Tárcatakarékosság: ötletelés és jutalom

Becslések szerint úgy 265-496 milliárd forintot lehetne megtakarítani azzal, ha a kormányzati munka hatékonysága növekedne. Egy erre vonatkozó tervet nemrégiben tett a Miniszterelnöki Hivatal asztalára a KPMG nevű tanácsadó cég, amely multinacionális cégek, illetve kormányzati szervek számára végez kutatómunkát.

A magyar minisztériumokat az egész világot megrázó pénzügyi válság sem zökkenti ki a megszokott kerékvágásból. Bár az elfogadásra váró, többször is átdolgozott költségvetési törvény szerint milliárdokkal kevesebbet költhetnek jövőre, takarékossági terv egyetlen - lapunk által megkérdezett - tárcánál sem készült. Még a közszolgák tüntetése sem bizonyult kellő motivációnak a kabát újragombolására.

A minisztériumok egyébként sem túl közlékenyek a témában. Többségük válaszra sem méltatta a megszorításokat firtató érdeklődésünket, a többiek tájékoztatása pedig jobbára kimerült néhány szikár mondatban. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium csupán annyit közölt, hogy jövőre 286 millió forinttal kevesebből gazdálkodhatnak, ami az idei költségek 6,8 százalékos lefaragását jelenti.

Az idei nyolcvanmillió forintos megtakarítást dolgozói között szétosztó Oktatási és Kulturális Minisztérium válaszában külön hangsúlyozta, hogy hozzájuk tartozik az egyik legnagyobb közfeladatcsomag - az oktatástól a kulturális szakdiplomáciáig -, 2009-ben mégis 250 millióval kevesebbet költhet. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pedig azért nem készített még új tervet, mert már több éve megalkotta takarékossági programját. Az évekkel ezelőtt esedékessé vált racionalizálási intézkedések, létszámleépítések, illetve a költséghatékony közigazgatás melletti állásfoglalás késztette őket erre.

A megtakarításokat célzó terv elsősorban a beszerzésekkel, a gépkocsikkal és a telefonhasználattal kapcsolatos intézkedéseket vette sorra. Az elmúlt évben a minisztériumok ellátásával, üzemeltetésével kapcsolatos feladatok a Központi Szolgáltatási Főigazgatósághoz kerültek. A következő lépés a személyi juttatások újragondolása, illetve a költségkímélő működést segítő intézkedések.

Így például a külső megbízási szerződések rendszeres felülvizsgálat alá esnek, a külföldi kiküldetések száma kizárólag a legfontosabb szakmai feladatokra korlátozódik, és ezekben az esetekben is minimalizálni kell a költségeket, a közlöny használatát pedig a CD-jogtár váltja fel. A takarékossági tervet a korábbi intézkedések hatását elemezve évről évre aktualizálják. Az előirányzatok alakulásáról havi jelentés készül.

Mindez csak porszem a szélben. Jelentős kiadáscsökkentés csak a közfeladatok ellátásának reformjával érhető el. Jelenleg a közfeladatok ellátása és a költségvetés számai között nincs egyértelmű, világos és átlátható kapcsolódás. A minisztériumok a közfeladatok többségéről nem tudják megmondani, pontosan mennyit is emészt fel az állami költségvetésből - állítja Várnai Éva, a KPMG hatékony kormányzati módszertannal foglalkozó csapatának vezetője.

A KPMG vezette - az IFUA és a Telkes Tanácsadó részvételével megalakult - konzorcium 2007 elején nyerte el a minisztériumok hatáskörére, illetve a közfeladatok meghatározására szóló kutatási megbízatást. Egy év alatt összeállították a szigorúan állami hatáskörbe tartozó közfeladatok kataszterét. Kutatásuk szerint az állam szűken vett felelőssége összesen 2700 feladat ellátására terjed ki, ám ezeket nem törvényszerűen kell közalkalmazottaknak ellátniuk.

A kutatásban ugyanakkor azt is vizsgálták, hogy az adott feladat ellátása jelenleg milyen hatékonysággal folyik, milyen forrásból finanszírozzák, illetve bevonható-e külső partner. Csakhogy ezekre a kérdésekre nagyon nehéz választ adni abban az esetben, ha a költségvetést nem feladatokra, hanem intézményekre tervezik. Márpedig most ez a gyakorlat.

A KPMG zárójelentésében összesen 450 javaslatot tett a kormányzati hatékonyság növelésére. Ezek közül 126-ot tartalmazott a tavaly megjelent, a közfeladatok felülvizsgálatáról rendelkező kormányhatározat. Ebben szerepel többek között a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak felülvizsgálata, a közúti és vasúti járműszállítás párhuzamosságainak megszüntetése, az, hogy gyorsítani kell a honvédelmi ingatlanvagyon értékesítését, csökkenteni a védett személyek számát, felmérni a házi őrizet szélesebb körű alkalmazásának módját, a nem állami rendezvények rendőrségi biztosításának szükségszerűségét, illetve a helyi adók beszedésének átadását az APEH-nek.

A kormányhatározat teljesüléséről nemrégiben tette le jelentését a KPMG. Tartalmáról azonban a megrendelő Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium hozzájárulása nélkül nem adhattak felvilágosítást. A tárca viszont csak a kellő mélységű áttekintés után kíván az abban foglaltakról tájékoztatást adni.

Az Önkormányzati Minisztérium közlékenyebbnek bizonyult. Tájékoztatásuk szerint a kifogásolt párhuzamos tanácsadói szolgálatokat Kistérségi Koordinációs Hálózat néven idén tavasszal egyesítették. Vizsgálták az önkormányzati adóigazgatási feladatok APEH-hez való telepítését is, ám a jelenlegi konstrukció megváltoztatása a Pénzügyminisztérium hatásköre. A tárca egyúttal javaslatot tett a helyi önkormányzati feladatok csökkentésére, javaslatukat eljuttatták a MeH-hez.

Ha az összes kormányhatározatban foglalt javaslat teljesült, akkor is csak kisebbik része valósult meg a reformjavaslatoknak. Ráadásul a legkevesebb átszervezést és egyúttal a legkisebb megtakarítást jelentő tételek. A jelenlegi pénzügyi válság azonban kitűnő alkalom az egész csomag elővételére és a reform elindítására - magyarázza Várnai Éva.

Megérné. A javaslatok mellé ugyanis a várható megtakarítás összegét is odaírták a kutatók. A végösszeg 265-496 milliárd forint.

Anyagi és élő erő a Hollán Ernő utcai demonstráción, 2008. április 11-én
Anyagi és élő erő a Hollán Ernő utcai demonstráción, 2008. április 11-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.