"Így nem indulhatunk neki a választásoknak"

Tavasszal önként állt fel államtitkári székéből, mert nem értett egyet a kormányátalakítással. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke azt mondja: 2010 előtt meg kell vizsgálni, mennyire fáradt bele a pártvezetés a kormányzásba.

- Lemondása óta a háttérbe húzódott, de most úgy tűnik, hogy visszatér: az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) elnöke lesz. Kiengesztelő ajándék a miniszterelnöktől?

- Nincs szó kiengesztelésről vagy kárpótlásról. A közéletről alkotott véleményem nem változott, lemondásom óta pedig még inkább megerősödtem abban, hogy nem akarok kormányzati szerepet vállalni. Az OIB az idegenforgalom legfontosabb koordinációs pontja, híd a szakma és a kormány között. Az elnöki feladatokat az érte járó tiszteletdíjat fel nem véve vállaltam el.

- Kimondva-kimondatlanul azért mondott le államtitkári posztjáról, mert a miniszter Gyenesei István lett. Most kénytelen lesz vele együttműködni.

Ujhelyi István
Ujhelyi István

- Korrekt a viszonyunk, együttműködésre vagyunk késztetve. Nem a személye miatt jöttem el a tárcától, hanem azért, mert nem akartam csak egy bábu lenni a miniszterelnök sakkjátszmájában.

- Mintha nem kimondottan tetszenének önnek a miniszterelnök döntései.

- Ezt így nem mondanám. Egy dolgot kell tisztán látni: a 2010-es nem szokványos parlamenti választás lesz, ellenzékünk egy része azért akar hatalmat szerezni, hogy gyökerestül kitépje a baloldalt a társadalom talajából. Van egy rettenthetetlen miniszterelnök, aki megy előre, sokszor úgy, hogy követni sem tudjuk. Attól féltem őt és magunkat, hogy 2010-ig nehogy túl sok sebet kapjon és adjon. Történelmi személyiségnek tartom Gyurcsányt. Ezzel együtt úgy érzem, hogy sok minden nincs rendben az MSZP pártjának háza táján. Így 2010-nek nem futhatunk neki.

- Ezzel azt mondja, hogy Gyurcsány Ferenccel nem lehet nekiindulni a 2010-es választásoknak?

- 2010 elején fel kell mérni, hogy mennyire fáradt el az "első csapat", beleértve magamat is. Gyurcsány Ferenc vérbeli hosszútávfutó. Akik leírják, nem ismerik a kvalitásait.

- Támogatottsága az MSZP-ben megkérdőjelezhetetlen.

- Nagy baj lenne, ha a mostani kongresszuson egymásnak esnénk, és egy-egy vezetőbb pozícióért szétmarcangolnánk a másikat.

- Pedig épp az ön által betöltött egyik alelnöki posztért várható komolyabb versengés. Úgy hallani, hogy Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes eséllyel pályázik az egyik alelnöki mandátumra. Ön kész félreállni és átadni a posztot?

- Megtisztelő, hogy a legtöbb helyről újrajelölnek. Ha ez így marad, akkor elvállalom a megmérettetést. De számomra most nem élet-halál kérdése valamelyik poszt elnyerése.

- Sokan mondják, hogy esélyei azért csökkenhetnek, mert a neve újra és újra felbukkan a Zuschlag-ügyben.

- Sokszor elmondtam már, a vádiratból is ez derül ki, hogy a megfogalmazott cselekményekhez semmi közöm. Ugyanakkor nem vagyok naiv, tudom, hogy politikailag sérültem az ügy miatt. A Fidesz a teljes magyar baloldalra és annak vezetőire rá akarja húzni a Zuschlag-ügy minden szennyesét. Ahogy folytatásos regényként olvassuk az ügyben tett vallomásokat, látható, hogy a szálak balra és jobbra is elvezettek. Épp ezért különösen aktuális, hogy közös megoldást tegyenek az asztalra a pártok a politikai intézményrendszer és kampányok finanszírozása ügyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.