Az apád lehetnék, és lehet, hogy az is vagyok!
- A munkalehetőség nem feltétlenül függ össze a korral - mondja Békés Itala színművész, aki úgy látja, nagyon sok fiatal és középkorú sem jut elég munkához. Hogy nem találkozni annyi idős színésszel, annak az az oka, hogy miként férfiszerepből is lényegesen több akad, mint nőiből, a fiatal karakterek is többségben vannak az idősekhez képest. Ugyanakkor kevesebb olyan öregedő színész van, aki bírja a tempót, amit a színház diktál. A korszellemben jelen van az úgynevezett fiatalításra való törekvés: aki a képernyőn szerepel, a szemnek kellemes, zsenge korú legyen - ezzel még nem is volna baj, csakhogy manapság még az olyan médiaszerepekben is nagyon fiatalokat láthatunk, amelyek esetében pedig szükség lenne a sok év alatt felhalmozható tapasztalatra.
- Ez egy átmeneti állapot - állítja Békés Itala. - Előbb-utóbb mindenki rájön arra, hogy megfelelő tapasztalat híján jó munkát nem lehet végezni, a maximalista kollégákra feltétlenül szükség van mindenhol.
Úgy véli, ez esetben nem is elsősorban életkori sajátosságokról van szó: a megalapozott szakmai tudással felvérteződött kollégáknak segíteniük kell a kevésbé tapasztaltakat - de az igazán eredményes munkához a fiatalok látásmódjára, szemléletére, az ő életélményeikre is nagy szükség van. Vagyis: a generációk együttműködése eredményez igazán hasznos, minőségi munkát. Mint egy jó családban.
- Nekem, mint idősebbnek, nagyon fontos, hogy tudjam, hogyan gondolkodik egy mai fiatal - így Békés Itala. A tudását átadó jó mesterre mindenhol számítanak, a cipészműhelyben csakúgy, mint a színházban. Ma erre a mindent átható felületesség miatt nem fordítanak elég gondot.
De vajon a fiatalokat is érdekli-e, miképp gondolkodnak az öregek? Békés Itala azt mondja, sokat van fiatalok között, s ha elkezdenek beszélgetni, kíváncsian, jó szívvel hallgatják őt, az élet egyéb területein pedig éppen hogy hiányérzetük van, amiért keveset tudhatnak arról, amin a mostani idősek anno keresztülmentek. A színésznő Szókratész mondását idézi fel, amely szerint az emberek azért nem követik a jót, mert nem ismerik.
- Oscar Wilde mondja: a művészet és a népszerűség két külön fogalom. Manapság az a baj, hogy nem a művészetet népszerűsítik - így Békés Itala, aki bár idén 82 esztendős, ma is aktívan játszik, sőt könyvet ír, rádió- és tévészereplést vállal, Gondolatiskolát vezet.
Nemcsak a színházban, a tévéműsorokban, de a reklámokban is kevés idős embert látunk. A reklámspotok úgynevezett briefek alapján készülnek, vagyis a reklámozók az ügynökségek tudomására hozzák, kik tartoznak a célcsoportba. Ezek az eligazítások legtöbbször a 18 és 45 közötti korcsoport tagjait jelölik meg elsősorban, ők rendelkeznek a legnagyobb vásárlóerővel. Az 50 év feletti korosztály a legtöbb terméknél nem célcsoport. Már a reklámok hangvételének meghatározásánál sem számolnak a középkorúakkal, idősekkel. Akiknek a vásárlóereje nyilván kisebb, ugyanakkor például a legnézettebb tévéműsorok 30-as, korcsoportonként összeállított listáját böngészve az derül ki, hogy míg a kereskedelmi szempontból legfontosabb csoport, vagyis a 18 és 49 év közötti nézők közül a legnépszerűbb műsort átlagosan 900 ezren nézik, a teljes népesség körében végzett nézettségi kutatások kétmillió tévézőt említenek ugyanezen programok kapcsán. A különbséget a gyerekek és fiatalkorúak, valamint az 50 évnél idősebbek teszik ki - egymillió-kétszázezer emberről van szó.
- A médiatervezők számára is egyértelmű, hogy az idősek körében a tévéfogyasztás felülreprezentált, azaz sokkal több nyugdíjaskorú tévéző van, mint ahány fiatal - mondja Füleki Bettina reklámszakember, a Budapest Adschool Kreatív Reklámiskola vezetője. Pláne, hogy a legfiatalabb korosztály tagjai főleg az internetről tájékozódnak, a reklámokkal is ott találkoznak legtöbbször. Ugyanakkor a reklámokat megrendelők, a vásárlóerő említett hiánya miatt kevésbé gondolják, hogy mondjuk egy árát tekintve középkategóriás terméket el lehet adni az idősebbeknek.
A reklámszakember úgy véli: még most is a régi, meghaladott sztereotípiák működnek, pedig egy ötvenéves sokkal aktívabban él ma, mint 20 évvel ezelőtt. Hogy szimpla érzéki csalódásról, vagy oda nem figyelésről van-e szó, talány. Mindenesetre az időseknek tulajdonított attitűdöket az idő felülírta: nem igaz például, hogy nem érdeklődnek a technikai újítások iránt. Füleki Bettina szerint a média lassan reagál a valóságra. - Az egykori hippinemzedék, vagy a "nagy generáció" tagjait nem lehet leírni - mondja.
A tapasztalatok szerint a tőlünk nyugatra lévő országok média- és reklámszakembereiben már tudatosult, hogy nem érdemes negligálni az 50 év felettieket - a polgár nem szűnik meg fogyasztani e kor felett sem, sőt mivel a "gyerekek már kirepültek", talán egyre nagyobb forrásokat tud saját boldogulására fordítani, több pénzt költhet üdülésre, szabadidős tevékenységekre, tartós fogyasztási cikkekre. Vagyis: ugyan másféle termékeket, de az idősebbek körében is megéri reklámozni.
- Nyugaton sokkal nagyobb hagyománya van az öngondoskodásnak, lényegesen magasabbak a nyugdíjak, nagyobb a vásárlóerő, mint nálunk - véli Füleki Bettina. Másrészt pedig eleve nagyobb a piac, ilyenformán nagyobb a megszólítandó vásárlóréteg is. Ez hatással van a reklámok vagányságára is. Sok idős emberből nagyobb eséllyel kerül ki több olyan, aki vevő a médiagegekre, a vagányabb hangvételű műsorokra, reklámokra. Ez a réteg nálunk is létezik, csak rendkívül szűk. Tőlünk nyugatra, illetve egyáltalán: a nagyobb népességű államokban mód van arra, hogy szegmentálják a reklámokat, műsorokat, tehát, hogy kizárólag az időseket célozzák meg.
- Nemrég láttam egy nagyon érdekes amerikai hirdetést, a Harley-Davidson cég egyik reklámja direkt a hatvan felettieket szólítja meg, az egykori beatnemzedék tagjait, s a reklám utal is erre. Egy idős férfi ül a motoron, aki azt mondja: "Azt gondolod, hogy az apád lehetnék - és lehet, hogy az is vagyok!"
Kérdés: egy ilyen utalás a hippik szexuális szabadosságára vajon nem csapná-e ki itthon a biztosítékot? A reklámszakember szerint ez szemléletbeli kérdés. Hasonló reklámok akár nálunk is befogadhatók volnának - a célcsoportjuk viszont elég szűk lenne, ezért talán a reklámtervezők sem olyan merészek, mint a tengerentúlon. Hogy a mai magyar reklámokban az idősek szinte csak a műfogsorrögzítő és az életjáradék reklámokban jelennek meg, valamiféle közösségi értékválságról szól. Füleki Bettina úgy véli: amilyen a társadalom, olyan a reklámja, olyan a médiája.
