Vádra vád a válasz

A vád szerint Zuschlag János sorozatosan szerzett egyesületek nevében pályázati pénzeket úgy, hogy eleve szándékában sem állt az összegeket a megjelölt célra használni. A gyanú szerint jelentős mértékben saját hasznára is dolgozott. A hiányzó pénz jelentős részét az eljárás során befizette az államkasszába.

Elsőként a másodrendű vádlottat, Lados Istvánt, Zuschlag egykori képviselői titkárságvezetőjét hallgatta meg a bíróság. Lados a bíróság előtt is elismerte, hogy Zuschlag utasítására rendszeresen készített egyesületek nevében hamis pályázati beszámolókat. Azt állította: főnökének irodai társa, Arató Gergely - az oktatási tárca jelenlegi államtitkára - is tudott arról, mi zajlik a képviselőház 116-os szobájában. Vallomása szerint az MSZP Táncsics Mihály Alapítványának egyik pályázatát valójában a szocialista jelöltek legutóbbi választási kampányának támogatása céljából írták ki. Lados arról is beszélt: főnöke nem tartott az egyesületi vizsgálatoktól, mert abban bízott, hogy magas rangú rendőrségi kapcsolatai által - Király Ferenc egykori Bács megyei rendőrfőkapitányt, valamint Lusztig Pétert nevezte meg - az egyesületek vizsgálata eredménytelenül fog lezárulni. Lados vallomásában többször is megemlítette, hogy Zuschlag azt mondta neki: Szilvásy Györgytől - jelenleg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter - tudott arról, hogy a nemzetbiztonság lehallgatja telefonbeszélgetéseit. Amikor Lados Zuschlag segítségével 2007 tavaszán Romániába szökött, főnöke azzal biztatta, hogy Gyurcsány Ferenc felkérte Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét a védelem összehangolására, ennek érdekében hármasban is találkoztak, valamint az MSZP öszszesen mintegy százötvenmillió forintot különített el a büntetőügy költségeire és az okozott kár megtérítésére.

A tizedrendű vádlott, dr. Szente Zsolt nyomozati vallomásában azt állította, hogy Arató mellett Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és Kiss Péter, kancelláriaminiszter is tudott a pályázati csalásokról. Hozzátette: az ügyben a Fidesz szóvivőj, és egyik vezető ifjúságpolitikusa, Szijjártó Péter sem tiszta.

Arató Gergely, Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke, Király Ferenc, Lusztig Péter, Kiss Péter, Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc, Bánáti János, valamint az MSZP egyaránt azt állítja, hogy az állítások nem igazak.

Ladoson kívül egyedül a tizenötödrendű vádlott Kemecsei Árpád, zuglói szocialista önkormányzati képviselő tett vallomást a bíróságon. Ő elismerte bűnösségét. Zuschlag csekély részben, egyrendbeli csalásban ismerte el büntetőjogi felelősségét. Úgy fogalmazott: soha nem tapsoltak el pályázati pénzt, csak az utólagos finanszírozás miatt kényszerültek arra, hogy más forrást is bevonjanak a baloldali ifjúsági rendezvények finanszírozásába. Az ügyben bűnszervezet létrehozásával vádolt társai: Katus Ferenc másodrendű, Őri András negyedrendű, Krausz Csaba ötödrendű, Marsovszky Balázs hatodrendű, Kullai Tamás hetedrendű, valamint Prácser László kilencedrendű vádlott nem tett érdemi vallomást. Nyilatkozataik lényege: akaratukon kívül, jóhiszeműen sodródtak az ügybe.

A vádlottak vallomásaiban nem egy esetben érzelmi tónusok is hangsúlyt kaptak. A nyolcadrendű vádlottat, a tárgyalások szünetében rendszeresen jógázó Vámosi Zsoltot a nosztalgia és a párkapcsolat-létesítés lehetősége vonzotta az Ifjú Szocialisták rendezvényeire, amelyek egyikén - miként mondta - "révbe ért". A harmadrendű vádlott Katus Ferenc és Zuschlag János közti telefonbeszélgetésekben Katus nemegyszer hivatkozik a feleségére, akinek az igényei miatt a pártbéli tevékenységéért még több pénzt szeretne kapni a volt honatyától. Kemecsei Árpád pedig mindent magára vállalt, hogy egykori élettársát, a tizenhatodrendű Sz. Gabriella ügyvédet mentse. Kiderült: a hölgynek a tizennegyedrendű vádlott, F. Gábor is udvarolt, de Gabriella visszautasította a férfi közeledését. Talán ez az oka annak, hogy a két férfi ellentmondásosan nyilatkozott. Kemecsei azt állította, F.-fel több alkalommal találkozott, és tőle vette át a pályázatok elszámolásához szükséges hamis számlákat. F. viszont azt vallotta az ügyészségen: a számlákkal kapcsolatban Gabriella kereste többször, Kemecseit nem is ismeri.

Zuschlag János a kecskeméti tárgyalóteremben
Zuschlag János a kecskeméti tárgyalóteremben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.