Nem javul a nők munkaerő-piaci helyzete, nem emelkedik a nők részvétele a politikai és üzleti döntéshozatalban, nagy nekilendülés után még az otthonszülést sem sikerül szabályozni. Mind közül a legsúlyosabb a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem eredménytelensége. A jelenlegi eszközök nem megfelelőek, különben nyilván nem szenvedne el minden ötödik magyar nő az élete során kisebb-nagyobb tettleges bántalmazást a párjától, és nem halna bele közülük minden héten egy a verésekbe.

Az igazságszolgáltatásnak nincs könnyű dolga, mert az erőszak azon a színtéren történik, amit egyébként a jogállam hangsúlyosan véd: a magánszférában, zárt ajtók mögött. Mindig azok a nehéz ügyek, amikor alapjogok kerülnek konfliktusba egymással, és sorrendet kell köztük megállapítani. Ebben az esetben az egyik oldalon a tulajdonhoz, a tartózkodási hely megválasztásához való jog áll, a másikon az emberi méltósághoz, olykor az élethez való jog. A távoltartás eszköze éppen arra a választásra épül, hogy az utóbbiak védelmében a megszokottnál erőteljesebben lehet korlátozni az előbbieket. A távoltartás intézményének kritikusai persze nem feltétlenül nőellenes macsók. Az államfőhöz hasonlóan ők azzal érvelnek, hogy lehet ugyan korlátozni alapjogokat, de ehhez jogállami garanciák szükségesek, például az, hogy a tulajdonától valakit bírósági döntés, és ne Kovács tizedes helyzetértelmezése tartson távol. Márpedig a parlament által elfogadott új jogszabály épp azt tette volna lehetővé, hogy a gyorsabb eljárás érdekében, szigorúan meghatározott időtartamra az intézkedő rendőr is eltávolíthassa a bántalmazott nő közeléből az erőszakoskodót.

Nem kisebbítve a jogelméleti vita súlyát, a nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozattá váló nők megsegítésének elengedhetetlen, bár nem elégséges eszköze a távoltartás. Amit nem a bíróság mond ki hónapokkal később, hanem a rendőr - és azonnal. Különben esély sincs rá, hogy a kiszolgáltatott nő egyáltalán megkapja azt a segítséget, amit az állam és civil szervezetek nyújtani tudnak. A bántalmazott nő élete múlhat azon, hogy Kovács tizedes egyértelmű törvényi felhatalmazással és világos szakmai protokoll birtokában teljesítse a kötelezettségét, és védje meg az áldozatot.

Sólyom László mégis az Alkotmánybírósághoz küldte a törvényt, amelynek sorsa borítékolható, a tekintélytisztelő testület még sosem mondott ellent egykori elnökének. Az indoklás zavarba ejtő: "a bántalmazó ugyanis el kell hogy hagyja az általa használt ingatlant (...) Ezalatt szállásról kell gondoskodnia, munkába járását újra kell szerveznie, használati tárgyaihoz nem férhet hozzá, életvitele tehát igen jelentősen megnehezül, sőt megfelelő anyagi eszközök híján el is lehetetlenülhet." Ó, a szegény. Csak az nem világos, hogy ha az államfő maga is bántalmazónak nevezi az eltávolítandó személyt, akkor miért olyan nagy ár ez? Annak a nőnek, akit kékre-zöldre ver a társa, nem nehezül meg jelentősen az életvitele? Az elnök indítványában hasonlóan beleérző mondatokból sajnos nem jutott azoknak is, akiknek az élete éppen a bántalmazó miatt lehetetlenül el. Pedig a gyengébbet védeni tisztességes. És már rövid távon megéri.