Ügyesek vagy bölcsek?
A magáról mindent lepergető teflonpolitikus fő vonása nem az országépítő bölcsesség, hanem a politikai ügyesség, amely a hatalomban tartja, vagy oda segíti, s amelyet persze a nagy politikus sem nélkülözhet, csakhogy az ő politikája nem merül ki az ügyességben. A mai magyar politikai életet domináló személyek inkább tartoznak az ügyes, mint a nagy politikusok közé, legalábbis eddig nem bizonyították ennek ellenkezőjét.
Gyurcsány Ferenc immár teljes ciklusnyi időt töltött a miniszterelnöki székben, még ha keresztfélidős rendszerben is. A 2004-2006 közötti, a reformokat bevallottan választási érdekből - ügyesen - halasztó időszak után következett a kétéves megszorítás és reformvágta. A márciusi, MSZP-s szempontból katasztrofális népszavazás után a miniszterelnök status quo politikussá vált. Ezért még a koalíciót is hajlandó volt feláldozni, amihez persze kellett az akkori SZDSZ-elnök saját pártján belüli taktikázása is. Három kiemelten kritikus ügy állt a kisebbségi MSZP-kormány előtt, Gyurcsány hatalmi értelemben mindet megoldotta. A népszavazás által fenyegetett egészségbiztosítási törvényt visszavonta, majd kormányzati hatáskörben keresztülvitt néhány szerkezeti változtatást az egészségügyi rendszeren. A költségvetés főszámai és az adótörvény azért kaphattak többséget, mert az SZDSZ és az MDF belső gondjai miatt igyekezett csökkenteni a külső rizikót, vagyis az előre hozott választás esélyét. A kis pártok emellett elértek értékelhető részeredményeket, továbbá a hitelpiaci válság berobbanása, valamint a rivális kis párt magatartása (az SZDSZ az egyik, az MDF a másik ügyben segítette ki a kormányt) érveket és mentségeket szolgáltatott az MSZP-nek nyújtott segítség indoklásához. Gyurcsány Ferenc mindennek nyomán győzelmet ünnepelt, ámbár csak annyi történt, hogy nem vált az első olyan, rendszerváltás utáni miniszterelnökké, aki parlamenti szavazásba bukik bele.
A kormányfő - a jelek szerint - azt tanulta meg a népszavazásból, hogy nem lehet a zéró társadalmi támogatással bíró reformkurzust továbbvinni. Jött előbb a "bársonyos reformok" szlogenje, majd a Megegyezés program, ami a lehetséges legnagyobb mértékű konfliktuskerülésről szólt, valamint egy nem éppen rózsás gazdasági-társadalmi helyzet stabilizálásának igényéről. A Megegyezés hatalmi értelemben előrelépés volt Gyurcsány számára, hiszen a reformrohamozást a két könnyebb év és a szociális biztonság fenntartásának ígérete váltotta fel, amit a kormánypárt örömest támogatott.
Paradox módon ennél is inkább erősítette a kormányfő pozícióját a válság. Októberben szempillantás alatt változott válságmenedzserré, majd újabb reformkurzust hirdetett. Nem a reformok szükségességének mértéke változott meg, hanem azok eladhatósága javult. Ily módon nem bátor, nagy politikusra jellemző húzással van dolgunk, hanem a helyzethez való ügyes alkalmazkodással. A kormány fejének kezdeményezőként kellett fellépnie, ez az elvárás vele, a pozíciójával szemben. Muszáj volt válságmenedzserré és reformerré (vissza)változnia. A frissen alakult Reformszövetség fellépése hitelesítheti Gyurcsány újbóli reformfordulatát, hivatkozási alapot teremthet számára az új kurzushoz. A Reformszövetség "tagságát" alkotó tudósok és vállalkozók nyilvánvalóan autonóm személyiségek, senki sem állíthatja, hogy a miniszterelnök embereiről lenne szó, egyikük még az Orbán-kormány minisztere is volt. Az azért felvet kérdéseket, hogy egy a szocialista jelzőt nevében hordozó párt miért nem köt reformszövetséget a munkavállalói szervezetekkel vagy más civilekkel. Ez tartalmi kérdés is: a 2009 elejére ígért reformok nyilván azok elképzeléseire fognak a leginkább hasonlítani, akik kidolgozni, hitelesíteni hivatottak azokat. Ha a miniszterelnök a munkaadókat választja, azzal tudatos értékválasztást fejez ki. De az is lehetséges, hogy Gyurcsány majd a "jó király" szerepét játssza a fájdalmas reformokat követelő munkaadók és a pozícióikat védő munkavállalók között, ami viszont koherenciaproblémákat okozhat.
A kormányfő újabb újrapozicionálása kedvezhet a kormánypártnak. Az MSZP idáig az "elkezdtük, de abbahagytuk" pártja volt. Most a beígért új reformokkal elérhet néhány tényleges eredményt, amenynyiben váltott partnerekkel többséget tud teremteni a T. Házban az egyes kezdeményezésekhez. A válsággal indokolt reformok átélhetőbbé tehetik a kormány politikáját az MSZP-szavazók számára. Ha a reform immár nem Őszöddel van összefüggésben, hanem a világválsággal magyarázható, akkor a szocialisták önbizalma, szavazói hajlandósága erősödhet. Más kérdés, hogy a nyugdíjakat, béreket is érintő megszorítások, a munkanélküliség növekedése hosszabb távon milyen hatással lesz a választókra. 2004 őszén, Gyurcsány színre lépésekor az MSZP a pincéből szinte egálra jött fel a Fidesszel szemben. Ez most kevéssé valószínű.
A cikázó - s a cikcakkokat egyenes vonalnak láttatni kívánó - kormányfővel szemben Orbán Viktor meglepően egyenes vonalon halad, kockázatkerülő stratégiát alkalmaz. Az ellenfele politikai túlélését eredményező válságszituációt Orbán azzal fordíthatja a maga javára, hogy kihasználja az ellenzéki pozíció egyetlen előnyét: a választók nem tőle, hanem a regnáló miniszterelnöktől várják az azonnali megoldást.
A Fidesz elnöke már jóval a népszavazás előtt igyekezett csökkenteni a voksolás tétjét. 2007 ősze óta nem ígért híveinek azonnali kormányváltást és előre hozott választást, csak azt, hogy a népszavazás lesz az "első lépés" ebbe az irányba. A népszavazás nem is söpörte el a kormányt, de jött a "második lépés": a népszavazás okozta feszültségek matt szétesett a kormánykoalíció. Ezen túlmenően azonban a Fidesz csak egyet tehetett: várt. A legnagyobb ellenzéki párt az ősz folyamán járt a legközelebb a gyorsított kormányváltáshoz, ám ez végül nem következett be. Ez nem Gyurcsány Ferenc ügyességén vagy Orbán Viktor ügyetlenségén múlt, hanem azon, hogy sem az SZDSZ, sem az MDF nem érezte elég erősnek magát az előre hozott választáshoz. Ennyiből racionálisan viselkedtek: nem ugrottak ki a tizedikről. A Fidesz ezúttal nem adott ultimátumot, nem tüntetett, tudomásul vette a történteket. Nem állt szándékában nagyhangú politikával elbizonytalanítani azokat a százezreket, akik nem a mélyről jövő MSZP-ellenesség, hanem a biztonság ígérete miatt csatlakoztak a Fidesz-táborhoz 2006 nyarán és azt követően.
Ez a háttere a Fidesz krízispolitikájának is. A párt válságkommunikációjának kialakítását saját korábbi válságkommunikációja nehezítette. Úgy tűnt, nem reagál a gazdasági helyzet nyilvánvaló változására, hiszen ugyanazt mondja, mint eddig: válság van. Ezzel szemben a válságtagadóból válságkezelővé avanzsáló kormányfő fordulata nagyon is látványos volt. A Fidesz-tábor kismértékű fogyatkozásának ez lehetett az egyik oka. A másik, hogy a Fidesz a jelenlegi helyzetben is vitázik a kormányfővel, még részmegegyezéseket sem hajlandó kötni vele. Viszont ami kockázat az MSZP-nek - a 13. havi nyugdíjak korlátozása, a bérek visszafogása, a növekvő munkanélküliség, összességében az, hogy mennyire kezelhető egyáltalán nemzetállami szinten a válság, bárki által -, az a Fidesznek esély arra, hogy hamar visszaszerezze, amit most elveszít. Ehhez arra van szüksége, hogy pár hónap múlva mindenki emlékezzen rá: nem volt parolázás a kormányfővel.
Kétségtelen, hogy az ellenzéki párt közben belekényszerült egy reformdiskurzusba, melynek jegyében Orbán kormányzati, adó-, foglalkoztatási és fejlesztési reformról beszél. Ezek azonban inkább kívánságok, semmint tervek (legyen egymillióval több munkahely tíz év múlva - hogyan?). Az is érdekes, ahogyan a válság megmutatja, mennyire eltérő elképzelések léteznek a Fidesz "egy zászlaja" alatt, ha például kiadáscsökkentésről vagy az adócsökkentés azonnaliságáról kerül szó.
Ám a reformok emlegetése csak mellékszál a Fidesz mondanivalójában. A lényeg, hogy a párt a szociális biztonság fenntartásának lehetségességét hirdeti, és - újabban - a közbiztonságot emeli fő témájává. Biztonságot ígér a biztonsághiányos társadalomnak. Ez a szavazatmaximalizálás logikája. Biztonságot hirdető politikával kísérletezett Gyurcsány Ferenc is májustól októberig, másképp, hiába. Így kormányozni a mai Magyarországon nemigen lehetett, de ennek jegyében választást nyerni nyilván könnyebb. Márpedig az ügyes politikusnak ez számít.
A szerző a Vision Consulting vezető elemzője
