Szeretetből font koszorú
Az épületet szinte ingyen hozták rendbe a környék önkéntesei és ismerősei. Most tizenöt középsúlyos értelmi fogyatékos fiatal tölti itt hétköznapjai nagy részét.
- Elfoglaltak vagyunk. Hétfőn kézműveskedünk: papírt merítünk, gyöngyöt fűzünk, üveget festünk, korongozunk, kedden úszunk, szerdán sétákat teszünk a környéken, csütörtökön tornázunk, pénteken főzünk - sorolja Vukovné. - A legtöbb fejtörést az ünnepek okozzák. A gondozottak közül többen is csonka családban élnek.
- Nekem nincs senkim, az öcsémmel élek - szól át vajas zsemléje felett az örökmozgó Pankotai Laci. Aztán kissé módosul a kép. Az anyuka talán él valahol, de már a gyerekek megszületése előtt ivott, később pedig verte a fiúkat. Az apjuk végül elzavarta hazulról. Laci kétéves volt ekkor, azóta se látta az anyját. Az apjukkal éltek, míg meg nem halt. Most maguk vannak. Egy bentlakásos otthon jelentené a megoldást, de a környéken egyetlen szabad hely sincs. Mi visszük orvoshoz, intézzük az ügyeket, befizetjük a csekket. Karácsonykor a helybeli családok látják őket vendégül - avat be a mindennapok küzdelmeibe Vukovné. - A fogyatékos gyereket nevelő családok többsége semmiben sem tér el tőlünk. Csak hozzájuk nem ért ki időben a mentő, szövődménnyel súlyosbodott az influenza vagy nem adta meg az elsőbbséget a busz. Bárkivel megtörténhet az, ami velük.
- Csodaszép dolgokat tudunk csinálni a semmiből és egyébként is az igazi ajándék az, amit mi készítünk - magyarázza Bogdán Mónika a vakok speciális szakiskolájában. Szőnyeget sző, akárcsak a mellette ülő F. Nagy Szilvi, akinek csendes mosolyából úgy bomlanak ki a szavak, mint a szövőrámán a minta: végtelen szép dolgokat lehet csinálni a fonalakból.
A fazekasság sokkal izgalmasabb. - A korongozás és a mázolás éppen olyanoknak való, mint én. A pörgősebbjének - vallja Szakony Kata. Oktatói buzgón bólogatnak: fáradhatatlan. Ha teheti, kirándul, tandembiciklizik. Kata különleges motívumokkal díszített tálat készít osztálytársának karácsonyra. Otthon, az Eger melletti kisfaluban nem állítanak karácsonyfát és ajándékokat sem adnak egymásnak.
- Kisebb koromban még sok mindenre vágytam, de most már annak örülök, amit kapok - mondja a szomszédos műhelyben Czene András. Előtte a megkezdett kosár. Kezét kötényébe ejtve mesél a lovakról, akiket nagyon szeret, és szívesen gondozna. Lóápoló lesz, ha felveszik a péceli iskolába. A szülei lovat tartanak, nekik segítene. De egyelőre kosárfonást tanul, ami kemény munka, de épp ez benne a jó. Egy szennyestartó elkészítése másfél hétig is eltart. Nem baj, van ideje.
Novák Sári viszont siet, várja a család. Karácsonykor a bátyjával és a szüleivel ünnepel, de meglátogatják őket a nagyszülők és a keresztszülők is. Virágkötészetet tanul. Keze alól csodás faliképek, koszorúk és asztaldíszek kerülnek ki.
- Kelendőek a műhelyeinkben készült termékek - büszkélkedik Szilágyi Vera, a Vakok Speciális Szakiskolájának igazgatóhelyettese, aki szerint nagyon fontos, hogy el is tudják adni, amit készítenek.
Zsuzsi, Laci, Kata, Móni, Szilvi, Sári és még sok száz fogyatékkal élő által készített tárgy sorakozik a West End City Center és a Nyugati pályaudvar találkozásánál december 23-ig nyitva tartó karitatív vásár pavilonjaiban. Vevőre várnak.
