A középosztály sem gazdaságilag, sem lelkileg nincs felkészülve a pénzügyi válságra. Tudomást sem akar venni róla. Általános vélemény: a válság őket nem érheti el. De ha mégis bekövetkezne, akkor majd az állam segít. Tévednek. Nincs olyan erő, amely megtartaná őket. Menthetetlenül lezuhannak a hárommillió szegény közé, akikkel szintén nem tud mit kezdeni az állam - hívta fel a figyelmet Petsching Mária Zita közgazdász egy kerekasztal-beszélgetésen. A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa szerint a legveszélyeztetettebb réteg éppen a középosztály, amely ennek ellenére szinte érdeklődés nélkül, kívülállóként figyeli a válság hazai eseményeit. Ideje megkongatni a vészharangot - állítja -, a háztartási kiadások szoros felügyelete, illetve a különféle gazdasági, pénzügyi biztosítékok nélkül nehéz lesz átvészelni a következő éveket. Az öngondoskodás lesz a túlélés záloga.

Magyarországon az öngondoskodás nem több üres szónál, állítja Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke, aki szerint akkor és ott érdemes öngondoskodásról beszélni, ahol legalább egy évre előre tervezhetőek a bevételek és a kiadások. Magyarországon azonban még azok is egyik hónapról a másikra élnek, akiknek van munkájuk. Mert nem tudni, hogy a következő hónapban lesz-e még állásuk, mennyivel emelkednek a számlák, illetve milyen állami támogatást és kedvezményt vonnak meg. A magyar lakosság hitelekből tartja fenn magát. A többség képtelen élni a piacgazdaság lehetőségeivel, miközben képtelen ellenállni a fogyasztói társadalom csábításának.

Sokkal többen érzik magukat szegénynek, mint ahány szegényről a statisztikák valóban számot adnak. A szegénység állandósuló érzése pedig fatalistává tesz: legyen még egy utolsó szép karácsony a vész előtt! A középosztály pánikban van, de fogalma sincs, mit tegyen. Azt teszi, amit a nagyszülei: spájzol. Nem vagyunk ezzel egyedül. Ezt tették az izlandiak is: megrohanták az üzleteket. Mi persze rajtuk is túltettünk. A magyarok Ausztriába rohantak vásárolni.

A szociálpolitikusok a rendszerváltozás óta sulykolják az emberekbe az állami gondoskodáshoz való jogot - hívja fel a figyelmet Ladányi János szociológus. - S az emberek mára már el is hitték, hogy rajtuk csak az állam segíthet. Sőt, nem csak ők hiszik ezt. Mintha a honi szociálpolitikusok esze is folyton azon járna, hogy milyen címen csikarhatnak ki újabb segélyfajtákat. Átfogó reformok híján azonban csak ötletelnek, ám ezekre a "lila" programokra egyetlen közepesen értelmes pénzügyminiszter se adna pénzt. Nem is ad, a most indulókat az unió finanszírozza. Így juthattunk el ahhoz a paradoxonhoz, hogy minél több segélyt osztanak, annál több a szegény.

Állami segítségre várni illúzió - így gondolja Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke. - Még az alaphangon számított tízezer hajléktalannal sem tud mit kezdeni a hazai szociális rendszer, nemhogy a mélyszegénységben élő százezrekkel és a határán billegő milliókkal. A válság nyomán támadó káosz őket söpörheti el elsőként, de a tömeg könnyen magával sodorhatja a középosztály egy részét is.

Felmérések szerint a lakosság harmada egyetlen fillért sem tesz félre, de a takarékoskodók fele se tudná kihúzni néhány hónapnál tovább. A válság egyelőre nemhogy ösztönözne, de még a korábban öngondoskodókat is megingatja. A megtakarításukat értékpapírokba, ingatlanokba forgató kisbefektetők példátlan veszteséget könyvelhettek el a válság kitörése óta. Nem jártak jobban az elmúlt években az öngondoskodás szinonimájává vált nyugdíjpénztárak sem, így a leendő nyugdíjasok megtakarításainak egy része kámforként párolgott el.

Ebédosztás a Blaha Lujza téren