Azt már a belső oldalakról tudtuk meg, hogy béke honolt a vasutasok és a ferihegyiek sztrájkfrontján is.

Ebben a békülékenységet sugalló hangulatban egyfajta várakozás töltött el, amikor kézbe vettem a karácsonyi számot: vajon találok-e a hasábokon hasonlóan békéltető hangvételű írásokat a hazánkat sújtó pénzügyi és mindinkább fenyegető gazdasági válság kezelését illetően? Olyanokat, amelyek - egyébiránt intelligens politikusokhoz illően-méltóan, felismerve a mindenek feletti nemzeti érdekeket - meggyőző erővel enyhülést ösztönöznének a kormánypárt és engesztelhetetlen ellenzéke között, s jótékonyan járulhatnának hozzá a hazánkat hosszú ideje bénító végletes megosztottság fokozatos feloldásához.

Egyházi méltóságaink szószékeiken kötelességszerűen és természetesen rendre megragadták a kivételes alkalmat - olvashattuk a beszámolókban -, felemelték szavukat a megoldás szükségességének hirdetésében (ki így, ki úgy), kifejezetten ezzel a békekötő szándékkal azonban a lapban nem jelent meg írás a jeles napon. Karácsonyi publicisztikájában - Angyalsztrájk - Papp Sándor Zsigmond érzékletesen írt az anyagiasságról és az elidegenedés eluralkodásáról ("Mégiscsak az a szeretet, ami megfogható"), majd aggályait, indokolt kételyeit fogalmazta meg lemondóan: "álszent lenne azt hinni, hogy mindezen változtatni lehet. Hogy jövőre nagy szeretetcunami önti el az országot."

Amiről ellenben legfőképpen szólnék, az egy nagyszabású melléklet: Önarcképünk (Amit a magyarokról tudni lehet).

A szerkesztőség a Medián Közvélemény-kutató Intézetet Országmérő feladatra kérte fel, amely arra keresett válaszokat, miként élnek, gondolkodnak az emberek hazánkban. Méreteit tekintve, úgy hiszem, ehhez hasonló nagyságú felmérést a Népszabadság még soha nem adott közre, én legalábbis nem emlékszem rá - minden kétséget kizáróan tiszteletre méltó és vitathatatlanul kiemelést érdemlő teljesítmény.

Mark Twain, a kiváló amerikai író Önéletrajzában így vélekedik a statisztikákról: "Vannak hazugságok, azután vaskos hazugságok - és a statisztikák." A számok, adatok, tudjuk, valóban manipulálhatók, többféleképpen magyarázhatók. A feltett kérdések, illetve válaszok mindazonáltal nagy többségükben teljesen egyértelműek és könnyen érthetőek voltak - nincs különösebb okunk tehát arra, hogy Twain humorba ágyazott szarkazmusában osztozzunk. Az érdeklődő számára legfeljebb a terjedelem okozhatott problémát, még akkor is, ha kedvtelve követte Nagy N. Péter bevezető írását arról, aki tulajdonképpen a gyakorlatban nem létezik (nem is létezhet): az átlagemberről. Az elemzés ugyanis jelentős időt és türelmet igényelt a kedves olvasótól, mert a bőség zavarát idézte elő a csaknem ötven beszédes ábra - kérdéskör - 12 teljes oldalon át.

Érdeklődéssel olvastam az utóbbi időben feltűnő termékenységgel publikáló Matalin Dóra interjúját (Népszabadság, december 29. - Miközben ő show-t csinált, én a rádióban szabadságharcot vívtam) tévés-rádiós kollégánkkal, Mihancsik Zsófiával a Friderikusz Sándorral készített új kötetéről. A mű utószavában, nem mellékesen, Gerő András neves történész azt jegyzi meg, vagy inkább panaszolja, hogy "a mai magyar nyilvánosságban sem Friderikusz Sándornak, sem Mihancsik Zsófiának nem jut hely... Nem kellenek senkinek."

Ennek kapcsán Mihancsik Zsófia epés véleményt alkot: "ma már intézményesült emberi kisszerűségekkel, aljasságokkal, szándékos akadályoztatással kell megküzdenie annak, aki ebben az országban bármilyen területen akar valamit. Olyan mechanizmusok épültek ki, részben az itt élő emberek személyiségtorzulásai folytán, amelyek nem viselik el, ha valaki tehetségesebb, többet akar, más elképzelései vannak."

Az általánosítás mindig túlzó és veszélyes, de ezúttal nem vitatkozni kívánok az említett okokról, amelyek következtében egyesek lekerülnek a képernyőről, vagy az újságírás más területén kerülnek talonba. Ehelyett inkább csak arra tennék utalást, hogy - tetszik, nem tetszik - ennek a hivatásnak a gyakorlása is éles versenyben zajlik, és a főbb szereplők között éppen olyan nagy a változatosság tehetségben, jellemben, módszerekben és a produktumuk minősítésében is, mint számos más foglalkozás esetében. Ezzel nem csupán azokra célzok, akik a műsorpolitikáról határoznak, személyi kérdésekben döntenek (gyakorta szubjektív módon), hanem azokra is, akikről döntenek. Az adott esetben például bizonyítottan tehetséges, de könnyen kezelhetőnek aligha mondható riporteregyéniségről, nehéz emberről van szó Friderikusz személyében. S akad itt még egy elhanyagolhatatlan szempont: kettőn áll a vásár - vevőn és eladón. Ha a felkínált produkció előállítási költségeit - lehet bár a szóban forgó műsor mégoly ígéretes és vonzó is - a vevő nem ítéli számára kellő haszonnal megtérülő befektetésnek, akkor bizonyára nem kerül képernyőre - nem okvetlenül politikai vagy ideológiai, hanem üzleti okokból tehát.

A fentiektől független előrejelzésem: Friderikusz Sándort, a hazai televíziózás jellemzően sajátszerű alakját, meggyőződésem - inkább előbb, mint utóbb -, ismét látjuk a képernyőn a kamerák bűvkörében.

Az óévet búcsúztató és az újat nyitó véres izraeli-palesztin eseményekről, Gáza tragédiájáról rendre a Népszabadság számolt be a legkomplexebb módon napilapjaink közül - elemzésével, helyi tudósításaival, hírösszefoglalóval, képanyaggal, az Arab Békekezdeményezés egész oldalas hirdetésének közlésével, Aczél Endre publicisztikáival (Egy vérfürdőről - december 29., Szentföld, 2009. január 2.), valamint az exkluzív Cipi Livni-interjúval.

Távolról követve a háborúskodást, s elvonatkoztatva a közel-keleti öldökléstől, a hagyományokhoz megrögzötten ragaszkodó olvasók a szilveszteri lapszám mellékletétől (1989- 2009) - még akkor is, ha elég bajunk van a világgal és önmagunkkal, vagy éppenséggel ezért - bizakodást, némi derűt, a reménykedés sugallatát várták el. Nem kapták meg. Megyesi Gusztáv remekül ír, szellemes, sokunk kedvence. A rendszerváltás óta átélt húsz esztendőt szemléletes iróniával a tétlenkedő térfigyelők és biztonsági őrök semmittevésével karikírozta. Mint írás, a Jég, készséggel elismerem, remek, üzenete azonban lehangoló: "...Hogy hová jut ez az ország, ha semmit se csinál, csak néz. Hiszen egy idő után értelemszerűen csak a semmit fogja látni."

Igaz, ha belegondolunk, sok hibát követtünk el, nem itt kellene tartanunk. Tény, sokat veszítettünk. De egyet nem veszíthetünk el - az önbecsülésünket. Meg a humorérzékünket sem persze, de ezt nálam sokkal jobban tudja és bizonyítja nap mint nap Megyesi Gusztáv... A teljesség kedvéért: a mellékletben kissé hátrébb található visszatekintés adatai reális képet festenek a hazánkban bekövetkezett változásokról.

Ami 2008-at - egyetlen mondattal sommázva - illeti, megítélésem szerint a lap nem lehet elégedetlen. Arculata kedvezően változott, tartalmában - a napi események természetes függvényében - hullámzó, de általában kielégítően változatos, Gazdaság-szekciója ráadásul sokat fejlődött, s az új, a korszerű keresése a jelek szerint folyamatos.

Balliberális lapunk közösségének az idei esztendőre végezetül - elnézést a néhány napos késésért, de hát, mentségemre, az idén most jutottam, ugye, először szóhoz - hadd kívánjak töretlen alkotóerőt a nemes szolgálathoz, jókedvet, sikereket - az olvasók igényeinek mind teljesebb kielégítéséért. Ehhez egy örökérvényű ajánlást is mellékelek az amerikai elektronikus újságírás legendás alakjától, Edward R. Murrow-tól (1908-1965), amely oly egyszerűnek tűnik: "Hogy meggyőzőek legyünk, hihetőnek kell lennünk. Hogy hihetőek legyünk, hitelt érdemlőknek kell lennünk. Hogy hitelt érdemlők legyünk - az igazat kell mondanunk."