"A Gyurcsány-kormánynak a válság globalitásáról érdeke beszélni. Akkor nem merül fel annak a kérdése, hogy ő maga, az eddigi politikájával mennyire tehet erről a helyzetről" - nyilatkozta lapunknak Somogyi Zoltán, a Political Capital Institute igazgatója. Az elemző hozzátette: az Orbán Viktor által vezetett Fidesznek épp az ellenkezője az érdeke: az okokat minél inkább az MSZP hibás politikájaként feltüntetni. Somogyi úgy látja, azon túl, hogy nagy baj van, igazán senki sem tudja, hogy mekkora. A kormány belpolitikai szinten a különböző csúcstalálkozók kezdeményezésével igyekszik láthatóvá tenni a rendkívüli helyzetet, másrészt így von be külső szereplőket a megszorító intézkedések elfogadtatásába. E kommunikáció legkritikusabb pontja az lesz, amikor a globális válságjelenségekről a jövő év kezdetétől át kell állni a reálgazdasági hatások hazai kezelésére. A kommunikáció leghiányzóbb pontja a kitörési pont megjelölése: néhány újabb reform lebegtetését leszámítva csak azonnali válságkezelés van, a választó nem tudja, mi van a válságon túl - így Somogyi Zoltán.

Mezei Márk, a Largitio Strategy vezetője lapunknak megjegyezte: a válság érzékelésének megvan a maga evolúciója. "Kezdetben valószerű ugyan a kép, de nem azonosulunk vele, mert másokról szól. A fenyegetés ekkor még közvetett: jön valami rossz, ami engem is elérhet. Ilyenkor a hatalmon lévőhöz húzás jelensége itthon is megfigyelhető: a mindenkori kormány az, amelynek eszköze, hatalma, pénze, jogi felhatalmazása van, hogy megvédjen a közelgő árhullámtól" - fogalmazott Mezei, hozzátéve, hogy ezt a szintet a kormány teljesítette. Bizonyította a választóknak, hogy érti, mi történik, és készül a védekezésre. A stratégiai kommunikációs ügynökség vezetője szerint az IMF-hitel kompromittálása ezért sem volt sikeres az ellenzék részéről: a közvélemény többsége inkább erényt látott a pénzkeret megszerzésében. A következő szint, amikor a válság "magyarországivá, személyessé válik". Mezei szerint e szinten a hatalmon lévők felé fordulás még erősebb lesz, de az elvárások is növekszenek. A kormány makroszintű válaszai (csomagok) ekkor már csak a kommunikáció bizonyos szegmenseiben elégségesek: a munkahelymegőrző intézkedések a kereskedelmi híradókban ekkor már nehezen tudnak "pariban" lenni az áldozatok történetével. "A versengő narratívák között az utóbbi az erősebb: József elveszíti állását a válság miatt. Ezt mindenki érti. Míg a másik, ťa munkáját el nem veszítőŤ József bemutatása már sokkal nagyobb kihívás. Nem elég jónak lennie a válságkezelő csomagnak: annak is kell látszania" - mondta Mezei Márk.

Szántó Péter, a kríziskommunikációval is foglalkozó Noguchi Communications vezetője úgy fogalmazott: nem állítható, hogy a kormánynak nincs válságkommunikációs terve, de abból mégsem látszik túl sok. Szántó Péter szerint a miniszterelnöknek a közszolgálati televízióban kellene érthetően elmondania, honnan indult a válság, miként gyűrűzött be, milyen hatásai vannak és lesznek. "Egy friss felmérés szerint több társadalmi réteg is azt gondolja, hogy egyáltalán nem fogja érinteni a válság. Ez tévedés. Mindenkit érinteni fog, a bankvezértől a közértesig. Csak mindenkit másképp" - mondta a szakember, hozzátéve: kormányzati kommunikáció legalább másfél éve "nem létezik". A szakember szerint költséges és felesleges reklámokra költ a kabinet, ezek nem érintik meg az embereket. Szántó Péter szerint "ami nem megy le a televízióban, az jószerével meg sem történt", s ezért pénzkidobás kirakodóvásárra, az ország tortájára, Új Magyarország óriásplakátokra százmilliókat költeni. A Noguchi Communications első embere szerint három dolgot kellene a kabinetnek megmutatnia: egyrészt azt, hogy baj van; másrészt azt, hogy a baj nagyobb, mint az emberek hiszik; harmadrészt pedig azt, hogy a kormány ismeri a kiutat. Ha nem is döntött még az irányról, de vannak forgatókönyvei. "Egyelőre az utóbbi látszik a legkevésbé" - véli Szántó.

A Miniszterelnöki Hivatal felmérései azt mutatják: a társadalom hetvenöt százaléka tudja, mi a válság, azt, hogy elhúzódó folyamatról van szó, és azt is, hogy érinteni fogja - állítják a kabinet szakemberei. A MeH szerint tehát megvan a válságtudatosság. A válság kirobbanásakor a miniszterelnök az MTV-ben beszélt a válság természetéről és az intézkedésekről, a nemzeti és a gazdasági csúcs összehívása is a problémára irányította a figyelmet. A kormányzati portálokon részletes és friss információk olvashatók a témában. Szintén a kabinet támogatásával valósultak meg a Nők Lapja és a Meglepetés című lapok "válságmellékletei". Ilyen kiadványok a következő hónapokban is lesznek, tematikus rendben, a célcsoportok számára releváns információkkal és csatornákon.

London: Brown szárnyalása

Meglepően viselkednek a brit szavazók. A The Times napilap által rendelt minapi közvélemény-kutatás szerint jóval inkább bíznak a Munkáspártban, hogy képes úrrá lenni a recesszión, mint a Konzervatív Pártban. Személy szerint Gordon Brown és pénzügyminisztere, Alistair Darling is jóval kedvesebb a választók szemében, mint David Cameron, az ellenzék vezére. A Munkáspárt és Gordon Brown szárnyalása a mentőcsomag kitűnő hazai és nemzetközi kommunikációjának köszönhető. Nem volt egészen véletlen Brown nyelvbotlása egy parlamenti interpelláció során, amikor azt találta mondani: "Nem elég, hogy megmentettük a világot..." - pedig csak a bankrendszerre gondolt. A blairi hagyományokat követve a mogorvaságán lassan úrrá lévő kormányfő néhány frappáns fordulattal segített "eladni" programját. Nincs Brown-beszéd a "keményen dolgozó családok érdekeinek képviselete" nélkül, mint ahogy remek fogás volt a viszonylag fiatal ellenzéki vezérre utalva azt mondani: "Most nincs itt az újoncok ideje." Az, hogy a Brown- Darling duó egyelőre jól jött ki a globális hitelválság menedzseléséből, az ellenzéknek is köszönhető, amely mindeddig nem tudta meggyőzni a közvéleményt, hogy hiteles alternatívája lenne a munkáspárti hibaelhárításra, egyáltalán: rendelkezne átfogó gazdasági programmal a következő választás előtt. (Londoni tudósítónktól)

Berlin: furcsa páros

Érdekes párost alkotott az elmúlt hónapokban Angela Merkel (CDU) kancellár és Peer Steinbrück (SPD) szövetségi pénzügyminiszter. Amikor október elején alig egy hét alatt keresztülvitték a nagykoalíciós kormány példátlan méretű banki mentőcsomagját, Merkel és Steinbrück - amikor csak tehette - közösen lépett a kamerák elé. A "megmentő" szerepéért folyó nyílt rivalizálásnak nem volt látható jele, mindkét táborban örömmel nyugtázták, milyen jól működik a korábban gyakran "tehetetlennek" nevezett nagykoalíció. A média is folyamatosan a "válságmenedzser duótól" visszhangzott. Ahogy a közvetlen bankválság helyett a CDU/CSU soraiban is sűrűn emlegetett azonnali adócsökkentés került a középpontba, Merkelt a keresztény pártok egyes politikusai megtámadták, hogy miért engedi át a pénzpolitikai kompetenciákat és kommunikációt Steinbrücknek. Nyíltan senki sem vallja be, de a konjunktúrát élénkíteni hivatott állami programok kapcsán megkezdődött a 2009. szeptemberi Bundestag-választások kampánya, a "Ki ad többet a polgároknak?" nevű versenyfutás. Amikor nemrégiben Merkel fogadta a "megroggyant" Opel vezetőit, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és az SPD kancellárjelöltje hangsúlyt fektetett rá, hogy szinte párhuzamosan tárgyaljon az autóipari szakszervezeti vezetőkkel. (Berlini tudósítónktól)