Istenről, múltról és jelenről

Isten ember iránti hűségét és irgalmát ünnepli a kereszténység karácsony éjszakáján - mondta Erdő Péter bíboros, prímás szerdán a karácsonyi éjféli misén a Szent István-bazilikában.

A bíboros hangsúlyozta: a rohanó mindennapok után észre kell venni "az irgalmas Isten hűségét az életünket kényelmesebbé tevő, de Földünk erőforrásait sokszor könnyelműen kihasználó és elpazarló civilizációnk fölött". Isten nem azért alkotta az emberiséget, hogy "értelmetlen nyomorúságba taszítsa, hanem szóba állt velünk, és a földi életünkön túl is örök barátságába, szeretetébe hívott". Beszédében elhangzott: a karácsony arra is felhívja az emberek figyelmét: "mozgósítsák testük és lelkük minden erejét, hogy segítsék azokat, akik körülöttük élnek".

"Az Ige testté lett (...), az Istennek arca lett" karácsonykor, de nekünk "van-e még csókolni való arcunk" 2008 karácsonyán - ezt kérdezte karácsonyi istentiszteletén Bölcskei Gusztáv csütörtökön, a debreceni Nagytemplomban. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke János evangéliumáról beszélt, mondván: hiányoznak belőle a hagyományos karácsonyi szereplők, a királyok, a pásztorok vagy Szent József, de benne van az Ige, hiszen az első karácsonykor "az Ige testté lett". Szavai szerint ez azért áll így az evangéliumban, mert "Isten talán gondolt arra, hogy jöhet idő, amikor a karácsony szereplői zavarosan keverednek össze" korunk teremtményeivel, akik el akarják hitetni velünk, hogy attól lesz szép az ünnep, ha "minél többet vásárolunk". János evangélista ezzel szemben a csendes visszavonulást, az ünnep zajoktól mentes meghittségét és tisztaságát hirdeti - mondta. "Arca lett az Istennek - mondta János -, hát mi el ne veszítsük ezt az arcot" - figyelmeztetett. Bölcskei beszélt az "arctalan emberekről" is, akik a "maguk hatalmának megtartása érdekében orruknál és hasuknál fogva vezetnek másokat". Szerinte az "arctalan emberek" és a tömegízlés miatt "bomlik, foszlik szét az, amit a teremtett világ arcának nevezünk".

- Egyesek sokszor elfelejtik, miért adatott nekik hatalom - fogalmazott, majd utalt arra, hogy a hazai segélyszervezetek az idén kevesebb adományt kapnak. Ennek az az oka, hogy az adakozókat megadóztatják, amire "az illetékesek arcátlanul azt hazudták, hogy ez így van mindenhol az Európai Unióban" - mondta.

- Jézus új Ádámként megmutatta azt az utat, amellyel felülkerekedhetünk mindennapi életünk válságain - ezt már Ittzés János, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke mondta Győrött. Szerinte érthető módon manapság a legtöbbet mondott és hallott szó a válság. Az embereket nagyban foglalkoztatja, mi lesz felvett hiteleikkel, egyre kevesebbet érő fizetésükkel, a munkahelyeikkel. Ittzés János szerint elképzelhető, hogy hamarosan világosság gyúl valakinek a fejében, talán éppen itt, a Kárpát-medencében, és megoldást talál arra, mit kell tenni. - De ez csak tüneti kezelés lehet - folytatta. Hiszen történelmi példákból tudjuk, nincs végleges megoldás, és nem tudhatjuk, mikor jön, csak azt, hogy eljön a következő válság, akár a teljes öszszeomlás. A püspök szerint a gazdasági, pénzügyi és morális válság Ádám bűnében, az eredendő bűnben gyökeredzik. Ittzés János felhívta a hívek figyelmét: Isten nélkül nincs megoldás a problémára.

Éjféli mise a Szent István-bazilikában
Éjféli mise a Szent István-bazilikában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.