Vakondokok vesszőfutása

Hallgatnak a hatóságok a szeptemberben néhány nap alatt országos botránnyá dagadt megfigyelési ügyben. A rendőrség az UD Vagyonvédelmi Zrt.-től lefoglalt szervereken tárolt információk feldolgozására vár. Közben szinte minden hatóság keresi a soraiba beépült UD Zrt.-ügynököket, a rendőrség eddig két "vakondokot" azonosított.

Három hónappal a pillanatok alatt országos politikai botránnyá dagadt rendőrségi nyomozás megindítása után még mindig sűrű homály fedi, hogyan, milyen céllal, kinek a megbízásából "támadta meg" (ha megtámadta egyáltalán) a kormányzati gerinchálózatot és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szerverét a volt titkosszolgálati vezetők által 20 millió forintos alaptőkével alapított UD Vagyonvédelmi Zrt. Mikor, hogyan és miért telepített kémprogramot (már ha telepített) a cég szerverére, s ha igen, kik és milyen információkhoz jutottak a kémszoftver lelepleződéséig.

Főhadiszállás
Főhadiszállás

Mint a botrány kirobbanása után arról beszámoltunk: az NBH államtitoksértés, magántitok jogosulatlan megismerése, lőfegyverrel visszaélés, valamint számítástechnikai rendszerek elleni bűncselekmény gyanújával tett feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szeptemberben házkutatást tartott az UD Zrt. központjában, telephelyein, illetve vezetői otthonában. Hat helyszínen számos, együttesen sok gigabyte-nyi adatot tároló szervert és számítógépet foglaltak le. Az ügynek annak ellenére sincsenek gyanúsítottjai még ma sem, hogy az NBH név szerint jelentette fel az UD Zrt. két tulajdonosát és további két vezető munkatársát.

Miután már a házkutatás közben kiderült, hogy az UD Zrt. vezetőinél talált fegyverek hatástalanított eszközök, a rendőrség szokatlan óvatossággal kezelte az ügyet. A házkutatások után, a hasonló ügyekben követett gyakorlattal szemben, egyetlen gyanúsítottat sem hallgattak ki, és senkit sem vettek őrizetbe. Az UD Zrt.-től lefoglalt számítógépeket és szervereket átadták az igazságügyi szakértőknek, akik - ahogy ez már a nyomozás kezdetén sejthető volt - hónapokig vizsgálják majd azok adattartalmát. Márpedig a rendőrség addig láthatóan egy lépést sem tesz, amíg a szakértők el nem készítették a szakvéleményüket arról, hogy a szervereken tároltak-e állam- vagy szolgálati titoknak minősülő adatokat, s hogy tárolnak-e rajtuk "ezres nagyságrendben" mobiltelefon-híváslistákat és más személyes adatokat, magántitkokat. Ezek igazolnák a gyanút, miszerint az UD Zrt. afféle magán-titkosszolgálatként tömegesen figyelt meg cégeket, magán- és közéleti szereplőket.

A házkutatásokon lefoglalt iratok között több olyan dokumentumra bukkantak, mely kizárólag a rendőrség, az APEH és a vámőrség által kezelt adatbázisokból származhat. Néhány héttel az UD Zrt. iratainak lefoglalása után az ORFK feljelentette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és az NNI egy-egy munkatársát az ügyészségen: az UD-től lefoglalt hatósági iratokat ugyanis az ő kódjaikkal szerezték meg a nyilvántartásból.

Az APEH és a vámőrség - bár a titkosszolgálatok illetékesei állítják, hogy az ő soraikban is vannak az UD Zrt.-nek dolgozó vakondokok - eddigi nyilatkozataikban határozottan tagadták, hogy tőlük adó- vagy vámtitkok kerültek volna illetéktelen kezekbe. A két rendőrségi vakond lelepleződése után azonban ez is nehezebben hihető. Információink szerint a nyilvános tagadás ellenére szinte valamennyi állami intézményben keresik a nyílt és titkos UD-s kapcsolatokat. Az igazságügyi és rendészeti miniszter azonnali szerződésbontásra szólította fel a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolát, miután nyilvánosságra került, hogy az intézmény őrzését az UD Zrt. látja el.

Hallgatnak a mobiltelefon- és internetszolgáltatók is, noha NBH-s források szerint az UD-nél nagy számban megtalálhatók szinte valamennyi szolgáltató ügyfeleinek mobilhíváslistái. Olyan listákról van szó - állítják forrásaink -, amelyek csak a szolgáltatóktól szerezhetők meg, ám kiadásuk harmadik fél részére jogsértő, kivéve persze a bírói engedéllyel rendelkező állami hatóságokat.

Független szakértők eddig nem erősítették meg, hogy az UD Zrt. szerverein talált adatok közt lennének olyan információk, amelyeket a cég törvénytelen módon vagy törvénytelen eszközökkel szerzett volna meg. Január első napjaiban kell elkészítenie a jelentését annak az igazságügyi haditechnikai szakértőnek, akitől arra várnak választ, hogy az UD Zrt. által adatszerzésre és más "vagyonvédelmi célra" használt

eszközök között találhatók-e katonai rendeltetésű berendezések, olyanok, amelyek polgári célú alkalmazására külön engedélyt kellett volna kérni.

Két nappal az UD Zrt.-nél tartott házkutatás után Dávid Ibolya MDF-elnök rendkívüli tájékoztatót tartott egy ellene irányuló megfigyelési ügyről. Dávid előző nap kapta meg ismeretlenektől egy telefonbeszélgetés felvételét, amely Csányi Sándor OTP-elnök és Tóth János, az UD tulajdonosa közt zajlott. E felvétel arról árulkodott, hogy az UD-t Dávid elnöki kihívójának, Almássy Kornélnak a pozícióját erősítendő, adatgyűjtésre kérték fel az MDF hivatalban lévő elnöke ellen. Az állítólagos megbízás úgy szólt, "találjanak rá valami terhelőt". Tóth erről azért számolt be Csányinak, mert az UD látta el Csányi cégei többségének az informatikai és az "élő erős" védelmét. (Az UD Zrt.-től lefoglalt szerverek egy része is valamelyik Csányi-cégé volt.) Később az UD Zrt. cáfolta, hogy "dolgozott volna Dávid Ibolyára", Csányi pedig azt utasította vissza, hogy bármilyen formában beavatkozott volna az MDF belharcába. Az MDF-et érintő lehallgatott telefonbeszélgetések egy részét később a titokminiszter átadta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak. A legtöbb felvétel hamarosan fölkerült a YouTube videomegosztóra is, ezek szerint Demeter Ervin és Kövér László volt fideszes titokminiszterek többször is beszéltek Horváth Józseffel, az UD Zrt. vezetőjével, akit még Kövér minisztersége idején neveztek ki az NBH műveleti főigazgató-helyettesévé. Egyik beszélgetésük alkalmával Demeter arról érdeklődött Horváthnál, megtudható-e, kikkel találkozgat és mikor járt Moszkvában Laborcz Sándor, az NBH jelenlegi főigazgatója. Bár beszélgetéseik - különösen a Kövér és Tóth közt zajlottak - a Laborcz "kvázi megfigyelésére" vonatkozó kérés kivételével - jogilag nem kifogásolhatók, kormányzati források mégis felvetették: milyen kapcsolatban áll a Fidesz a "törvényes lehetőségein túlterjeszkedett" UD Zrt.-vel.

Több kormánypárti és ellenzéki politikus is feljelentette az ellenoldali "érintetteket" az ügyben. Az ügyészség egyesítette a különböző helyen és időben tett feljelentéseket. Gyanúsítottként egyelőre senkit nem hallgattak ki.

A parlament az év végén - szabad demokrata javaslatra - 369 szavazattal (az MDF egyöntetűen nemmel voksolt) döntött egy 12 tagú vizsgálóbizottság felállításáról, amely a folyamatban lévő nyomozással nem foglalkozhat, csak azt vizsgálhatja, mekkora hálózatot működtetett az UD Zrt., és milyen eredményességgel épült be a hatóságokba, legfőképpen az NBH-ba. A döntés szépséghibája, hogy a rendőrségi nyomozás is részben ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Amit nem tudunk

Három hónappal a címlapokat hetekig uraló botrány kirobbanása után még mindig nem tudjuk, hogy:

- Ki hallgatta le Csányi Sándor és Tóth János telefonbeszélgetését?

- Ki juttatta el a felvételt Dávid Ibolyához? Ki a felelős azért, hogy ez megtörténhetett?

- Valóban törvénysértő volt-e Demeter Ervin azon lépése, hogy a volt titkosszolgálati vezetők magáncégétől információkat kért Laborcz Sándor NBH-főigazgatóról?

- Ki, mikor, hol, hogyan, miért és kinek a megbízásából helyezett kémprogramot az NBH számítógépébe?

- Hány vakond rejtőzködik a különböző hatóságoknál? És vajon csak az UD Zrt. számára szereznek meg és továbbítanak titkos rendőrségi anyagokat, adó- és vámtitkokat? Csak az UD Zrt.-nek lehettek (lehetnek) vakondjai?

- Gyakorta megtörténik-e, hogy parlamenti pártok magán-titkosszolgálatok útján gyűjtenek/kérnek információkat egymásról, a számukra valamiért fontos személyekről, cégekről?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.