Vas(utas)logika
Az utasforgalom deficitje mostanában évente 50 és 110 milliárd forint között van. Ez a pénz nagyrészt olyan tételekből jön össze, amelyek függetlenek attól, hogy ül-e ember a vonatokon (sőt, a jelenlegi finanszírozási rendszerben minden utas és minden megtett kilométer ráfizetés). A napi ügyfélkör többségét adó ingázók jellemzően előre váltott bérlettel utaznak - vagyis a tényleges bevételkiesés szerény. Megtakarításra viszont bőven van lehetőség, hiszen az álló vonatok nem fogyasztanak üzemanyagot, a sztrájkolók pedig nem kapnak bért. Aki mindezt végigszámolja, könnyen arra a felismerésre juthat: a MÁV valójában spórolt a sztrájkkal. Veszteség "csupán" a harmadik felet, az utasokat érte.
Ennek a sztrájknak nem az volt az üzenete, hogy az állam adjon végre valódi esélyt a vasútnak és a naponta vonatozni kényszerülő félmillió magyar állampolgárnak. Ezt ugyanis furcsa módon senki nem követelte - még a sztrájkolók mögé gondolkodás nélkül odaállt ellenzék sem. Ráadásul a munkabeszüntetés a vonatozókon kívül szinte mindenkinek jól jött. A kormány megúszott egy botrányt: ha nincs a sztrájk, az első napon, azaz múlt hétfőn az egész ország azon háborgott volna, hogy a szaktárca és a vasút vezetése szétrombolta a menetrendet. Mire a sztrájk elült, ezt talán el is felejtette a közvélemény. Az ellenzék pedig megint alkalomhoz jutott, hogy a kormányzat tehetetlenségét bizonygassa.
A megreformált államvasútnál közben teljes a fejetlenség. Az üzletágakat korábban az átláthatóság és a takarékosság jegyében választották szét. Ehhez képest most a MÁV-os forgalmista nem adhat ki jegyet, mert az a MÁV Start dolga, emiatt sok egyszemélyes állomáson második embert is fel kell venni. Sőt néha egy harmadikat is, mert a teherforgalommal egyikük sem foglalkozhat, az a MÁV Cargóra tartozik. Újabban a MÁV Start vonatonként 500 forint "indítási díjat" követel a MÁV-tól, mondván: a személyzet nélküli megállóhelyeken a kalauzok voltaképpen a MÁV feladatait is ellátják.
A sztrájkoló államvasutasok hozzáállása voltaképpen érthető: félnek a piacgazdasági jövőtől, siratják az év elején beígért, de elmaradt béremelést, és jól jönne a fa alá a szétosztott privatizációs bevétel is. A csata hevében azonban elfelejtették, hogy ezt a meccset most nem a vasúttársasággal játsszák, hanem a talán még náluk is kiszolgáltatottabb, vonat- és információhiánnyal egyaránt sújtott utasokkal. Most sem a gazdaság, hanem a politika logikája érvényesült - amivel a vasúton közlekedők (és a vasutasok is) évtizedes tapasztalat szerint csak rosszul járhatnak.