Milliárdok kézen-közön

Létszámgondjaik ellenére több, a költségvetésnek külön-külön is milliárdos kárt okozó pénzügyi bűncselekményt tártak fel 2008-ban a vámnyomozók. Azonban akadt néhány olyan nagy ügy is, melynek kárértéke ugyan nem, vagy alig haladja meg az egymilliárd forintot, az elkövetők azonban több ezer embernek okoztak kárt.

Ezer nyomozó dolgozik jelenleg a vám- és pénzügyőrség bűnügyi szolgálatánál, de - mint azt korábban lapunknak nyilatkozva Nagy János altábornagy, országos parancsnok elmondta - ha négyszer ennyien lennének, akkor is jutna bőven munka mindenkinek. Tucatnyi többmilliárdos ügyben, ipari méretekben termelő számlagyárak, szervezett áfa- és regisztrációsadó-csalások, csempészek ellen nyomoznak. De volt néhány olyan "nagy ügy", amelyben nem is az okozott kár nagysága volt igazán jelentős (bár egyikben sem volt elhanyagolható), inkább a károsultak jelentős száma. Néhány ügy jövőre már a bíróság előtt folytatódhat - állítja Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.

Bezárt az IL Ferro

Amikor az év elején az ügyfeleivel kötött szerződésben fenntartott jogával élve 30 napra felfüggesztette a kifizetéseket a magát piacvezetőként hirdető
IL Ferro autóreklámcég, már sejtették a bennfentesek, hogy "ennyi volt". Harminc nappal később az IL Ferro lényegében csődöt jelentett. Ma sem tudni, hogy a cég csődje után hányan kényszerültek visszaadni a banknak, a lízingcégnek autójukat, amelynek törlesztőrészleteit addig abból a pénzből fizették, amit az IL Ferrótól kaptak azért, hogy havonta előre meghatározott kilométert autóztak kocsijukon az IL Ferro partnerének a reklámjával.

Sokak számára az IL Ferro és a hozzá hasonló autóreklámcégek kínáltak egyedül reális esélyt az autóvásárlásra. A 180-360 ezer forint regisztrációs díjat mindenki ki tudta egyenlíteni, a lízingdíjat pedig már a reklámozásért kapott pénzből fizették volna. Azt már csak a nyáron indult pénzügyőrségi nyomozás derítette ki, hogy az IL Ferrónak nem voltak reklámbevételei, amelyekből reklámozási díjat fizethetett volna az autósoknak. Az ügyfelek autóira felragasztott hirdetéseket barterként számolták el. A kifizetéseket pedig - mint egy piramisjátékban - az új belépők regisztrációs díjaiból fizették ki.

A vámőrség 700 milliós sikkasztás és pénzmosás, valamint csalás és a számviteli rend megsértésének gyanújával nyomoz. Százmillió forintnyi értéket sikerült az ügyfelek kártalanítására biztosítani. Eddig 3000 sértettet hallgattak ki, vélhetően azonban a cég ennél több ügyfelet csapott be. A hat gyanúsítottal szemben a vámőrség várhatóan 2009 tavaszán, vádemelési javaslattal fejezi be a nyomozást.

Vége a MÁV Biztosítónak

Büntetőeljárásba fordult a MÁV Biztosító likviditásával kapcsolatban felmerült gyanú tisztázására indult felügyeleti vizsgálat a nyár közepén, s
az egyesületi formában működő társaság ügyfelei már "jóval az év végi átigazolási időszak előtt" kénytelenek voltak új biztosítót keresni maguknak - többnyire a megszűnt által kínáltnál rosszabb feltételekkel.

Milliárdos hiányt találtak ugyanis az ellenőrök a 2003 óta a legdinamikusabban fejlődő biztosító egyesületnél. Nem zárható ki, hogy még a nyomozás 2009 nyarára tervezett befejezéséig sem derül ki, hogy pontosan mekkora összeg hiányzik a kasszából. A vámőrség hat gyanúsított ellen nyomoz, s több mint kétmilliárdot biztosított az okozott károk rendezésére. 666 milliót már visszautaltak az elnök nyári letartóztatása után felügyeleti biztosok által iránytott MÁV Biztosító Egyesület számlájára.

Az egykor az Allianztól kitett Kis Bálint által 1996-ban életre hívott egyesület olcsó díjaival vetette meg a lábát a piacon, ám csak 2003-tól (az internetes alkuszok színre lépésének köszönhetően) kezdett emelkedni a csillaga. A MÁV Biztosító volt az élő bizonyíték rá, hogy lehet a nagyoknál olcsóbb, azokkal mégis azonos értékű biztosítást kínálni a piacon.

Aztán kiderült: nem lehet. Úgy legalábbis nem, mint ahogy azt a MÁV Biztosító tette. Az egyesület informatikai rendszere és szervezete egyaránt alkalmatlannak bizonyult a hirtelen jött sok új ügyfél kezelésére. Elmaradtak a fejlesztések, lelassultak a kifizetések, a végén a szervizek már el sem kezdték a "MÁV-os autók javítását", amíg az ügyfél alá nem írta, hogy készpénzben kifizeti a munkát, s a biztosítónál ő rendezi a számlát.

Kis Bálint - a felügyeleti vizsgálat és az azt követő nyomozás adatai szerint - nem akarta fejleszteni az általa gründolt, majd öt év alatt meghatározó piaci szereplővé tett egyesületet. Számos jel utal rá, hogy saját biztosítót akart, ahol már nem kell több ezer taggal egyeztetnie.

Az ügy egyik lehetséges megoldása, hogy az egyesület kasszájából elsikkasztott, majd Kis rokonai, ismerősei érdekeltségébe tartozó cégeken keresztül tisztára mosott pénzből alakult volna meg az a társaság, amely átvette volna az egyesület ügyfeleit.

Szlovák-magyar adóhatár

Az Európai Unióba érkező áruk bárhol vámkezelhetők, a termékeket terhelő adókat, díjakat és illetékeket nem szükséges a vámkezelés helyén, azzal egy időben megfizetni. A brüsszeli jogalkotók szándéka szerint a kereskedelem könynyítésére alkotott szabály milliárdos profithoz juttatta - több más mellett - azt a szervezetet, amely az uniós vám- és kontingensszabályokat kijátszva, két és fél év alatt több mint ötmilliárd forint értékű távol-keleti árut importált, majd hozott forgalomba adózatlanul Magyarországon. A vámnyomozók 14 személy ellen indítottak eljárást, köztük több volt pénzügyőr ellen.

Az egykori futballbíró,
S. Szabolcs nevével fémjelzett szervezet papíron Szlovákiában vámoltatta el az árut azzal, hogy az adókat Magyarországon fizetik meg. A döntően kínai ruhákkal, cipőkkel megrakott kamionoknak azonban Szlovákia és Magyarország között nyomuk veszett. Az árukat a szervezet hamis iratokkal bolhapiacokon és legális kiskereskedéseknek értékesítette.

Ez a módszer még ma is virágzik. Annak ellenére, hogy a szlovák és a magyar vámőrség folyamatosan egyezteti a gyanús vámkezelésekkel kapcsolatos információit, és adóbiztosítékot fizettetnek a kereskedőkkel, hogy azok a célországban valóban megfizessék a közterheket.

Háromezer sértett, hat gyanúsított
Háromezer sértett, hat gyanúsított
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.