8 óra 13 perc: Ámokfutó Mikulás lőtt agyon három embert Kaliforniában (Hirszerzo.hu).

8 óra 31 perc: Ámokfutó Mikulás lőtt agyon hat embert Kaliforniában (ugyanott).

8 óra 43 perc: A télapó tüzelni kezdett - négy halott (Azta.hu).

8 óra 59 perc: Karácsonyi tragédia - nyolc rokonát végezte ki az ámokfutó Mikulás (Hirado.hu).

Azért maradt bennem egy kis bizonytalanság. Most a Télapó volt vagy a Mikulás? És hol volt közben a Jézuska? A tanúk sajnos sokszor összevissza beszélnek.

Én sejtettem előre egyébként, hogy az Öreg egyszer be fog kattanni. Nem lehet ezt a karácsonyozást idegekkel bírni. Meg gyomorral se. Én nem tudom, mennyi cupákkal csinálják a töltött káposztát Kaliforniában. De ha csak feleannyival, mint nálunk, akkor örülhet a rokonság odaát, hogy ennyivel megúszta.

Még nem tanultuk az iskolában a tatárjárást, de el tudom képzelni. Valami olyasmi lehetett, mint a karácsonyi rokonjárás, csak kevesebb halászlével és füstölt csülökkel. (És persze sokkal több tatármártással.) És akkor még nem ismerték a magyarok tömegpusztító fegyverét, a bejglit sem.

A legrosszabbról még nem is beszéltem: "Na, milyen lesz a félévi bizonyítványod, Lacika?"

Hát ettől én is tudnék egy ámokot futni! Miért van az, ha valaki rokon, akkor azt pont az én bizonyítványom érdekli? Pont karácsonykor? És hogy pont milyen lesz? Pecsétes! Elsőben ugyanis leettem székelykáposztával. Nem jön ki belőle.

Azt csak nektek mondom, a rokonoknak semmi közük hozzá: nemcsak kívül pecsétes a bizonyítványom, hanem belül is. De arról nem én tehetek. Elkérte az igazgató néni, és nála lett pecsétes. Az eredendő bűnnel összefüggésileg.

Azzal kezdődött az egész, hogy valaki megette a Dudás almáját. Ebből lett az ember tragédiája. A Dudásról csak annyit, hogy nálunk az osztályban ő a celeb. Elterjesztette ugyanis, hogy az apja az elhárításnál dolgozik. Ezért lett belőle kémkölyök kettő. A szünetekben mindig mesélte, hogy az örege néha alámerül, és ne tudjátok meg, mennyi szennyet lát odalent. Később persze kiderült, hogy a Dudás nem bontotta ki az igazságnak minden szeletét. Az apja tényleg az elhárításban dolgozik, csak a Csatornázási Műveknél. Az üzemzavar-elhárításban.

Szóval, az a lényeg, hogy valaki megette a Dudás almáját, és Éva, a padtársam rám terelte a gyanút. (Az egy kis kígyó egyébként!) Ebből aztán lett némi összetűzés verekedésileg. Néhány bútor összetört az osztályban. Az eseményekről jegyző- és intőkönyv készült, amiben az én sorsom lett megpecsételve igazgatónőileg. Innen tudom a tízparancsolatot: ne törj, ne zúzz! Felebarátod feleségét fel ne... Bocs, a feles törvényeket még nem tanultuk.

Csak nektek még azt is elárulom, hogy tornából is lesznek problémák a bizonyítványban. Testnevelőtanárunk, a Vili bácsi, a pokol tornásza. Komolyan mondom nektek! Nem tudom, ugortatok-e már svédszekrényt. Nekifutás, páros lábbal dobbantás, nagy terpesz, jaj a tököm! Ezért van az, hogy a svédasztalt sokkal jobban szeretem a svédszekrénynél.

Ebben az egész karácsonyi iskolaszünetben egy dolgot élveztem igazán: amikor vendégségben voltam néhány napig az ürömi nagypapánál. Segítettem neki kihordani a krumplit. Jártunk házról házra. Becsöngettünk a kaputelefonon:

- Jó napot, Kovács Jánost keressük!

- Én vagyok. Mit tetszik?

- Meghoztuk a krumplit.

- Milyen krumplit? Én
nem rendeltem semmiféle krumplit.

- Az a helyzet Kovács úr, hogy a polgármesteri hivatal minden kedves hatvan év feletti polgártársunknak egy zsák krumplival és egy zsák vöröshagymával szeretne kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánni.

- Nagyszerű! Nyitom a kaput. Tegyék csak le a zsákokat az úszómedence mellé!

- Nem jó. Nem férünk el a Porschétól.

- Akkor tegyék le a kapuban! Majd kiküldöm a zsákokért a kertészt meg az inast.

Ennyi örömünk volt
Ürömben.