Hanukaünnep és gárdatüntetés

Zsidó szervezetek a Hősök terén rendeznek hanukaünnepséget vasárnap délután, a Magyar Gárda nem messze, ugyanekkor tart demonstrációt.

A hanuka (pontatlan, de közkeletű kifejezéssel élve: "zsidó karácsony") a vallásos zsidóság egyik legnagyobb ünnepe. Ebből az alkalomból zsidó szervezetek a Hősök terére meghirdették a "legtöbb egy időben égő hanukai fáklya" rekordját. Az eseményre több száz résztvevőt várnak. Aligha véletlen, hogy a Magyar Gárda mozgalom éppen akkor, és éppen a közelben rendez "adventi seregszemlét", vagy - ahogyan a meghívóban olvasható - demonstrációt a "régi-új országhódítókkal szemben". (A szélsőjobb, nevezetesen a Budaházy-Toroczkai duó korábban már felhívásban tiltakozott a "vérlázító provokációnak" minősített hanukarendezvény ellen.) A gárdatüntetésen a program szerint többek között ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is felszólal. A BRFK kommunikációs osztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy - mivel nem merült fel tiltásra okot adó körülmény - a rendőrség mind a két rendezvény megtartását "tudomásul vette".

A Magyar Gárda demonstrációja a volt Regnum Marianum-templom mögötti füves területen lesz, amit kordonnal vesznek körül. A két helyszín a rendőrség álláspontja szerint kellő távolságra van egymástól, az eseményeket "megfelelő erőkkel" biztosítják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.