Több mint három óra a képernyő előtt

A szülői felelősséget hangsúlyozza a gyermekek médiafogyasztása kapcsán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ma kezdődő kampánya. A televíziós szpotok azt üzenik a felnőtt-társadalomnak: ne hagyják, hogy a televízió nevelje a gyermeket. Márpedig egy fölmérés szerint igencsak neveli.

Mától öt héten át láthatják a hazai tévénézők azt a három televíziós szpotot, amelyet a román médiahatóság adott át az ORTT-nek. A magyarra szinkronizált, erős képi üzeneteket hordozó kampányfilmek a szülők figyelmét kívánják ráirányítani a gyerekek ellenőrzés nélküli tévézésének veszélyeire.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A kisfilmek mindegyike egy-egy potenciális veszélyforrást emel ki a tévés tartalmak közül: bemutatja, hogyan hat a médiában közvetített félelem az egyedül tévéző gyermek lelkére. A további két kisfilm pedig arra ad példát, amikor a szexuális és az erőszakos tartalmak rendellenesen épülnek be a kiskorú személyiségébe.

- Ne a televízió nevelje fel a gyereket! - hangzik a szpotok végén a szülőknek, tanároknak és nevelőknek címzett felszólítás. A filmetüdök készítői szerint ugyanis a felnőttek felelőssége, hogy milyen tartalmakhoz engedik hozzáférni gyermekeiket, illetve, hogy miként segítik őket a látottak értelmezésében, feldolgozásában.

A szpotokat - amelyek uniós pénzből készültek - délkeleti szomszédunknál csaknem kétezer alkalommal sugározták, a felnőtt lakosság hatvan százalékához jutottak el, igaz, ott multimédiás kampányt folytattak (nem csak a televíziók kapcsolódtak be - a szerk.), amelyhez köztéri kampány is társult.

- Itthon az összes nagy csatorna elfogadta a felkérésünket, és vetíti a filmeket a kampány ideje alatt; a kiskorúak védelme érdekében este kilenc óra utáni időpontban - ezt már Berényi Diána, az ORTT szóvivője mondta lapunknak. A kezdeményezéshez csatlakozott egyebek között az RTL Klub, a TV 2, a három közszolgálati csatorna, a hírtelevíziók; a helyi televíziók országos egyesületének több mint kétszáz tagja és a hálózatos televíziók szövetsége is átadja tagjainak sugárzásra a filmeket. Majtényi László, az ORTT elnöke fontosnak tartotta megjegyezni: a román médiahatósággal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően kaptuk meg a filmeket.

S hogy itthon mekkora szükség volna a társadalom felrázására, azt több felmérés is bizonyítja. Az ORTT és az AGB Nielsen adatai szerint a 18 év alatti fiatalok átlagosan napi három órát töltenek a képernyők előtt. A 14 évnél fiatalabb gyereket nevelő felnőttek is napi átlag négy órát tévéznek. Talán meglepő, de a 4-17 év közöttiek "versenyében" a 12 évnél fiatalabbak a "nyerők", idősebb társaiknál mintegy húsz perccel tovább bámulják a képernyőt.

S íme, néhány kedvenc műsor és csatorna: novemberben a 4-17 évesek körében tarolt a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow; a korosztály ötöde látta a műsor november 3-i adását, a csoport éppen tévét néző tagjainak 48 százaléka kísérte azt figyelemmel. Hasonlóan népszerű volt a Fókusz, a Cobra 11 című sorozat vagy a Szombat esti láz adása. A novemberi toplistára a célcsoportnak készült alkotások egyike sem került fel.

És hogy kik segítenek értelmezni a látottakat? Este hat óráig jobbára senki, mert a 12 évnél fiatalabbak addig inkább egyedül ülnek a képernyők előtt; este pedig 14 százalékuk nézi felnőtt nélkül az adásokat. Az ORTT által megrendelt Szonda Ipsos-felmérés, a kid.comm 2008 még riasztóbb adatokat mutat. E szerint a 8-14 éves korosztály tíz tagjából négynek van saját televíziója; hárman - bevallásuk szerint - korlátozás nélkül használhatják is azt. A gyermekek nyolcvan százaléka többé-kevésbé igaznak érzi magára azt az állítást, hogy gyakran tévézik egyedül, és azt néz a tévében, amit akar - csak húsz százalék mondott határozott nemet a felvetésre. Ugyan a szülők háromnegyede mondja, hogy van valamiféle korlátozás, de a gyermekek ezt kevéssé igazolták vissza. A korosztály 42 százaléka azt is állítja magáról, hogy teljesen szabadon böngészheti az internetet, csaknem a fele pedig "minden fontos információt" megtalál a világhálón. Az internettől függőség ugyanakkor még "csak" harminc százalékuknál mutatkozik.

A szülők álma

A tortagyilkos

Kislány a rúdnál

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.