt a környezetük azzal magyarázta, hogy az iskola két évvel ezelőtti beindításakor eredetileg csak kétszáz diákkal számoltak, a projekt azonban hamar túlnőtt ezen, és már hatszáz diákkal foglalkoztak. Egy idő óta személyes konfliktusok voltak a két ember között. Takácsot megfontolt embernek tartották, aki soha nem hozott érzelmektől vezérelt döntéseket. Demét sem hirtelen haragú embernek ismerték, éppen ezért állnak értetlenül az események előtt.

A csepeli szocialistáktól arra a kérdésre, hogy mennyire kezelik pártügyként a történteket, azt a választ kaptuk: az MSZP-nek ehhez semmi köze, aki ezt gondolja vagy terjeszti, az "egyszerűen lelketlen".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.