Utcaprogram és hídépítés Győrött

Csaknem kétmilliárd forintot fordít jövőre utcák felújítására a győri önkormányzat. Létrehoztak egy minősítő rendszert, mely több mint négyezer úthálózati elem értékelésével sorolja be az utcákat. A minősítésekből kiderült: a nem megfelelő, sőt tűrhetetlen állapotú utak aránya 29 százalék.

A közlekedésbiztonsági és a várospolitikai szempontok mellett elsősorban a lakossági igényeket vették figyelembe akkor, amikor elkészítették a felújítások menetrendjét. A nagyszabású felújítás a Rába- parti város minden részét érinti. Megkezdték a belváros közlekedésének átfogó korszerűsítését is, ez tavasztól a forgalmi rend változásával jár.

Győr egyébként jövőre több, a közúti infrastruktúrát érintő más fejlesztést is tervez. Több mint egymilliárd forintot költenek a Bácsai városrészt a centrummal összekötő út megépítésére, ehhez száz ingatlan kisajátításában kellett egyezségre jutni. A város saját költségvetéséből új hidat emel a Mosoni-Dunán - ez 4 milliárd 120 millió forintba kerül. Az autók mellett a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is külön sávot alakítanak ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.