Előbb csak magában káromkodott, majd hangosan is. A folyosón titkárnők, politikai munkatársak ácsorogtak, akiknek előadta, hogy a megbeszéltek szerint hozta a pénzt, a "négymillió forintot", a 20 százalékát annak a - meglehetősen bőkezűen - megszavazott összegnek, amit az önkormányzat fizet a tévének a testületi ülések közvetítéséért és az egyéb eseményekről szóló beszámolókért évente. Az előzetes, de szigorúan egymás között megkötött szóbeli megállapodás alapján ez az aktatáskában visszahozott pénz volt a jatt. A testület elnöke nemcsak azért adott 20 millió forint közpénzt a magánkézben lévő, egyébként politikai értelemben több mint baráti televíziónak, hogy közvetítse az üléseket, hanem azért is, mert neki még ebből zsebbe "visszajárt" négymillió.

Az elnök mindenben így járt el. Mindenért járt a jatt, a százalék. Az üzlet nagyságától függően 10, 15 vagy 20. Az elnök legális jövedelmét is bajos volna számba venni, de az illegálist végképp. Pénzsóvársága már párttársait is megbotránkoztatja.

Egy korábbi önkormányzati ciklusban például saját képviselő-testületével megállapodott, hogy a tiszteletdíján felül negyedévenként még közel ötmillió forint jár neki, amiért fenntartotta az általa vezetett önkormányzat működőképességét és likviditását. Az alapfeladata premizálásába még a balga ellenzék is belement. Így lett az elnök, aki egyben a Tisztelt Házban is tüsténkedett, akkoriban az egyik legjobban kereső magyar politikus. Miközben a megszorításokról, a kényszerű el- és öszszevonásokról, az alázatról és az elmaradott térség érdekében végzett szolgálatról beszélt.

Egyszerű böllér volt. Kicsit távolabb állt, amikor az észt osztották, ezért még az eldugott kisvárosban sem hitte senki, hogy a politika közelébe kerülhet, hiába szállt a politizálás nívója ciklusról ciklusra, sőt évről évre egyre lejjebb. Ám emberünknek szerencséje volt. Évekkel ezelőtt az egyik nagy pártvezérrel télvíz idején közelebbi kapcsolatba került, s lépésről lépesre a házi böllére lett.

Jött a családdal a nagy ember az ország szélén található picinyke városkába, ahol megbökte és feldolgozta neki a hentes a hízót. A vidéki folklór megfogta a pártvezért és a családját, a gyerekek ott jeleskedtek a disznóvágáson. Előfordult az is, hogy a feldolgozott disznót ő maga szállította - művészi tálalásban és csomagolásban - a budai villába. Ez az egyszerű ember nagyon büszke volt erre a kapcsolatára, s arra, hogy ilyen alkalmakkor beszélget a pártvezetővel.

A hálás fogyasztóból politikai mentorrá lett pártvezető elintézte a böllérnek, hogy ne csupán a kicsiny város alpolgármestere legyen, de bekerüljön a megyei képviselő-testületbe és a legnagyobb megyei önkormányzati cég felügyelőbizottságába is. Korábban a városháza, a megyeháza, a nagyvállalat környékén sem járt a böllér. Párttársai sem tagadták, hogy váratlan karrierjének legfőbb magyarázata a házi böllérkedés. Így most havi bruttó félmillió jut az ő zsebébe.

"Addig minden döntést blokkolunk, amíg el nem érjük, hogy a város és a kistérség között összekötő szerepet játsszon az egyik képviselőnk" - csattant fel úgy másfél évvel ezelőtt egy közepes méretű dél-alföldi város legnagyobb önkormányzati frakciójának vezetője. A nyílt zsarolás nem volt üres szó, a relatív többségben lévő képviselőcsoport, ha úgy akarja, minden döntést blokkolni tud.

Mindenki számára világos volt, hogy erre az összekötő szerepre nincs semmi szükség. A kistérség munkája és gazdálkodása nyitott könyv, abba bárki bármikor belenézhet. Nincs városi ülés, hogy a kistérség valamilyen napirendi pont kapcsán ne lenne a porondon, évenként pedig teljes körű beszámolót tart.

A kezdeményezés mögött egy képviselő anyagi megsegítésének szándéka állt, szigorúan pártalapon. A képviselő vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy a vállalkozásából származó havi jövedelme jóval meghaladja a havi bérminimumot, emellett jár neki az egyáltalán nem elhanyagolható összegű tiszteletdíj a képviselőség és a bizottsági tagság után, valamint egy családi tragédia miatt az árvaellátás. Ehhez képest kellett őt a teljes testületet megzsarolva megsegíteni. A közvetítőnek járó másfél százezer forintért gyakorlatilag nem kell semmit tennie.

"Első a család" címmel néhány hónappal ezelőtt emléklapot adott át a helyi ellenzék vezetője a megyeszékhely testületi ülésén az ottani többséget adó frakció képviselőjének, aki egyrészt bizottsági elnök, másrészt az önkormányzat vagyongazdálkodási cégének üzletágvezetője. Ha igazgatóhelyettes lenne, akkor ez a törvény betűje szerint már összeférhetetlen lenne képviselői megbízatásával. Mások szerint így is az. Viccesnek mindenképpen vicces, hiszen az általa hozott döntést felügyeli az az igazgatóság, amelynek tagja a felesége, majd tárgyal erről az általa vezetett gazdasági bizottság, s dönt a képviselő-testület, amelynek ő is tagja.

Felesége a kistérségi szociális otthon vezetője is lett, természetesen pályázat útján. Fogorvosnak tanuló lánya számára pedig egy önkormányzati döntés nyomán már előre kijelölték a körzetét a városban. A képviselő vejét felvételi stop idején vették fel az önkormányzati hivatalba, rögtön középvezetőnek.

Akármit gondolunk a magyar önkormányzati rendszerről, azt mindenképpen fölöttébb aggályosnak kell tartanunk, ha egy önkormányzati képviselő havi jövedelmének nagyobb része politikai megbízatásához, és nem civil foglalkozásához kötődik. Ebben az esetben ugyanis megkérdőjeleződhet a döntési függetlensége. Némi leegyszerűsítéssel megélhetési politikusnak mondható.

Felettük vannak, akik a politikai alapú jövedelemtermelést már iparszerűen űzik. Van köztük kisiparos és nagyiparos. Ők már nem megélhetési politikusok. Többek annál.

Bod Tamás, újságíró

-